Több milliót is kaszálhat egy blogger évente

Néhány hónappal ezelőtt a fashionista.com szerkesztőinek segítségével összeszámoltuk, hogy körülbelül mennyiért gürizik egy street-style fotós a divatheteken és hogy mennyire éri meg nekik ez a furcsa hobbi. Ezúttal megnéztük azt, hogy mennyit kaszál egy-egy önimádó divatmániás blogger azzal, hogy blogot vezet és minden eseményen megjelenik, ahova meghívják.

A Women's Wear Daily jelentése első, de második hallásra is sokkoló, ők ugyanis azt állítják, hogy vannak olyan kiemelt bloggerek, akik akár 1 millió dollárt (226 millió forint) is bezsebelhetnek évente. A WWD.com példaként hozza fel a Blonde Salad bloggerét, Chiara Ferragnit, akinek több mint 40.000 dollárt (9 millió forint) fizetett az ismert cipész, Stuart Weitzman azért, hogy beharangozza új milánói üzletének megnyitóját tavaly. Bryan Grey-Yambao, ismertebb nevén Bryan Boy pedig 15.000 dollárt (3.3 millió forint) kapott azért, hogy elkoktélozgasson és szelfizgessen ugyanezen az eseményen. A parfümóriásként emlegetett Coty.Inc. állítólag 1000 és 2000 dollár közötti (226.300 – 452.509 forint) összeget fizet különböző bloggereknek azért, hogy írjanak egy-egy bejegyzést például Marc Jacobs Daisy névre keresztelt parfüm kampányáról.

A bloggerek egyik legnagyobb bevételi forrása a linkeléses módszerből származik, ami nagyjából úgy működik, hogy például Aimee, a Song of Style bloggere ír egy posztot az oldalán egy J.Crew blúzról, melyet természetesen linkel is olvasóinak, akik ennek köszönhetően pofon egyszerűen a JCrew.com oldalán találják magukat, így nagyobb eséllyel a bevásárlókosarukban landolhat az ajánlott darab. A partnerség miatt végül Song jutalékot kap a márkától minden egyes ilyen jellegű eladás után.

Bryanboy ellenszenves tekintete ellenére is milliókat kaszál
Bryanboy ellenszenves tekintete ellenére is milliókat kaszálDimitrios Kambouris / Europress / Getty

Érdekes, hogy a legjobban kereső bloggerek általában ezzel a linkeléses módszerrel havonta akár 80.000 dollárt (18 millió forint) is megkereshetnek. Ezek közé a bloggerek közé tartozik például a Nashvilleben élő Mary Seng, a Happily Grey bloggere, Chrissy Ott a Perfect Palette szerkesztője, valamint Erin Gates, az Elements of Style alapítója is a toplista legelején szerepel. A Salt Lake Cityből származó Rachell Parcell, a Pink Peonies bloggere csak a múlt évben 960.000 dollárt (217 millió forint) kapott a J.Crew-val való együttműködésért.

Az 1 millió dolláros bloggerek klubjába tartozik még a Snob Essentials két bloggere, Tina Craig és Kelly Cook is, akik a bennfentes pletykák szerint a luxustáska linkeléseik miatt örülhetnek a zsíros bevételnek. Ezek a magasröptű összegek leginkább amiatt megdöbbentőek, mert néhány évvel ezelőtt ilyen típusú munkák egyáltalán nem léteztek, a bloggerek pedig még a divathét közelébe sem mehettek.

A Blonde Salad bloggere, Chiara Ferragni
A Blonde Salad bloggere, Chiara FerragniDonato Sardella / Europress / Getty

Bár ezek az adatok kifejezetten pozitívan hangzanak, a fashionista.com szerkesztői szerint azonban az Instagram népszerűsége lassan véget vethet a divatblogoknak. „Őszintén szólva nem emlékszem, hogy mikor kattintottam utoljára divatblogra. De enélkül is könnyen tájékozódom a blogszféra mindennapjairól az Instagramnak köszönhetően. Tudom, hogy éppen melyikük van világkörüli turnén, egzotikus nyaraláson (aminek valószínűleg minden költsége szponzorált) és melyikük járt legutóbb Saint Laurent butikban. De ami a legfontosabb, hogy mindig tudom, hogy milyen márkájú ruha volt rajtuk, miközben ezeken a programokon részt vettek” – mondja Alyssa Vingan divatszerkesztő, aki állítása szerint egyre több időt tölt az Instagramon, és tisztában van vele, hogy ezzel nincs egyedül.

Blogkonferencia Beverly Hillsben
Blogkonferencia Beverly HillsbenMichael Kovac / Europress / Getty

Ugyanis egyre több blogger, szerkesztő és marketinges használja a színes képekben gazdag oldalt. Van aki a ruhatárát osztja meg másokkal, más éppen az aktuális trendeket gyűjti le az oldalról, míg vannak olyanok, akik termékeikkel kapcsolatban helyeznek el trendi képekkel megspékelt információkat az Instagramon. Egyre több márka lát fantáziát az Instagramon elhelyezett reklámban és ezzel párhuzamosan egyre több marketinges tartja teljesen elavultnak a divatblogokat.

„Azzal, hogy a bloggerek különféle közösségi hálókra, mint például az Instagramra, Pinterestre vagy a Tumblrerre is feltöltik képeiket, attól még szükség van a blogokra is. Ha a követőik szép fényképeket vagy inspirációt keresnek a vásárláshoz, akkor elég, ha csak az Instagramot nézik meg. Viszont ha mélyebb tartalomra, tervezőkkel, modellekkel készített interjúkra kíváncsiak, akkor a hivatalos blogoldalra kattintanak az Instagram helyett” – mondja az új stratégiákról a plus-size blogger, Nicolette Mason, aki szerint egyre több márka vesz szponzorált posztot és fizet be Instagram kampányokba.

Ilyen képekről szól manapság a divatszakma egy része
Ilyen képekről szól manapság a divatszakma egy részeMichael Kovac / Europress / Getty

A jelenséget az iparágon belüli források is megerősítik, egyesek szerint a márkák továbbra is minden platformon hirdetnek, de egy jól elhelyezett Instagram hirdetésért akár 5000 dollárt (1.1 millió forint) is kifizetnek a bloggereknek. „Az olvasók szétszóródtak az Interneten, mindenki más közösségi oldalt követ be. Ezért érthető, hogy a márkák minden csatornán el akarják érni a különböző célcsoportjaikat" – fejti ki véleményét Amanda Delduca a Capture Fashion divatbloggere, aki szerint egyre nehezebb követni, hogy melyik a fizetett hirdetés az Instagramon és melyik nem az.

Egy New York-i marketing menedzser szerint is szem előtt kell tartani azt, hogy az ügyfelek mely oldalakat látogatják gyakrabban, ami alapján az Instagramot tartja a legjobb módszernek a vásárlók elérésére. A marketingesek egyébként a bevételekkel, link forgalommal és egyéb statisztikákkal is alá tudják támasztani az Instagram népszerűségét, bár tisztában vannak azzal, hogy ezzel csak egy szűk célcsoportot érnek el. Az egyre gyakoribb, Instagramon is megtalálható vásárlási applikációknak, mint például a RewardStylenak vagy a LiketoKnownak köszönhetően azonban ez a helyzet várhatóan még pozitívabb irányba fog fejlődni.

Természetellenesen járó divatmániásokkal van tele az Instagram
Természetellenesen járó divatmániásokkal van tele az InstagramDaniel Zuchnik / Europress / Getty

„Amíg az Instagramról jönnek a látogatók az oldalunkra, addig nincs szükség arra, hogy átalakítsuk az értékesítési stratégiánkat. A statisztikák alapján egyes bloggereknek nagyon hűséges követőtáboruk van. Az Instagram bebizonyította, hogy a termékmegjelenítés és a márka népszerűsítése szempontjából igenis érdemes befektetni az Instagramba. Bár ez a változás minden bizonnyal megváltoztatta a hirdetők gondolkodásmódját, hozzáállását és marketingkultúráját is az elmúlt időszakban, de a dollárban mérhető eredmények magukért beszélnek. Az Instagramon a hirdetések kevésbé tűnnek erőltetettnek, mint más platformokon” – mondja Rachel Sacks-Hoppenfeld a Loeffler Randall online kereskedelemért felelős igazgatója.

A WWD.com és a fashionista.com véleményét osztja a dazeddigital szerkesztősége is, akik szintén meglepődtek azon, hogy egy blogger 50.000 dollárt (10 millió forint) is elkérhet azért, hogy megjelenjen egy eseményen, illetve egy Instagramos termékelhelyezésért 5000 dollárt (1.1 millió forint) is elkérhet.

Egyre több blogger kap helyet a divatbemutatók első sorában
Egyre több blogger kap helyet a divatbemutatók első sorábanBertrand Rindoff Petroff / Europress / Getty

Persze érdemes megjegyezni, hogy a napjainkban az újságíróknál is jobban kereső bloggerek nem most kezdtek imidzsük kialakításába, például a blogszféra egyik legellenszenvesebb és legjobban keresőbb arca, Bryanboy már kilenc éve irritálja az olvasókat jelenlétével. De a hozzá hasonló bloggereknek is nagy-nagy szerencse kellett ahhoz, hogy eljussanak oda, ahol ma tartanak. Bár az kérdéses, hogy ez a jelenség meddig lesz életképes, mi lesz az internet következő nagy dobása, aminek hatására lecserélik a marketingesek az aprópénzen megvehető bloggereket valami hatékonyabbra.

A világ egyik legbefolyásosabb divatkririkusa, a csípős megjegyzéseiről ismert Suzy Menkes például évek óta küzd az ellen, hogy a bloggerek bejussanak a divathétre, aminek hatására 20 százalékkal kevesebb meghívót osztogattak szét az elmúlt évben. A hetven éves Menkesnek ugyanis nem tetszik, hogy a twitterező és instagramozó bloggerek lassan kiszorítják a szerkesztőket és a szakembereket az ilyen jellegű eseményekről, mely eddig kizárólag a szakma sajátja volt.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra