Jane Fonda lenyomja Angelina Jolie-t?

A május 14-én kezdődő 2014-es Cannes-i Filmfesztivált a Tejben-vajban rovatban nem a bemutatott darabok, sokkal inkább a hírességeken látott ruhák szempontjából tartjuk kifejezetten izgalmasnak. 

Például Jane Fonda és Aishwarya Rai is olyan öltözetbe bújt, amit az Oscar vörös szőnyegén már egyszer láthattunk (Angelina Jolie-n és Kristin Chenoweth-en). Az ítélkezést viszont meghagyjuk önnek: döntse el szavazásunkon, hogy kin tetszik jobban ugyanaz a szett!

Jane Fonda vs. Angelina Jolie

Kin mutat jobban?

Jane Fonda ebben a gyönyörű bordó Elie Saab-ruhában jelent meg pár napja Cannes-ban. Ha nem is ugyanezt a színt, de ugyanezt a ruhakölteményt választotta Angelina Jolie is, aki pedig az Oscar-estre vette fel. Fondát az estén eléggé hatalmába keríthette a bordó, hiszen nyitott orrú cipője, kövekkel kirakott táskája, körömlakkja, öve, rúzsa és fülbevalója is ilyen színben pompázott.

Hasonló koncepciót láthattunk hónapokkal ezelőtt Jolie-nál is: ő is a ruháéval megegyező színű nyitott orrú cipőt és köves fülbevalót választott a szettjéhez és körmeit is ilyenre festette. Ő táskát nem cipelt magával és úgy gondolta övre sincsen szüksége. Ajkaira egy natúr árnyalat került, a szemei pedig tőle megszokottan füstösek voltak.

Aishwarya Rai vs. Kristin Chenoweth

Kin jobb a Cavalli?

Ugyanez a helyzet állt fent az Aishwarya Rai - Kristin Chenoweth párosnál is. Előbbi egy aranyszínű Roberto Cavalli-estélyiben bukkant fel a filmfesztiválon – amit egyébként Chenoweth-en már hónapokkal ezelőtt, az Oscaron is láthattunk. Lábbelijeik nem látszódnak, így ez nem nehezíti majd a döntését, és a kevés kiegészítő is segít majd abban, hogy kizárólag a kisugárzásra tudjon koncentrálni. Rai egyébként táskát nem vitt magával, ékszerek közül pedig csak két gyűrűt és egy karkötőt választott. 2014-ben nincs olyan celeb, aki a haját ne egy oldalra fésülve hordaná, ő is így tett, a sminkje pedig szájhangsúlyosra sikerült.

Chenoweth nem igazán volt bátor, amikor a ruha színével megegyező táskát és ékszereket választott, de legalább a rövid haja jól mutat. Ajkai natúr színeket kaptak, amit pedig hiányolunk, az egy nyaklánc: a ruha felsőrésze szinte kiált érte.

Sofia Coppola vs. Nina Dobrev

Kinek áll jobban?

A Michael Kors-jelenség ellepte az egész univerzumot, szerintünk már az ufók is MK logóval ellátott táskával mászkálnak, hihetetlen! Ha egyedi szeretne lenni, válasszon mástól ruhát és kiegészítőket! Úgy tűnik, Sofia Coppola és Nina Dobrev nem törekednek erre – legalábbis a fotók tanúsága szerint: mindketten az amerikai tervező ruháját vették fel. Sofia Coppola a már sokat emlegetett Cannes-ban öltötte magára, amihez fekete, nyitott orrú magassarkút, illetve egy gyűrűt és egy karkötőt vett fel. Reméljük, Coppola nem beteg, mert a lábai például sokkolóan vékonyak – pedig Marc Jacobs múzsájaként még egész jól mutatott.

Nina Dobrev a PaleyFestre látogatott el ugyanebben a Kors-ruhában és ő is egy fekete magassarkú szandált választott hozzá. Az ékszereket nem sajnálta: több gyűrűt is húzott ujjaira. A táskája fantáziadús, nekünk nagyon tetszik, hogy nem a ruha színével megegyező clutchot vitt magával. A Coppola cipőjén látott fekete masni nála a frizura tetején köszön vissza. Önnek melyik változat tetszik jobban?

Oszd meg másokkal is!
Mustra