A menzakaja és a bársonyos forradalom is tarolt a Gombold Újra! döntőjén

Szombat este eldőlt, hogy a magyar és többi visegrádi ország pályázói közül kik nyerték a kissé megreformált Gombold Újra! három főnyereményét. Aki nemcsak a tizenkilenc döntős pályamunkájára volt kíváncsi, péntek és szombat délután a már befutott honi és külföldi tervezők 2015-ös tavaszi/nyári kollekcióival melegíthetett be a Városligeti Műjégpályán felállított sátorban. Természetesen a Dívány jelent volt mindkét napon, és ezekről a bemutatókról is írunk majd, de most következzen a főattrakciónak szánt döntőről készült beszámolónk. 

A jelentkezőknek az volt a feladatuk, hogy a másik három ország kultúrájából inspirálódva, a kortárs divat legújabb trendjeibe illeszkedő, jellegzetesen közép-európai ihletésű pályamunkákat készítsenek. A döntőbe összesen tizenkilencen jutottak be a kétszáz pályázó közül, akiknek száma az első válogatás után ötvenre csökkent. Nekik a tervezői tudásuk mellett menedzseri képességeiket is bizonyítani kellett, és csak azután alakult ki a végleges létszám.

Az érdeklődés most is óriási volt, és ha lettek volna csillárok, valószínűleg azon is emberek függtek volna. Emiatt persze volt egy kis csúszás és helyezkedés, és minden kellemetlenség, ami ezzel jár, de a show végül elkezdődött. Elsőként Mihalik Enikő, mint Magyarország divatnagykövete vonult végig a kifutón, és sorra követték egymást a lengyel, magyar és cseh tervezők minikollekciói. Bár mindenkit más ihletett meg, voltak visszatérő elemek, a 80-as és 90-es évek mintha sokakban mély nyomott hagytak volna, és férfiaknak, valamint nőknek szánt darabokkal is pályáztak a versenyzők. Természetesen akadtak, akiket valamelyik ország népviseletét vette alapul, de volt kevésbé megszokott megoldások is, Vecsei Zsófia Polonium kollekciójának ihletője Marie Curie volt, de van, akinek a fantáziáját a cseh sörök vagy Prága színes és díszes ajtajai mozgatták meg. 

Végül azonban csak hárman nyerhettek, és a bemutató után azonnal ki is hirdették, hogy kik a győztesek.

A zsűri

Sándor Szandra, a magyar Nanushka márka tervezője

Wojciech Dziedzic, lengyel divat- és jelmeztervező

Olo Křížová, a Cseh Fashion Council vezetője

Dana Kleinert, divattervező és a Slovak Fashion Council elnöke

Jarrad Clark,az IMG Fashion alelnöke és globális kreatív igazgatója, a Gombold Újra! Közép Európa verseny zsűrielnöke

Az öltözék kategória győztese: Domi Grzybek - Bialystok

A lengyel tervező kollekciójában szülővárosának, Bjalisztoknak a hatvanas években emelt épületei köszönnek vissza. "Amikor kisgyerek voltam, nagyon színesnek és furcsának láttam ezeket az egyébként szürke épületeket. Ezek textúráját használtam fel a ruháim tervezésekor" - nyilatkozta a Díványnak Grzybek. Akárcsak Magyarországon, Lengyelországban is egyre nagyobb teret kap a divat, nálunk is minden szezonban rendeznek divatheteket - tudtuk meg. "Szeretem Közép-Európát, inspirál engem. Persze sokak számára nem ez a legszebb hely a világon, de én szeretem, hogy más. Szeretem az épületek egyszerűségét, hogy kicsit kopottak" - tette hozzá Grzybek, aki sokakkal ellentétben nem más ország kultúrájából, hanem saját környezetéből merített ihletett. 

A kiegészítő kategória győztese: Balázs Viola és Szécsi Tamás - Bar Mleczny

"Magyar tervezőként nem dolgozhattunk saját hazánk szellemi hagyatékából, és a többi ország megismerése után Lengyelországot választottuk. A menzakultúrára pedig azért esett a választásunk, mert ebben a négy országban ez egy közös pont. Egyikünk fejében sem élnek róla pozitív emlékek, ezért akartuk kedvessé és szerethetővé tenni" - nyilatkozta a Díványnak Szécsi Tamás. "Először kitaláltuk, hogy melyik sálon milyen téma szerepeljen, majd nagyjából felvázoltuk, ezután nekiálltunk szorgosan papírt vagdosni és így raktuk össze a képeket" - mesélt a tervezés folyamatáról Balázs Viola. A két tervező a jövőben is szeretne a kiegészítőknél maradni. "A sál egyszerű, de egyúttal sok minden történhet rajta, főleg ekkora, 1,5x1,5 méteres felületen" - tette hozzá Balázs Viola. A tervezőpáros idővel természetesen szeretne saját márkát alapítani, és remélik, hogy nemzetközileg is ismertek lesznek. 

A legjobb magyar tervező: November (Hársfalvi Réka, Schütz Nikolett és Szenteczki Boldizsár) - November 17_29

Hársfalvi Réka és Karácsony Ilona tavaly a különdíjasok közé került, és Gólem nevű kollekciójukkal idén is bejutottak a döntőbe, Hársfalvi mégis egy másik közös pályaművel nyerte meg a Design Terminál díját. A November 17_29 kollekciót a csehszlovák bársonyos forradalom inspirálta. "Emellett a mostanában zajló lázadások is hatottak ránk, valamint a középkori harcosok ruháiból is merítettünk ihletet" - nyilatkozta Szenteczki Boldizsár. Bár már régebben is felmerült, hogy együtt kellene dolgozniuk, a pályázat jó lehetőség volt arra, hogy tényleg összefogjanak, így a szombaton bemutatott kollekció az első közös munka. "Mindenki nagyon lelkes volt és ambiciózus, mindenki kivette a részét a munkából és nagyon jól működtünk együtt" - tudtuk meg. A jövőt is közösen tervezik, November néven indítanak márkát és remélik, hogy sok hasonló projektben vehetnek majd részt. 

A nyeremények

Az öltözék és a kiegészítő kategória győztesei 10 ezer euró értékű vállalkozásösztönző fődíjat kaptak, és a nyertesek választhatják ki, hogy milyen, a saját márkájuk szempontjából fontos szolgáltatásra költik az összeget. Ha akarják, fedezhetik belőle az imázskampány-fotózást, a grafikai arculat kialakítását, de részt vehetnek egy párizsi anyagvásáron is. A Design Terminál díja, ami a legjobb magyar tervezőjének járt, pedig 10 ezer eurós mentorálási program.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek