Ijesztően sovány lánnyal reklámoz az Urban Outfitters

Nemrég megszavaztattuk önökkel 2014 legnagyobb divatbotrányát, és nem is kellett sokat várni ahhoz, hogy 2015-ben is felüsse a fejét az első. A tippünk ugyan nem jött be: azt hittük, a bangladeshi katasztrófát kifigurázó American Apparel lesz a leggyorsabb, de végül az Urban Outfitters „nyert”.

A Refinery-n futottunk bele a hírbe, miszerint az amerikai cégnek a brit weboldalról kellett eltávolítania egy fehérneműs képet, mivel az – a névtelen bejelentő szerint – egy anorexiás modellről készült, és emiatt „felelőtlen illetve veszélyes” üzenetet közvetít. A névtelen bejelentés után a reklámszabályozásért felelős ASA (Advertising Standards Authority) közleményt adott ki. „Úgy gondoljuk, hogy a modell rendkívül sovány és túl nagy rés van a lábai között (thigh gap - a szerk.), illetve a combja olyan vastag volt, mint a térde” – indokolták a betiltással kapcsolatos döntésüket, továbbá felhívták a veszélyt arra is, hogy a - főleg fiatalokból álló - célközönség gyakran követendő példának látja azt a testképet, amin a termékeket látja viszont.

Print screen.PNG
Urban Outfitters

Az Urban Outfitters természetesen tagadja, hogy a modellje alultáplált lenne – állításuk szerint 58 centiméteres derékkal rendelkezik. Jo Swinson miniszter üdvözölte az ASA döntését. „A kereskedők profitálni fognak abból, ha különböző tulajdonságú modelleket alkalmaznak, hiszen ez nemcsak egy pozitív módja annak, hogy a testképzavaros lányok önbizalmát növeljék, de kiváló üzleti érzéket is teremt számukra” – mondta. „Örülök, hogy az ASA betiltotta a reklámot és remélem, hogy az Urban Outfitters leszedi a képeit a weboldaláról, a többi kereskedő pedig tanul ebből a hibából” – tette hozzá.

Egyébknt nem mintha csak ezzel a termékfotóval lenne gond: itt van például ez a nagyibugyi, illetve ez a szaténtanga, ahol mintha egy nyolcéves állt volna a fényképezőgép elé.

Oszd meg másokkal is!
Mustra