Kalapkavalkád a tabajdi pólópálya mellett

Egyik kedvenc hobbink a lóversenyre járó – általában már délben ittas – britek hölgyek nézegetése, illetve az angol királyi család kalapválasztásainak elemezgetése: adta magát, hogy a Budapesttől 30 kilométerre, Tabajdon tartott nagyszabású lovaspóló eseményen, a Diplomats Challenge Cup-on is körülnézzünk. Azt mondjuk sejtettük, hogy a diplomatafelségek és arisztokraták nem fognak már délben részegen fetrengeni, de az meglepett minket, hogy mennyire jól öltöztek fel a hölgyek: szinte mindenki viselt a ruhájához illő kalapot, a ruhák pedig remekül illettek a rendezvény stílusához – a szettek egyszerűen ki voltak találva! 

A dress code smart casual volt, illetve kalapviselést írt elő a hölgyeknek: mivel a kalap egyre kevésbé része a mindennapoknak, a helyszínen egy kalapszépségversennyel bátorították a résztvevőket a kiegészítő viselésére. A kalapok zsűrizését Schilling Kolos kalapkészítőre bízták, aki egyébként több kalappal készült az eseményre: a döntésnél nem volt könnyű helyzetben, mivel a hölgyek közel fele az ő egyik kalapkölteményét viselte (végül egyébként az argentin nagykövet felesége nyerte a versenyt, aki szintén Kolos egyik művében volt). Nem is szaporítjuk a szót, inkább nézze meg a galériában, hogyan viselték a magyar póló-rajongók kalapjaikat és csinos ruháikat!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra