Már hárman találtak segélykérő levelet Primark ruháikban

175308213
Bloomberg / Europress / Getty

A gowertoni Rebecca Gallagher után már újabb két nő jelezte, hogy elgondolkoztató plusz címkét talált Primark ruhájában. A Swansea Primarkban a 25 éves Gallagher mellett a 21 éves Rebecca Jones egy "megalázó, rabszolgai munkakörülmények" feliratú címkét talált egy leárazott felsőben.

"Sokkolt, amikor elolvastam a szöveget a megalázó munkakörülményekről. Régen sokat vásároltam a Primarknál, de ezentúl kevesebbet fogok. A cetli elgondolkoztatott arról, hogyan készülnek a ruháink. Nem tudom, hogy került oda, de elgondolkoztatott. Megpróbáltam felhívni a Primarkot, de senki nem vette fel a telefont. Aztán olvastam a másik lányról, aki ugyanilyen cetlit talált ugyanebben az üzletben. Szerintem a Primarknak ki kéne ezt vizsgálnia!" – nyilatkozta a South Wales Evening Postnak a nő, aki Twitterre is kitette a fotót a címkéről.

A bevarrt cetli egyébként nagyon hasonlít arra, amit Gallagher talált, és közös bennük az is, hogy hibátlan angolsággal vannak megírva. Ez a Primarkban is felvet kérdéseket természetesen, nem kizárt, hogy csak valaki ezzel akarja lejáratni a márkát, és a címkéknek közük sincs a ruháikat varró távol-keleti munkásokhoz.

Eközben Észak-Írországból is jelentkezett egy vásárló, Karen Wisínska, aki azt állítja, most vette észre, hogy a 2011-ben Belfastban vásárolt nadrágjában kínai írás található. A papírral megkereste az Amnesty International-t, ahol lefordították a hosszabb szöveget. "Rabok vagyunk a Hupej tartománybeli xiangnani börtönben. Az a munkánk a börtönben, hogy ruhákat gyártsunk exportra. Napi 15 órát dolgozunk és az ételt, amit kapunk, kutyáknak vagy disznóknak se adnánk. Úgy dolgozunk, mint az ökrök a földeken. Kérjük a nemzetközi közösséget, hogy ítélje el a kínai kormányt az emberi jogaink semmibe vételéért!"

"Sokkolt, amikor megtaláltam a papírt a Primark nadrágomban, és az még jobban sokkolt, hogy a ruháimat talán rabszolgamunkával készítették Kínában! Nagyon sajnálom, hogy nem vettem észre az üzenetet, amikor megvettem a nadrágot, sokkal hamarabb nyilvánosságra kellett volna hoznom ezt a botrányos dolgot!" – mondta a lapnak Wisínska, aki tényleg érthetetlen, miért várt 3 évet az Amnesty International felkeresésével.

A Primark egyelőre még mindig azt kéri a nőktől, hogy adják oda nekik a ruhákat, hogy kivizsgálhassák az ügyeket, és furcsállják, miért került elő épp most egy 2009-ben gyártott nadrágból egy cetli.

"Már vizsgáljuk az egyik ruhánkban talált plusz cetli eredetét, és azt, hogy egyáltalán van-e bármi kivizsgálandó ezzel kapcsolatban. Ezeket a nadrágokat a Primark 2009 elején rendelte és utoljára 2009 októberében árusította Észak-Írországban, nagyon különösnek találjuk, hogy ez az ügy csak most került elő, mert a nadrágot négy éve nem áruljuk. Fel fogjuk venni a kapcsolatot a vásárlóval, hogy elkérjük a nadrágot és kivizsgáljuk az ügyet. Kilencszer folytatott vizsgálatot 2009 óta a Primark etikai követelmények teljesítését felügyelő csapata a beszállítóinknál. Nem találtak rabokat, börtöngyárakat és kényszermunkásokat sehol a vizsgálatok során. A Primark elkötelezetten küzd azért, hogy biztonságos és kielégítő munkahelyi körülményeket biztosítson dolgozóinak" – nyilatkozta a márka szóvivője.

Ön szerint valódiak a cetlik?

A Primark etikai követelményei 2013 áprilisában kerültek célkeresztbe, amikor a Rana Plaza maga alá temetett több ezer embert, és kiderült, hogy többek közt a híresen olcsó Primarknak készítettek az ott dolgozók borzalmas és veszélyes körülmények között ruhákat.

A márka honlapján is hangsúlyozza, hogy ruhái nem a kényszermunkától olyan olcsók, és a Rana Plaza-tragédia áldozatainak kártérítését sem feledik: bár mint más cikkekben olvasható, nem minden olyan szép, mint amilyennek a cégek igyekeznek beállítani és a szakszervezet sem mindig megoldás: a legjobb az lenne, ha tudatosabban vásárolnának az emberek. Ha valódiak a Primark ruhákba bevarrt cetlik, ha nem.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek