Párizsban is zörögtek a csontok

Véget ért a 2015-ös tavaszi-nyári kollekciókat felvonultató divathét, melynek utolsó, párizsi állomásán általában több minden történik, mint az egy hónapos turné alatt összesen. Összeállításunkban megnézheti, hogy kik láttak fantáziát a politikai témákban, melyik divatházat nem érdekelte modelljei súlya, illetve megmutatjuk azt is, hogy miben gondolkodtak a legmenőbb divatházak a következő meleg szezont illetően.

Aktuálpolitika a kifutón

Nemcsak Vivienne Westwood szereti összemosni a divatot a politikával, hanem többek között Hussein Chalayan is, aki a párizsi divathét harmadik napján lepte meg közönségét kreatív gondolataival. A török dizájner egy javarészt szürke és bézs színekből álló estélyiruha kollekciót vonultatott fel, melyek nyomatain burkába öltözött figurák rajzolódtak ki. Amiben nem is lenne semmi furcsa, ha Chalayan ne ragaszkodna annyira állításához, miszerint a szokatlan díszítést kapott darabokkal egyáltalán nem kívánt reflektálni a szíriai konfliktusra, mivel állítása szerint a kollekció tervezése alatt Spanyolország és Magreb kapcsolatából merített inspirációt.

A tervezőnek nem ez az első burkás kollekciója, 16 évvel ezelőtt mutatott már be hasonlót, akkor a kifutón megjelenő modellek mind hagyományos burkát viseltek, azonban a show végére egyre pucérabbak lettek, míg végül egy anyaszült meztelen modell zárta a látványos bemutatót.

Ruháival adott hangot politikai nézeteinek a Tennesseeből származó tervezőpáros, a Talbot Runhof is, aki az orosz elnököt, Vlagyimir Putyint helyezte a show középpontjába – írja az hangzatos szlogeneket, utazási plakátokat és üdvözlőlapokat ruháira nyomó divatházról a dailymail.co.uk. A luxuspólókon Putyin hawaii ingben, koktéllal kezében látható, a feje felett pedig az „Üdvözlet a Krím-félszigetről” felirat díszeleg.

„Ezt a sportosan elegáns kollekciót egyfajta tiltakozásnak szántuk” – mondta Johnny Talbot és Adrian Runhof, akik már korábbi gyűjteményeikbe is csempésztek politikai hangot, legutóbb például a melegek jogaiért álltak ki a divathéten.

Csontsovány modellek a Loewe kifutóján

Míg New Yorkban és Londonban egyre több divatház válogatott be teltkarcsú modelleket a bemutatókra, addig Milánóban Giorgio Armani nem barátkozott meg a plus-size modellek gondolatával, Párizsban pedig az 1846-ban alapított márka, a Loewe részesítette előnyben a 32-es és 34-es mérettel rendelkező modelleket. A spanyol divatház a merész lépéssel természetesen kivívta az divatipar haragját, akik a Vogue 2012-es egyezségére hivatkozva adtak hangot elégedetlenségüknek. A kockázatos trükk mindenesetre ingyen reklámnak jó volt, azóta is mindenki a pálcikavékony modellekről beszél, akik alig bírták el a divatház által tervezett táskákat, de voltak akik attól tartottak, hogy a fülükbe aggatott óriásméretű fülbevalók miatt esnek majd hasra a lányok kifutón.

Chanel: Lagerfeld feminista mozgalma

A „Boulevard Chanel” névre keresztelt bemutatót szokásához híven a Grand Palaisban tartotta meg a legendás divatház kreatívvezetője, aki jól láthatóan sovány, javarészt fehér modellekkel kívánja felrázni a feminista mozgalmat a következő szezonban. A fényűző, hanyag eleganciájáról ismert Chanel többek között Gisele Bündchennel, Cara Delevingne-nyel és Kendall Jennerrel harcolt a nők jogaiért, a modellek pedig olyan hangzatos szlogenekkel ellátott táblákat lengettek a kifutón, mint a „Ladies First”, a "Feminist But Feminine” vagy a „Make Fashion Not War”.

A feminizmus Lagerfeld-féle, enyhén szatirikus megközelítésén természetesen azonnal kiakadtak az aktivisták, akik nem értették, hogy a tervező miért nem inkább olyan kényes témákat feszegetett, mint a női nemi szervek csonkítása, a családon belüli erőszak vagy a nemek közötti bérszakadék. Lehetséges, hogy 81 éves tervező mozgalma nem váltotta meg a világot, de ettől függetlenül az üzenet mindenki számára világos, a tavaszi-nyári kollekció pedig látványos, mint mindig. A bő szárú nadrágokat, a hétköznapi életbe könnyen beilleszthető ingeket és a színes átmeneti kabátokat szívesen látnánk a ruhatárunkban jövő nyáron.

Sportmelltartóval támad a Louis Vuitton

A divatház új helyszínen, a Frank Gehry által nemrég tervezett Foundation Louis Vuittonban mutatta be új kollekcióját. A Bois de Boulogne közelében található épületet, mely az LVMH elnöke, Bernard Arnault művészeti gyűjteményét is tartalmazza majd, hivatalosan október 27-én adják át a nagyközönségnek.

Ghesquiere munkájára idén is sok celebnő volt kíváncsi,a bemutató első sorában olyan hírességek kaptak helyet, mint Catherine Deneuve, Sofia Coppola, Miranda Kerr, Michelle Williams, Charlotte Gainsbourg vagy Jennifer Connelly. A fiatal tervező ezúttal futurista megközelítésbe helyezte a hatvanas-hetvenes évek divatját, így a Simon & Garfunkel „Sounds of Silence” című dalára felvonuló modelleken elsősorban bájosan romantikus és nőies ruhák voltak láthatóak.

Bár a kollekciót több szakember is próbálta kritizálni és más divatházak munkáival összehasonlítani, azért a luxustáskákban ezúttal sem találtunk semmi kivetnivalót. Sőt, a nem éppen nyárias színpaletta ellenére kifejezetten szerettük a fodrokkal és csipkebetétekkel készült darabokat, a puha báránybőr kabátokat, a magasított derekú nadrágokat és a virágos nyomatokat, arra pedig már most kíváncsiak vagyunk, hogy melyik híresség fog először mellet villantani a Louis Vuitton falatnyi bársony sportmelltartójában a következő szezonban.

Saint Laurent: Hetvenes évek és glam rock a kifutón

A Saint Laurent bemutatót évtizedek óta a párizsi divathét egyik fénypontjaként tartják számon. A divatház kreatív igazgatója, Hedi Slimane ezúttal sem okozott csalódást kíváncsi közönségének, akik szemmel láthatóan 2015 nyarára sem maradnak buliba járós ruhák nélkül. A rock & roll életérzést mindig szem előtt tartó tervező látványos kalapokkal, tollas felsőrészekkel, arany színekkel, nyak-sálakkal, leopárd nyomatokkal, csillag és cseresznye motívumokkal dobná fel fekete miniruháit és forrónadrágjait a következő szezonban. A szexi ruhadarabok közül szerettük a szmokingokat, a bőrkabátokat, a flitterekkel kirakott darabokat, valamint a selyemingeket.

Christian Dior: A kevesebb néha több

Lassan mindenki megismeri a Dior új vezetőtervezője, Raf Simons nevét, aki az elmúlt években sikeresen bebizonyította, hogy milyen a 21. századi könnyed elegancia. A modern, ugyanakkor visszafogott és gazdag nőket megcélzó Simons színpalettája idén a pasztell, a fehér, a fekete és a barna volt. A minimalista stílusban készült kollekció egyik alapdarabján, a kissé sportos rövidnadrágon ugyan meglepődtünk, de a középhosszú blézereket, az övvel összefogott, virágmintás kezeslábasokat, valamint a hímzett bársony bokacsizmákat szerettük a Dior a nyári kollekciójában.

A bemutató első sorában ott ült a párizsi elegancia egyik jelképe, Marion Cotillard, a japán Vogue főszerkesztője, Anna Dello Russo, Hollywood egyik üdvöskéje, Dakota Fanning, valamint Olivia Palermo is, nekik valószínűleg nem kell majd nyárig várni az új kollekcióra és hamarosan végiglejtenek egy csinos Dior szerelésben valamelyik vörös szőnyeges eseményen.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra