Ősztől legyen végre kombinálható ruhatára – III. rész

Elérkeztünk alapdarabokat bemutató négyrészes sorozatunk utolsó előtti állomásához: tervezek még egy olyan bejegyzést is, ahol a 30 bemutatott ruhadarabból különböző szetteket összeállítva bebizonyítom, hogy tényleg nem kell 7-8 ing és 5-6 nadrág ahhoz, hogy valóban kombinálható ruhatára legyen. Az előző részben szó esett a díszzsebkendőkről, a legombolható ingekről és az élrevasalt rövidnadrágokról, most pedig többek között a kockás ingekről, a ballonkabátokról és a tornacipőkről írok. A sorozat első részét ide, a második részét pedig ide kattintva érheti el.

21. Kockás ing

A kockás ingeket eddig nem éreztem igazán magaménak, ez viszont idén tavasszal megváltozott. Részben a munkahely-változtatásomnak is köszönhető, másrészt pedig rájöttem, hogy tényleg könnyen kombinálható ruhadarabról van szó: jól mutat világoskék, (igényesen szaggatott) és sötétkék farmerrel is. A fazontól és mintától függően zakóval is hordható, így tényleg minden élethelyzetben megállja a helyét.

republic2
reklámfotó

22. Vastag, kötött sálnyakú kardigán

Hordhatja egyszerű (V-nyakú) pólóval, de akár inggel is, ha a dress code azt írja elő. Szerintem a szürke vagy a sötétkék az optimális választás, arra figyeljen egyedül, hogy míg a zakók esetében jól néz ki a duplasorú gombolás, addig a kardigánok esetében túl közel vannak egymáshoz és emiatt jó pár kilót rápakolnak optikailag a viselőjére.

mangofall6
reklámfotó

23. A ballonkabát

Bár az elmúlt hónapokban lazítottam a stílusomon, úgy gondolom, hogy a ballonkabátom semmiféleképpen nem marad viseletlenül idén ősszel sem. A fekete színt kevésbé kedvelem, helyette a bézs vagy sötétkék változatot ajánlom, de nyugodtan válasszon bátrabb árnyalatot: én az olívazöld mellett tettem le a voksom és egyáltalán nem bántam meg. Egyetlen dolgot bánok csak, hogy a 30 fokos indián nyarat mindig a 10 fokos koratél követi, így kevésszer van alkalmam viselni. Kötött pulóverrel vagy kardigánnal azonban még novemberben is hordható.

oct7
reklámfotó

24. Tornacipők

Itt nem feltétlenül a neonszínű Nike Air Max-ekre kell gondolni, léteznek sokkal szofisztikáltabb verziók, amit a kreatívabb öltözködés hívei akár öltönynadrággal is viselhetnek. Bár a New Balance is mainstream márka lett, nyugodtan válasszon a modelljeik közül, mert időtálló fazonokkal dolgoznak, és nem kell jövő ősszel a szekrény mélyére dugnia őket. Válasszon olyat, ami rövidnadrággal, farmerrel, chino nadrággal és öltönynadrággal is jól mutat!

Jarrod-Scott-Models-HM’s-Spring-Summer-2013-Collection-7
reklámfotó

25. A kifordítható öv

Nem kell két minőségi bőrövet beszereznie: válasszon olyat, aminek a csatja elfordítható, így ha akarja, akkor a fekete felével kifelé viseli, ha a barnához van kedve, akkor pedig azzal.

003w 005 Lb MAN SEP12 IMG 0161 2 v2
reklámfotó

26. Egy, az időjárásnak megfelelő sál

Ha hidegebb éghajlaton élünk, akkor a kötött vagy kasmír verziókat keresse, ha viszont sokat nyaral vagy alapból olyan helyen él, ahol magasabb a hőmérséklet, akkor a pamutból vagy lenből készült változatokért nyúljon. A legkönnyebb anyagú sálak sokszor nem is melegítik a nyakat (feleslegesen), de felteszik az összeállítására a pontot. Ha a kombinálható ruhatár híve, akkor ne a hatalmas mintákkal vagy rikító színekkel tűzdelt darabokat vegye, válasszon helyettük valami semleges színűt (szürke, fekete, barna, kék, stb)!

bak8
reklámfotó

27. Közepes méretű pakolós táska

Tökéletes arra az esetre, ha az edzőteremben kezdi vagy fejezi be a napot és akkor is, ha elutazik pár napra hétvégére. Készülhet vászonból vagy bőrből is, mindkettő könnyen kombinálható. Válasszon minőségi darabot és évekig kiszolgálja majd.

He-Mango-Spring-2013-12
reklámfotó

28. Kártyatartó

Régen az a típus voltam, aki hatalmas pénztárcákkal mászkált, aztán egyszer eldöntöttem, hogy megszabadulok azoktól a kártyáktól, amiket igazából soha nem használtam. Így az iratokkal együtt maradt 7-8, amik pedig a minimális készpénzzel együtt (inkább a kártyás fizetés híve vagyok) bőven elférnek egy vékony irattartóban.

29. Kiegészítők: ékszerek

Nem a kilós aranyláncokra kell gondolni, inkább egy visszafogott gyűrűre, nyakláncra vagy karkötőre, amit magáénak érez, és úgy gondolja, az összeállításai nem lehetnek teljesek nélküle.

equest5
reklámfotó
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra