Vegyen szuperhősös táskát magyar tervezőtől!

A Füzes Eszter, Tóth András és Godena-Juhász Attila tervezőtrió által fémjelzett USE bag táskakollekció a tavaly karácsonyi pop-up store nyitásával egy időben debütált önálló márkaként.  A sűrű szövésű vászon- és bőrkiegészítőkkel kombinált darabok már évek óta szerves részei voltak a pop-up boltok kollekciójának és a legkedveltebb darabok közé tartoztak, idén ősszel ráadásul a menő táskákat kedvenc rajzfilm-hőseinkkel díszítve is megvehetjük a márkánál.

A USE International Zrt. és az amerikai szórakoztatóipari mogul, a Warner Bros együttműködési szerződést írtak alá, melynek keretében a közös „Warner DC Comics kollekció” tervezésén és kivitelezésén dolgozhattak a designerek, ennek eredménye a jelenlegi és folyamatosan bővülő táskakollekció. Mint a sajtótájékoztatón a Warner Bros hazai képviselői elmondták, a kollekció egy év eleji pályázat elnyerésének eredménye: a tenderkiírás lényege az volt, hogy közép és kelet- európai tervezők lehetőséget kapjanak a DC Comics karaktereinek felhasználására. A rengeteg pályázó közül a USE bag-et választották, mert a tervezők olyan innovatív, kreatív, teljes egységet alkotó kollekciót képzeltek el, amit a Warner is szeretett volna a nemzetközi porondon látni.

A táskákon március óta dolgoztak a tervezők, a Warner minden terméket jóváhagyott dizájn és anyaghasználat szempontjából is, minden grafikát ellenőriztek és nagyon büszkék a kollekcióra, melyet a USE nemzetközileg is értékesíthet. Ez utóbbi nagy szó, a legtöbbször ugyanis csak saját országára kapja meg a tervező a médiamogultól a terjesztési jogokat. A táskakollekció már júliusban, a berlini divathét alatt tartott Bread & Butter szakmai vásáron debütált, és nagyon jó visszajelzéseket kapott.

„Nem volt tudatos döntés, hogy szeretnénk egy vászon és bőr kombinációjú táskakollekciót készíteni, az igény szülte. Mindhárman biciklivel közlekedünk, sokmindent kell magunkkal hozni és szükségünk van egy olyan táskára, ami a városban is működik és jól variálható, így először magunknak készítettünk hátizsákot, aztán egyre többen jelezték, hogy szeretnének ilyet venni. A pop up store-okban teszteltük és volt rá igény, így bővítettük a kollekciót” – mondta a sajtótájékoztatón a tervezőtrió egyik tagja, Godena-Juhász Attila.

„Azért kapott ez a vonal külön márkanevet USE bag néven, mert sokkal szélesebb az a közeg, amit lefed, mint a USE Unused-é, bár mi arra is úgy tekintünk, hogy széles a célközönsége és olyan kozmopolita nők vásárolják, akik sokmindent beengednek a ruhatárukba. Úgy tervezzük a ruhákat, hogy jól variálhatóak legyenek akár casual vagy street fashionhöz illeszkedő darabokkal is. A USE bag ehhez a gondolatmenethez csatlakozik, ebből nőtte ki magát, télen 5 fazonnal indítottuk el, aminek különböző színállásai vannak. Nagyon örültünk a lehetőségnek, mert ez jó alkalom arra, hogy tovább bővítsük a palettát és a mintavilággal egy plusz cool-faktort vigyünk a táskákba” – tette hozzá a tervező.

„Azért választottunk klasszikus, mondhatni vintage képregényhősöket, Batmant, Wonder Woman-t, mert így a táskák szélesebb körbe tudnak eljutni, nem csak a gyerekek vagy fiatalok hordhatják őket, hanem harmincas és negyvenes, sőt akár az idősebb korosztály is. Az is fontos szempont, hogy uniszexek maradjanak a darabok, mert ahogy a vásárlóink visszajelzései is igazolják, nők és férfiak is hordják a táskáinkat. Technikaként a filmnyomást választottuk, gondolkoztunk digitális printen is, de azért maradtunk a filmnyomásnál, mert így tudtunk egy plusz textúrát adni a táskáknak, hol matt, hol fényes festékeket használtunk, hol kidomborodó, hol kicsit visszasüllyedő felülete van a festékeknek” – mondta még a tervező.

A táskákat augusztus közepétől lehet megvásárolni a USE showroomjában és szombattól a USE bag webshopján, a usebag.hu oldalon. A clutchok 22-31 ezer forintba, a hátizsákok 45-58 ezer forintba kerülnek. Nézze meg a galériában, mire ácsingózhat!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek