Férfiként így lehet csak kitűnni szmokingos estélyen

Mivel öltözködés téren a nők szinte minden eseményen kitesznek magukért – negatív és pozitív értelemben is –, ezért talán nem csoda, hogy egy-egy gála után elárasztják a divattal foglalkozó oldalakat az estről készült fotók és a ruhákról készült elemzések. Nehezebb helyzetben vannak azonban a férfiak, akiknek a szmokingot előírő dress code – de még az öltönyt megkövetelő is – szinte teljesen megköti a kezeiket.

Azt egy korábbi posztunkból már tudhatja, hogy az idei LACMA tulajdonképpen húspiac volt egy gála jelmezébe bújtatva és hogy a hölgyek nem a legtöbbet takaró ruháikat vették magukra, de akadt mellettük egy sokkal érdekesebb figura is, Francisco George. Hogy mivel vonzotta magára a tekinteteket?

Pont egy olyan öltönnyel, amelynek a zakóját szemeket ábrázoló mintával printelték. Francisco George producer tavaly is részt vett a gálán, akkor sem volt kedve beolvadni a tömegbe és egy frakkot viselt tejszínhabot idéző, berakásos inget vett fel hozzá. Próbáltunk utánakeresni, hogy vajon melyik márkától választott idén, de nem találtuk meg, a minta miatt viszont a legvalószínűbb sejtésünk a Kenzo, amely a 2013-as őszi-téli kollekciójában hasonló díszítést használt mind a ruháin, mind kiegészítőin. A lenti képen megnézheti ön is a nem hétköznapi, mégis ízléses összeállítást, a fotóra kattintva pedig meglátja, mit vett magára George tavaly!

Tetszik önnek a Dívány Tejben-Vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy érdekes posztunkról sem!
Oszd meg másokkal is!
Mustra