Megmondtuk: tényleg a pokróc lett az új sál

Közel kétéves a posztunk, amelyben egy érdekes jelenségre hívtuk fel a figyelmet: a divatheteken felvonuló férfiak olyan hatalmas méretű sálakkal rótták a street fashion fotósok masinái előtt az utcákat, amelyekről könnyedén hihette bárki, hogy egy takarót visel magán. A lavinát valószínűleg a Louis Vuitton 1500 dolláros (375 ezer forintos) pokróca indította el, azóta pedig nem telik el úgy esemény, hogy ne látnánk a pasik felét finoman fogalmazva is enyhén oversize sálakkal. Hasonló kép tárulhatott azok elé is, akik részt vettek a napokban megrendezett 87. Pitti Uomón.

Nem tudjuk, önök hogy vannak vele, mi imádunk utcai divattal kapcsolatos képeket nézegetni – legyen azok archív felvételek, vagy olyanok, amiket a most zajló divatheteken lőttek a fotósok. Most utóbbiak közül válogattunk néhányat, így kicsit képet kaphatunk arról, mi történt január közepén Firenzében.

Az a helyzet, hogy ez a pokróc-sztori nem mindenkinek áll jól. A kövektező képen látható úriembernek igen (sőt, a felhozatalból nekünk ő tetszik a legjobban), de ehhez karakter is kell. Csak akkor próbálkozzon ilyen szettel, ha azt magabiztosan tudja viselni!

A mintás öltöny mindig nagy trend, úgy néz ki, a kockás öltöny a lumberszexuális divatérzékeny verziója.

A photo posted by Stm271280* (@stm271280) on

A rózsaszín-zöld verzió azért elég merész.

A photo posted by Stm271280* (@stm271280) on

Azok kedvéért, akik nem szeretik a nagyméretű sálakat, gyűjtöttünk simán jól kinéző pasikat is.

A photo posted by ERIK MANNBY (@erikmannby) on

Visszafogott színekkel is lehet érdekes összeállítást varázsolni.

Nem ember, aki nem bézs szövetkabátban megy divathétre. Egészen jól mutat egyébként zölddel.

A photo posted by Nicola Radano (@nicolaradano) on

Tom Ford 10 év múlva?

A garbót kevés férfi kedveli. Ha azért nem viselte eddig, mert nem tudja, hogyan hordja, kattintson ide.

Kalapok minden mennyiségben.

A photo posted by Carlotta Lattanzi (@_carciofo) on

Az a mintás kabát szép!

A photo posted by @leeoliveira on

A fehér inget könnyű feldobni különböző textúrákkal.

Szintén nem ember az, akiről nem készül fotó ezen a lépcsőn.

A photo posted by Elias El-indari (@smfblog) on

A végére azért jutott egy bohém takarós szett, nehogy elfelejtsük, miért is született ez a poszt.

A photo posted by Anastasia Xxx (@anastasia_fs) on

Három fess férfival zárjuk a sort.

A photo posted by Anastasia Xxx (@anastasia_fs) on

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek