Nézze meg a Met-gála legérdekesebb ruháit!

A tavaly Charles James előtt tisztelgő Met-gála után idén a kínai kultúra került az est középpontjába: kényes téma, legalábbis a Fashionista szerint, melynek szerzője, Dhani Mau már előre félt attól, hogyan fogják a celebek és a divatvilág nagyjai a távol-keleti kultúrák megsértése nélkül megugrani a beöltözést. Benne volt a levegőben, hogy kínosan rasszista lesz az egész vörösszőnyeges felvonulás, mert gésának öltözni pont annyira politikailag korrekt, mint indiánnak – ami, már tudjuk, hogy nem az.

"Kulturális érzékenység kell ahhoz, hogy ezt a tematikát az ember sértés nélkül követhesse. Sok idő és fogékonyság nélkül esélytelen, hogy megértsünk egy másik kultúrát és attól tartok, hogy senki nem fog mélyen elmerülni a témában" – fejezte ki aggályait Maxine Builder, a Bustle szerzője, aki végülis a gála után megnyugodott és megírta, hogy nem volt komolyabb baj a kínai kultúra interpretálásával. Szóval mi is megnyugodhatunk, a celebek stylistjai nem voltak restek és komolyan vették a kultúrákkal való "játszadozást". 

Builder szerint a legtöbb szett tisztelettel közelített a kínai kultúrához, sok volt a sárga, arany és piros szín, melyek a kínai kultúrában pozitív jelentéssel bírnak. Rihanna például kínai tervezőtől választott, egy Guo Pei estélyiben vált mémmé – hiába röhög rajta az Internet népe, Builder szerint a szettje tökéletesen megfelelt az est dress code-jának. Sokan választottak virágokat, sajnos például a brit "socialite", Poppy Delevingne is, aki ahelyett, hogy azt kamuzta volna, hogy a pipacsok a nevére utalnak, azt nyilatkozta, hogy azok az ópiumot szimbolizálják, ami belőlük készül: ez rossz ötlet volt annak fényében, hogy Kínának bonyolult a kapcsolata az ópiummal, elég csak az Ópiumháborúra gondolni. Hiába csodás a ruha, de az ópiumos poénnal Delevingne kiállította saját szegénységi bizonyítványát.

Sarah Jessica Parker volt kábé az egyetlen, aki komoly rizikót vállalt a tüzes Philip Treacy fejdísszel és a H&M (!!!) ruhával, de jól sikerült a szettje – a mémgyárosok szerint is. Szerencsére senki nem öltözött gésának (pedig esélyes volt, hogy Katy Perryben nem lesz elég jóízlés), senki nem képzelte magát jelmezbálba (talán SJP egy kicsit), csak Emma Roberts tűzött pálcikát a kontyába, és érdekes szabású, keleties ruhákat láthattunk a vörös szőnyegen. A celebek és divatszakik nem ragadtak le a kínai vázák világánál, hanem megértették, hogy Kína egy modern, luxusra éhes, hatalmas ország, tele tehetséges divattervezőkkel és ötletekkel, ahol nem állt meg az élet a középkorban.

A galériában megnézheti azokat a hírességeket, akik a legérdekesebb estélyiket vonultatták fel a Metropolitan Művészeti Múzeum divatintézetének éves jótékonysági gáláján, de talál képeket azokról is, akik nem voltak bevállalósak és maradtak a megszokott fazonoknál: nem csak sok érdekes, hanem sok szép és feltűnésmentes estélyit is láthattunk. Meg persze sok közönséges, szimplán ronda, és ócska szettet is, de ezekért a Velvetre kell kattintania. Egyébként a Metropolitan Museum of Arts divatintézetének kiemelt kiállítása – amit hagyományosan a Met-gála nyit – a Vogue leírása szerint azt fogja bemutatni, hogy a "kelet felé tekintő nyugati emberek hogy értették meg és értették félre a kínai kultúrát".

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra