Tömegekkel indult a karácsony utáni leárazás

December 27-e pirosbetűs nap a vásárlásmániásoknak: vége a karácsonynak, vissza lehet/kell vinni az ajándékokat jobbra cserélni, az ajándékpénzeket is most lehet elszórni és szerencsére pont ekkor kezdődnek a leárazások is. Eddig legalábbis így volt, most azonban már az ünnepek előtt elkezdődtek az akciók, ennek megfelelően kisebb volt a tömeg a WestEndben – vagyis nem 45, csak 10 perces sor állt a kasszákhoz.

Idén két helyszínt térképeztünk fel, a Váci utcai üzleteket és fent említett plázát. A Vörösmarty tér környékén alig voltak az utcákon, mert mindenki a boltokban tolongott, a WestEndben viszont hömpölygött a tömeg a folyosókon is. Rengetegen kiállták a hosszú sorokat a próbafülkékig majd a kasszáig, annak ellenére, hogy még nem beszélhetünk igazán nagy olcsóságról. Részletek a hajtás után!

 Váci utca

Szombat reggel üresség fogadott a Váci utcában: gyorsan meg is örültem, naivan azt gondoltam, sokan inkább még otthon maradtak kicsit a karácsonyfa mellett lustálkodni. Aztán mikor beértem a Zarába – mert hol máshol kezdtem volna a leárazás körképet, mint itt -, megértettem: azért van akkora üresség az utcán, mert mindenki a boltokban tülekszik. Pedig felesleges, mert egyáltalán nincs akkora leárazás, mikor megérné egymást ölni a cuccokért: a Zarában fejben még mindig lazán el lehet költeni százezer forintot úgy, hogy a cuccok nagy része le van árazva, legtöbbjük viszont csak 3-5 ezer forinttal olcsóbb.

A New Yorkerben már más a helyzet: mintás pólókat már 1490 forintért, boyfriend jeans-t 5990 forintért kap, szintén mintás pulcsikat már 5 ezer forintért be lehet szerezni, szóval ide megéri benézni, ha belefér az ízlésébe. A Bershkában elég nagy a tömeg, de még nincsenek úgy széthajigálva a cuccok, mint leárazások alatt szokott: a bundák árát átlag 5 ezer forinttal csökkentették, és a kötött felsőkért is azért mélyen a zsebébe kell nyúlni, 8-9 ezer forint alatt nem ússza meg, ha meleg felsőt szeretne. A Stradivariusban szintén nem valami meggyőző a leárazás: műbőr bakancsért még mindig elkérnek 12 ezer forintot, de van olyan műbőr kabát is, ami csak 6 ezer forintba kerül, ez azért már egészen jó.

A Mango – ami már karácsony előtt is megkezdte a leárazást – most még több engedményt ad: ide akkor érdemes benéznie, ha szilveszterre keresne egy dögös ruhát, ilyet ugyanis már féláron, 14 ezer forint helyett 7 ezerért is talál. A Mangóban nem csak a ruhákat, de a cipőket és a táskákat is leárazták, ráadásul a Váci utcai üzletben nagy a kínálat, úgyhogy ha szívesen körnézne, ezt az üzletet bátran ajánljuk. A H&M-ben ezzel szemben viszont ugyanaz az egy sarok van leárazva, mint karácsony előtt, úgyhogy ide elég nagy csalódás volt benézni: a kínálat gyatra, inkább a kiegészítők között érdemes szétnézni, kesztyűket és sapkákat akár féláron is beszerezheti. Nézze meg a galériában, hol mit találtam, rengeteg képet talál!

WestEnd

Biztos ami biztos, reggel 11-kor kezdtünk a plázában, hogy a korán kelő tömeget se hagyjuk ki: várakozásainkkal ellentétben azonban nem volt olyan oltári sok ember a boltokban, mint tavaly. Egy kuponos akció idején is kicsit többen vannak az üzletekben tapasztalataink szerint. A Zarában például bár hosszúnak tűnt a sor, 10 perc alatt eljutottunk a kasszákig, de az igaz, hogy a próbafülkékbe meg se próbáltunk bejutni, annyira reménytelennek tűnt. Ugyanez történt a Bershkában is, de a legreménytelenebb sor ismét a Mango próbafülkéihez állt, pedig ott aztán már tényleg tart egy ideje a leárazás. Ilyenkor az ember vagy csak úgy megvesz valamit próba nélkül, vagy tényleg rászánja a napot a nézelődésre.

Bosszantó amúgy, hogy már sokminden mérethiányos, a 3500 forintos Mango pulcsi, amit kinéztünk, csak L-es és XL-es méretben létezett, a Zarában a fekete miniszoknyákból meg már csak XS-es volt. Furcsa, de a Calzedonia és a Tezenis még nem kezdte el a leárazást, és az Intimissimiben is csak pár fehérneműszettet áraztak le 30%-kal. Megnéztük a Parfois kínálatát, de ott még egyelőre csak pár táskát adnak 30%-kal olcsóbban. A Primadonna cipőfelhozatala is rég érdekelt minket, de most nem nyűgözött le, amit találtunk.

A Camaieu-ben az árak nem mentek lejjebb, csak a készlet fogy, viszont jó tudni, hogy a hétvégén az eddigi 50%-os kedvezményeken felül mindenre jár további 10% kedvezmény, szóval mégiscsak spórolhatunk még egy kicsit! Benéztünk még a Promodba is, ahol nagyon szép élénkpink és élénknarancs gyapjúkabátokat adnak 8500 forint körüli áron, de sajnos ezek csak a vállfán mutattak jól. Ruhákat, árakat, további részleteket a fenti galériában talál! Ha kedvet kap a vásárláshoz, nyugodtan induljon neki vasárnap (még minden nyitva lesz), de ha nem hajtja a tatár, várjon még pár napot, hetet, aztán kisebb tömeggel kell megküzdenie és ugyan sokminden elfogy, azért marad még olyan áru az üzletekben, amiből lehet válogatni. 

Mi az a boxing day?

A briteknél neve is van a karácsony utáni első napnak, december 26-nak, amikor mindenki őrült vásárlásba kezd: boxing day. A név eredete tisztázatlan, de valószínűleg onnan származik, hogy a kora középkorban Szent István ünnepe alkalmából fémdobozokban gyűjtöttek adományokat a temlpomok előtt 26-án – írja a Wikipedia.

Nagy-Britanniában bankszünnap a karácsony utáni első nap, de az üzletek nyitva vannak: ilyenkor kezdődnek a leárazások és mivel munkaszüneti nap van, mindenki tolong a plázákban. Nálunk december 27-én indul az őrület, minden évben részt is veszünk benne. Idén tényleg sehol nem voltunk az angolok vásárlásmániájához képest, mert még csak egy 45 perces sort se tudunk felmutatni, mint tavaly. Hogy mi történt a briteknél, megnézheti fenti galériában és ide kattintva!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek