Brutálisan drágulnak a dizájner táskák

Az egy dolog, hogy akár évekig várólistára tehetik, de az utóbbi időben úgy felment az ára a dizájner táskáknak, hogy már a tehetősebb középosztály sem engedheti meg magának. A Chanelnél hetven százalékos, a Mulberrynél háromszoros az áremelés, a divatházak a megbízható, középosztálybeli törzsvásárlók helyett nemzetközi milliomosokra cserélnék vásárlóikat. A drágulás a fast fashion üzleteket is érinti, a Zarában már szinte lehetetlen lesz vásárolni.

Drasztikusan megnövekedett az ikonikus dizájner táskák ára, tudja, mint amivel Angelina Jolie vagy Kim Kardashian szaladgál. A Chanel klasszikus Large Classic Flap Bagje öt év alatt hetven százalékkal drágult, jelenlegi ára meghaladja az egymillió forintot – írja a Daily Mail.

A Chanel klasszikus Large Flap Bagje
A Chanel klasszikus Large Flap Bagjereklámanyag

Egy bőr Mulberry Bayswater, ami 2012-ben még 245 ezer forintot ért, ma már csaknem négyszázezerbe kerül, az Alexander McQueen védjegyeként aposztrofált clutch is eléri a majdnem négyszázezres árkategóriát. Gwyneth Paltrow kedvence, a Coach tradicionálisan 75 és 115 ezer forint között árulta táskáit, amivel a gazdasági válság alatt is sikerült megduplázni a bevételt, a márka mégis az áremelés mellett döntött. Mostantól legalább kétszázezret, de inkább félmilliót kell kicsengetni egy Coach táskáért, nyilatkozta a márka igazgatója, Victor Luis a Women’s Wear Daily-nek.

Veszettül drágul a Coach
Veszettül drágul a Coachreklámanyag

A drágulás hátterében a tehetősebb réteg áll: a legtöbb márka azt várja, hogy az áremelés következményeként jobban imponálnak majd nekik a több ezer dolláros, átlagember számára elérhetetlen táskák. A divatházak főleg milliomos oligarchákra koncentrálnak, mivel Kínában és Oroszországban sokkal több multimilliárdos él, mint nyugaton, és gond nélkül beruháznak egy félmilliós táskára, akár minden szezonban többször.

A Birkin bag abszolút státuszszimbólum, valószínűleg ezért kerül több millióba.
A Birkin bag abszolút státuszszimbólum, valószínűleg ezért kerül több millióba.

A spekulációkkal ellentétben nem mindegyik divatháznak jött össze a drágulás, a Mulberrynél például pont visszafele sült el a hatvan százalékos áremelés, mivel a divatház törzsvásárlói általában középosztálybeli britek. "A Mulberry ezzel a húzással elidegenítette középosztálybeli vásárlóit. Gyakorlatilag lemondtak róluk csak azért, mert rendes áron vágynak a jó minőségre és stílusra. Ebből is látszik, hogy aki keményen megdolgozik a pénzéért, nem biztos, hogy pont egy több milliós Chanel táskára fogja elszórni" – részletezte Lisa Taylor stylist, aki szerint a Mulberry cserbenhagyta törzsvásárlóit.

A Mulberry szivatja a törzsvásárlókat
A Mulberry szivatja a törzsvásárlókatreklámanyag

A divatházak azzal magyarázzák a szükségesnek tartott az áremelést, hogy a bőr ára mellett annak megmunkálása, valamint a készítés további költségei rendkívül megemelkedtek, a nyereséges üzlet érdekében pedig nem volt más választásuk. A Mulberry emellett még a külföldi előállítás költségével is takarózik, a brit márka ugyanis termékei nyolcvan százalékát Törökországban gyártatja. Hogy a költségeket visszaszorítsák, nemrégiben vettek egy új gyárat Angliában, ahol a valódi bőrből készült termékek ötven százalékát állítják majd elő.

Tény, hogy a multimilliomosok nem feltétlen a szépség, sokkal inkább a státuszszimbólum miatt ruháznak be az akár egy kis lakás árával felérő táskákra. Rae Jones szerint azok, akik főként a Chanelnél és a Balenciaganál vásárolnak, még örülni is fognak az áremelkedésnek és boldogan kifizetik a különbözetet, ugyanis az egész az exkluzivitásról szól: ki tervezte, mennyi készült belőle, milyen márka, kivel reklámozzák. Minél elérhetetlenebb egy darab, annál jobb színben tünteti fel viselőjét.

Louis Vuitton W Capucins, a reklámarc Michelle Williams, az ár közelít a millióhoz.
Louis Vuitton W Capucins, a reklámarc Michelle Williams, az ár közelít a millióhoz.Aurelie / reklámanyag

Úgy tűnik, a divatházak jobban preferálják a nemzetközi ügyfeleket, mint a törzsvásárlókat, ami nem csak a luxusmárkákra jellemző. Az olyan fast fashion márkák, mint a Zara és a Topshop szintén drágulást terveznek, egyesek szerint akár tripla árakkal is dolgozhatnak a jövőben. A tervezett árskála 60 és 115 ezer forint közt mozog, ennyit viszont csak prémium kategóriás termékekért fizetnek a vásárlók. Kíváncsiak vagyunk, milyen hatással lesz ez a hazai fast fashion boltokra és vásárlókra: vajon megadnak majd egy bőr Zara táskáért 60 ezer forintot is, vagy inkább kivárják a leárazást? Esetleg keresnek maguknak új kedvenc üzletet? Majd kiderül.

Ez még egy 13995 forintos Zara táska. Mi jön jövőre?
Ez még egy 13995 forintos Zara táska. Mi jön jövőre?reklámanyag
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek