VMA vs. Pre-Emmy: feketében vagy sehogy

Az MTV Video Music Awards gálája minden évben nagy felhajtás, nincs ez másképp most sem: idén azonban a legtöbb meghívottnak sikerült szörnyű közönségesen vagy ízléstelenül felöltöznie, erről meggyőződhet a Velveten. Például egy csomóan nem vettek bugyit (és ezt látni engedte ruhájuk), mások mellet mutattak, Nicki Minaj-ra pedig nincsenek szavak.

Amellett, hogy ilyen vad volt a felhozatal egy része, rengeteg híresség maradt a régi jól bevált receptnél, azaz fekete koktél- vagy estélyi ruhát vett fel az alkalomra, akárcsak a szombat este tartott Emmy elő-gála meghívottai: mi belőlük állítottunk össze galériát, mert ahogy 2013-ban, idén is a legszebbeket szeretnénk megmutatni önöknek. A hajtás után talál részleteket a két legfontosabb hétvégi gála celebnőinek fekete ruháiról!

Az MTV Video Music Awards-ot augusztus 24-én, vasárnap tartották Los Angelesben: a rendezvényre minden kicsit is híres hollywoodi színésznő elment, és tévés személyiségekből, valamint reality-celebekből sem volt hiány az énekesnők mellett. Ahogy elnéztük, minden harmadik celebnő feketében érkezett, érdekesség, hogy Solange Knowles bevállalt egy H&M szettet, Kendall és Kylie Jenner szuperül összeöltözött és Miley Cyrus se villantott feneket, inkább buggyos bőrnadrágot vett. Kedvencünk az általunk eddig ismeretlen Renee Bargh amerikai tévés személyiség ruhája lett, a boldog házasságát bizonygató Beyoncé ruhájáról viszont nem tudjuk eldönteni, hogy szép-e vagy sem.

Hétfő este tartják a 2014-es Emmy gálát, ennek örömére már augusztus 23-án, szombaton több bulit rendeztek Los Angelesben és környékén, melyeken az Emmy jelölteket, valamint meghívottakat köszöntötték. Az Emmy Nominee Celebration-ön Kerry Washington és Michelle Dockery volt a kedvencünk, de rajtuk kívül még rengetegen öltöztek feketébe, csak legtöbbjük neve nem sokat mond, így ebből a buliból négyen kerültek galériánkba. Az Entertainment Weekly féle Pre-Emmy Partira még több ismeretlen színésznő volt hivatalos, közülük is négy fekete ruhást választottunk: az ő szettjeik nem fulladtak unalomba, viszont Taryn Manning talán jobban járt volna azzal, ha nem akar kitűnni a tömegből – nézze meg őt is a galériában!

A legjobbak mellett kiválasztottuk azt a három celebnőt, is akik szerintünk a legrosszabbul öltöztek fel az MTV Video Music Awards-ra: Taylor Swift stílusától teljesen idegen minioverálban jelent meg, ami hiába egyik kedvenc tervezőnk, Mary Katrantzou munkája, elképesztően nem illik az énekesnőhöz. Amber Rose-tól nem vártunk mást, ő mindig szeret közönségesen felöltözni, és Kim Kardashian extramély dekoltázsa és márkaválasztása – Balmain – sem meglepő, de attól még nagyon kültelki ez a szett.

Taylor Swift, Amber Rose, Kim Kardashian
Taylor Swift, Amber Rose, Kim KardashianJon Kopaloff / Europress / Getty

Bónuszként álljon itt Cara Santana Abodi Dóra bordó, fémes csillogású ruhájában az Entertainment Weekly féle Pre-Emmy partin! Neki is jól áll a magyar tervező kreációja, mint annyi más celebnőnek és büszke rá; Instagramján is megosztotta választását:

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra