DIY: Unalmas sapkából csilivili fejfedő

A hideg szezonra való tekintettel igyekszünk főleg meleg kiegészítőkkel foglalkozni DIY rovatunkban, hiszen ezeknek még jó darabig hasznát veszi. Nyáron a megunt pólókat, most pedig egy sokkal aktuálisabb kiegészítőt, sapkát dobunk fel nagyon egyszerű módon, úgyhogy ha épp kiszanálta volna túl egyszerű felfedőit, most hasznukat veheti. A tipp egyszerű és költséghatékony, csak pár feltűnő dísz és némi varrótudás szükségeltetik hozzá és fél óra alatt kész is, a bolti ár negyedéért.

Amire szükség lesz:

  • sapka
  • díszítő elemek
  • tű, cérna
  • fantázia

Először a House of Holland vonultatott fel kristályokkal díszített sapkákat a kifutón, ami végül annyira bejött, hogy azóta az összes inditex bolt lemásolta az ötletet, még az F&F-ben is láttam az eredeti elképzeléshez kísérletiesen hasonló fejfedőket, itt mondjuk messze a legjobbakat találni. Egy ilyen, kristályokkal díszített darabra alsóhangon két, de inkább háromezer forintot kell rászánni, pedig ez is olyan projekt, amit akár fél óra alatt összedobhat otthon.

Az ezüst díszeken kívül egy-egy színes darabot is becsempészünk, hogy ne legyen egyhangú az összhatás. Figyeljen arra, hogy lehetőleg olyan díszítőelemekkel dolgozzon, amit lehet varrni, a ragasztós típus túlságosan hamar leválik az anyagról.

Első lépésként fogja a sapkát és találja ki, hogyan szeretné felhelyezni rá a díszeket. Véletlenszerűen tegyen fel párat, rendezgesse, találjon ki mintát, vagy csak érzésre párosítsa össze a darabokat, az a lényeg, hogy legyen egy kezdeti elképzelése, amiből ki tud indulni.

Nagyon könnyű ezekkel a díszekkel dolgozni, két lyuk van rajtuk, ezeket kell átöltögetni.
Nagyon könnyű ezekkel a díszekkel dolgozni, két lyuk van rajtuk, ezeket kell átöltögetni.Dívány.hu

Ha megvan a koncepció, jöhet a varrás, ugyanis ennyiből áll az egész. A sapka színétől függően válasszon cérnát, én feketével dolgoztam, mivel ez a sötétszürke-fehér sapkán egyáltalán nem látszik meg. A díszeken két kifúrt lyuk található, ezeket kell átölteni, egy díszre lyukanként legalább három, de inkább négy öltést szánjon, így biztosan jó sokáig fog tartani.

Nem kell hozzá nagy varrótudás, inkább csak türelem.
Nem kell hozzá nagy varrótudás, inkább csak türelem.Dívány.hu

Az összes díszt legalább fél óra volt felvarrni, a végeredmény miatt végül abszolút megérte. Ha szeret kísérletezgetni, ne fogja vissza magát: használjon pluszban gombokat, szegecset, láncot, bármit, ami önnek tetszik, elég jópofa dolgokat lehet alkotni, ha van egy kis fantáziája!

Sokkal menőbb a végeredmény, mint az eredeti verzió. És ön szerint?
Sokkal menőbb a végeredmény, mint az eredeti verzió. És ön szerint?Dívány.hu

A galériában mutatunk még pár minta-alternatívát, kb. két perc volt kitalálni őket, úgyhogy ha picit több időt szentel a projektnek, nálunk is sokkal kreatívabb lehet. Ha kedvet kapott a sapka renováláshoz, küldje el nekünk saját verzióját, kíváncsiak vagyunk, mit alkotott!

Tetszik önnek a Dívány Tejben-Vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy érdekes posztunkról sem!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek