Újabb műbalhé Rick Owens kifutóján?

Rick Owensről általában azért szoktunk írni, mert valami furcsa történik a kifutóján: ruháit simán lehet a legtöbbször fekete vagy szürke lebernyegként aposztrofálni, de a showban mindig van valami csavar. A 2014-es tavaszi-nyári kollekciót például nagydarab, táncoló emberekkel mutatta be, akik ráadásul feketék voltak, ami igazi lázadásnak számít a divatvilágban (sajnos). 2015-ös őszi-téli férfiruháiról pedig azért cikkezett a Velvet, mert a modellek farka kilátszott a keleptusok alól. 

Már vártuk, mivel készül majd a mostani férfidivathétre – ahol a Gucci elég komolyat domborított –, és persze nem kellett csalódnunk. Péntek reggelre minden újság azzal lett tele, hogy az egyik modell egy kábé megfejthetetlen politikai üzenettel vonult végig a kifutón, Owens tajtékozott és állítólag meg is verte a modellt. Sőt, állítólag neki aztán semmi köze nem volt a modell akciójához, és állítólag nem is nagyon örül a médiafelhajtásnak. (Mi meg mindent elhiszünk).

A párizsi férfi divathéten csütörtök este tartott bemutatót Rick Owens a 2016-os tavaszi-nyári férfiruháinak, melyeknél sokkal érdekesebb volt, hogy egyik modellje, Jera egy filctollal összefirkált anyagdarabot vett elő a “Please kill Angela Merkel - not” (Kérlek, öljétek meg Angela Merkelt - ne) felirattal. Mivel a Guardian se tudta megfejteni az üzenetet, mi se nagyon próbálkozunk, de valószínűleg a görög adósság témáját akarta a modell (vagy Owens) az elég szűkagyú divatvilág beszédtémái közé emelni. Ez egyébként annyira nem sikerült szegénynek, hogy a divatmániások istene, Bryanboy például szétbombázza a Twitterét azzal, hogy milyen hülyék az újságok, hogy kitakarják a srác üzenetét, de a görög adósság témájához eddig nem sikerült hozzászólnia, csak arról pampog, hogy mindenki csicska, aki nem meri lehozni a furcsa szöveget.

A szöveget azért nem merik többen se lehozni, mert Owens állítólag tajtékzik, és felszólított minden médiumot, hogy takarják ki azt, így azok, akik be akarnak jutni a következő divatbemutatójára, és jó viszonyban szeretnének maradni vele, ki is takarják rendesen. Owens ezen kívül mindenhol lenyilatkozta, hogy semmi köze az akcióhoz, Jera 12 éve egyik kedvenc modellje, de most behúzott neki egyet és kidobatta a backstage-ből is. "Ez egy márkától független akció, és nem tükrözi a Rick Owens-ház véleményét" – adta ki a tervező közleményben.

"Nem az én ötletem volt. Csak elővette, és mikor a backstage-be ért, megütöttem. 12 éve ő a múzsám, valószínűleg úgy érezte, bármit megtehet. Nagyon dühös vagyok!" – nyilatkozta a tervező az AFP-nek. Mondjuk ha ennyire tajtékzik Owens, akár el is hihetjük, hogy nem ő áll a furcsa egyszemélyes tüntetés mögött. Pláne, hogy a képügynökségekkel is töröltette a fotókat az esetről: amiket délelőtt még le tudtunk tölteni, délre már eltűnt. Ennek megfelelően mi is csicskák leszünk (legalábbis Bryanboy szerint), és csak linkeljük az említett fotót: reméljük, a The Guardianről még nem törölték. A galériában a bemutató többi képét láthatja!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek