Nézze meg a szezon legjobb utcai divatfotóit!

Már jó ideje nemcsak a neves divatházak és azok sztártervezői az elsőszámú főszereplői az évente kétszer megrendezésre kerülő divathétnek, hanem az eseményre érkező, illetve a rendezvény körül kószáló, hírnévre vágyó bloggerek is, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a világ tudomást szerezzen menő ruhatárukról. Természetesen a 2015-ös őszi-téli kollekciókat felvonultató divathéten sem volt ez máshogy, amin felbuzdulva összeállítottunk egy óriásgalériát arról, hogy hogyan öltöztek a divatrajongók New Yorkban, Londonban, Milánóban és Párizsban a divathét alatt. Nézze meg a hajtás után a legjobb szetteket és kiegészítőket, majd szavazzon a kedvenc divatfővárosára!

New York

A világ egyik legizgalmasabb városában jól láthatóan fáztak a hírességek, így a kisméretű, de látványos táskák és kalapok mellett olyan kiegészítők is előkerültek a bőröndből, mint a kucsma vagy a vastag kötött pulóver. A pár napos rendezvényről lőtt képek alapján New Yorkban bevállalósan, de lazán öltöznek az emberek, továbbra is hódít a LOL-core és a Fendi „Karlito” néven futó szőrmókfigurája. Több hírességet kaptak lencsevégre fehér lábbeliben, színes bakancsban, a kötelező Louis Vuitton táskán kívül felkapottak voltak a Kenzo táskái, illetve Jeremy Scott feliratos pulóverei is a szezonban. Egyik kedvenc táskánkat a Les Petits Joueurs kollekciójából Danielle Bernstein lóbálta meg a városban, ezt is megnézheti alábbi galériában!

London

A divathét első európai állomása sokban különbözik az azt követő másik két helyszíntől, ugyanis a brit fővárosban nemcsak a tervezők különcebbek kollegáiknál, hanem az utcai divat is sokkal avantgárdabb, mint Milánóban vagy Párizsban. Londonban idén hódítottak a színes szőrmekabátok, a túlméterezett kabátok, a hippistílust idéző virágmintás ruhák, a fiatalos hátizsákok, illetve itt is felbukkant jó pár „Karlito” kiegészítő és luxustáska a Chanel és a Louis Vuitton előző kollekcióiból. Londonban is felkapott a LOL-core és a vintage, aminek köszönhetően voltak, akik nem riadtak vissza a színes matricákkal feldobott szakadt farmernadrágokról, mesefigurás kabátoktól és cipőktől sem a szezonban.

Milánó

Az Észak-Olasz nagyvárosban jól láthatóan egyre komolyabb ruhaköltemények kerültek elő a szakmabeliek, a hírességek és a bloggerek bőröndjeiből, így igencsak nehéz dolgunk volt a képek kiválogatásakor. Milánóban a mutatós kalapok, tűsarkúk és szőrmebundák mellett idén trendinek számítottak a farmernadrágok, a kényelmes edzőcipők, a klasszikus szabású, kiváló minőségű kabátok, amelyek idén zöld, sárga és kék színekben is kaphatóak voltak az üzletekben. A street-style képeket elnézve menő az arany és az ezüst cipő, illetve a designertáskák sem követik a hagyományos méretet és formákat, minél kisebbek, laposabbak és feltűnőbbek, annál menőbbek.

Párizs

A szezont záró várost idén is ellepték a ruhatárukat kreatívan alakító divatrajongók, a street style fotók alapján itt is felkapottak a farmerszerelések, az edzőcipők, valamint a telitalpú szandálok, de itt sem untak még rá a harsány színekben pompázó bundákra és szőrös kiegészítőkre. New Yorkhoz hasonlóan itt is számos szőrrel beborított cipőről és táskáról készítettek fényképet a street-style fotósok, de természeten rengetegen érkeztek Chanel vagy Louis Vuitton együttesekben, hercegnőruhákban és túlméretezett ruhadarabokban is Párizsba, legnagyobb meglepetésünkre pedig nemcsak Londonban hódított idén a kockás anyag, hanem a francia fővárosban is. Nézze meg a galériában, hogy mit jelent jólöltözöttnek lenni a külföldi divatmániások szerint!

A kedvenc divatfővárosom....

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra