A legelborultabb férfiruhák a londoni divathétről

Elkezdődtek a 2015-ös tavaszi-nyári trendeket felvonultató férfidivat-hetek és mivel New Yorkban az erősebbik nemnek szóló kollekciókat még a nőknek szánt ruhadarabokkal együtt mutatják be, ezért rögtön a New York-London-Milánó-Párizs sorozatban második állomáshoz is ugrik a forgatókönyv. Az angol főváros június 15-től 17-ig adott helyet a bemutatóknak, amelyek közül én a 6 legérdekesebbet (egy kedvencet és öt furát) válogattam ki. A poszt végén pedig egy meglepetéssel is szolgálhatok.

Hackett London, a kedvenc

Már az egy évvel ezelőtti posztban is említettem, hogy nagy kedvencem a Hackett London és a 2015-ös tavaszi-nyári trendeket elnézve is tartom az álláspontom. Tetszik az, hogy nem ugranak bele semmilyen múlandó trendbe és a ruhadarabjaik külön és együtt viselve is megállják a helyüket.

A ruhák most még inkább visszafogottabbak, mint tavaly, a füves kifutó pedig egy piknik érzetét keltette bennem. Hiába beszélünk formális öltözetekről, az anyagválasztásnak köszönhetően rendkívül kényelmesnek néznek ki a kötött és a selymes ruhadarabok.

Topman, az elérhető

A topmannek webshopja is van, Magyarországra is rendelhetünk belőle és én is többször használtam már termékeket tőlük egy-egy összeállításhoz itt, a Díványon. A kifutót az 1970-es évek hangulata lengte be – köszönhetően a bő nadrágoknak, a virágmintának és a fura frizuráknak. Ez a kollekció szerintem kevésbé sikerült jól és így gondolja az HommeModel blog is. „Úgy tűnt, mintha visszarepültek volna az időben, ahelyett, hogy az akkori darabokat újragondolták volna a 21. század eszközeivel” – írják. Én pedig egyetértek velük.

Common, a fehér holló

A szinte teljesen fehér kollekciót felvonultató Common azzal a technikával élt, amivel ilyenkor illik: különböző anyagokat mixelt össze. A válltöméses felsők és slim fit nadrágok mellett örök klasszikus motoros bőrdzsekiket is találhattunk a kifutón. A fémes ruhadarabok miatt néha olyan érzésünk támadhat, mintha vagy a jövőben vagy egy Star Trek-film forgatásán járnánk.

Kit Neale, a gyerekes

A Kit Neale kollekciója elég játékosra sikeredett, köszönhetően az eleve pizsamára hajazó öltözékeknek és a sokszor mesefigurákra emlékeztető nyári mintáknak. Nem teljesen érzem a márka célcsoportját, de talán nem is baj. 

KTZ, a gladiátor

A KTZ kollekciójáról egyből a gladiátorokra asszociáltam, a teljesen fekete szettekről a páncélos lovagokra, a narancssárgákról pedig valamilyen zs-kategóriás rapperre.

Jonathan Saunders, a meg nem értett

Jonathan Saunders idén is tökéletesen kombinálta a színeket és a formákat – bár tény, hogy ez kevés ember számára fogyasztható produktumban mutatkozott meg. A kollekció játékos és friss, egy-két darabot még én is elfogadnék belőle.

+ a magyarok

A divathéten feltűnt többek között Palvin Barbi is, aki a Moschino bemutatóján lejtett végig afrofrizurában és Cseke Botond is, akit pedig a Lee Roach kifutóján szúrtunk ki.

Cseke Botond
Karwai Tang / Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra