100 évnyi smink 1 percben

Nemrég megmutattuk, hogy hogyan készítsen magának olyan sminket, amilyet a 28 éves színésznő, Laura Carmichael visel az 1920-as évek elején játszódó sikersorozatban, a Downton Abbey-ben, ezúttal a cut.com szerkesztői készítettek egy rövid videót arról, hogy mennyit változtak a smink- és frizuratrendek az elmúlt száz évben.

A hitelesre, de ugyanakkor szórakoztatóra sikerült kisfilmből megtudtuk, hogy az évszázad első évtizedében a visszafogottságon és a láthatatlan sminken volt a hangsúly, míg a húszas években már megjelentek a bohém frizurák és a harsányabb árnyalatú rúzsok is. Ez egy fokkal nagyvilágibb formában divatban maradt a harmincas és negyvenes években is.

Az ötvenes években elkezdtük tupírozni a hajunkat, míg a hippikorszaknak köszönhetően a hatvanas években a szexi vörös rúzsokat leváltották a lágyabb, rózsaszín szájfények, melyekhez javarészt zöld és kék szemhéjfestékeket passzintottak a nők. Kevés nő volt a hetvenes években, aki legalább egyszer ne próbálta volna ki a kifelé szárított "Charlie angyalai" frizurát, amit a kreppelt frizurák követtek a nyolcvanas években. Ebben és az azt követő évtizedben nem volt szerencsés az, aki allergiás volt a hajlakkra. Nem létezett női mosdó és retikül hajlakk nélkül akkoriban.

Bár a nyolcvanas években még inkább pinkre festettük a szemhéjunkat, a kilencvenes évek grunge korszakának hála ezt az árnyalatot a sötétebb, erdeibogyó árnyalatok követték sorban, amihez leginkább kiengedett, egyenes frizurát fésültünk magunknak. Az egyenes frizura az úgynevezett „duckface” tekintettel párosult a 21. század hajnalán, míg tíz évvel később már eggyel hullámosabb frizurával és hétköznapias sminkkel készítettünk magunkról szelfiket az utókornak. Nézze meg a videón, hogy mennyit változott a nők külseje az elmúlt 100 évben!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra