Vagyonokat ér a brit nők ékszergyűjteménye

A brit nők ékszergyűjteménye évtizedenként kétezer fonttal, azaz közel egymillió forinttal gyarapszik, derült ki egy új, a Daily Mail-en megjelent kutatásból. Ez azt jelenti, hogy egy ötvenes angol nő alsó hangon hárommillió forint értékű drágakővel rendelkezik, aminek kevesebb mint 30%-át hordja. A vizsgálat azt is igazolta, hogy a nők alig 9%-a hajlandó csak megválni a sosem hordott ékszereitől, mások érzelmi – és befektetési – alapon inkább megőrzik őket a fiók legalján. A legszebb az egészben pedig az, hogy sokan közülük nem is sejtik, mekkora aranybányán ülnek.

Egy tipikus brit nő ékszergyűjteménye tízévente nagyjából kétezer fonttal, azaz közel nyolcszázezer forinttal gyarapszik, így mire elérik az ötvenet, az addigra összegyűjtött darabok értéke nagyjából nyolcezer font, azaz picivel több mint hárommillió forint körül mozog. Egy kollekció általában 150 darabból áll, a legdrágább pedig általában a jegygyűrű, ami akár egymillió forintnak megfelelő fontot is kitehet az összértékben.

A nők a gyűjtemények csupán 33%-át hordják, az ékszerek kétharmada általában érintetlenül fekszik az ékszeres-doboz alján, és csak a nők 9% veszi a fáradtságot, hogy eladja vagy elajándékozza a viseletlen darabokat. A kutatás azt is igazolja, hogy a húszas éveiben járó brit nők kb. kétezer fontnyi, azaz majdnem egymillió forintnyi ékszerrel rendelkeznek, ami a harmincas éveikre bőven megduplázódik. Egy, a harmincas éveiben járó brit minimum ötven darabos ékszerkollekciót és legalább egy gyémántot tudhat a magáénak, amit általában a férjüktől zsebelnek be. Öt nőből legalább egynek huszonötezer font (9,7 millió forint) értékű kollekciója van, amiből a vagyonosabb körökben csak az eljegyzési gyűrű tizenegyezer fontot, azaz csaknem ötmillió forintot tesz ki.

Fotó: Getty Images /www.gettyimages.com Fotó: Getty Images /www.gettyimages.com Fotó: Getty Images /www.gettyimages.com
Fotó: Getty Images /www.gettyimages.com Fotó: Getty Images /www.gettyimages.com Fotó: Getty Images /www.gettyimages.comGetty Images /www.gettyimages.com

És itt még nincs vége: a készlet a következő két évtized során még legalább kétezer fonttal növekszik, ami évente minimum öt új ékszert jelent. Mire az illető eléri a negyvenet, a gyűjtemény nagyjából hatezer fontot, azaz majdnem két és félmillió forintot ér – ez viszont csak az átlagot érinti. Elég sok jómódú, ötvenes nő rendelkezik ugyanis olyan kollekciókkal, melyek meghaladják a negyvenezer fontot – tizenhatmillió forint –, ami jóval több a britek éves kereseténél.

Sőt: az ötvenes britek legalább 16%-a nem kevesebb mint tizenhatmillió forintos ékszerbánya felett ül, közülük csupán 32% vette saját maga a legdrágább ékszerét, a maradék kétharmadot a pasija vagy a férje lepte meg. A jegygyűrű a vizsgált nők 78%-ánál a kollekció legdrágább darabja, tízből pedig átlagosan négy nő érzi magát kellemetlenül, hogy nem hordja a méregdrága ékszereket. Ettől függetlenül a megkérdezettek 78%-a mégsem akar túladni rajtuk, legfőképpen azért, mert érzelmileg túlságosan kötődnek hozzájuk. Az ajándékba kapott ékszerek nagy előnye és hátránya, hogy képesek egy szempillantás alatt felidézni egy számukra kedves rokon szívbemarkoló emlékét, vagy egy különösen boldog időszakot az életükből. Általában ezekbe az emlékekbe kapaszkodnak az ékszerek által, még akkor is, ha esztétikusan már nem szeretik az adott darabot.

Oszd meg másokkal is!
Mustra