Újabb ruhagyári katasztrófa Bangladesben

Munkásokat szállító busz
Munkásokat szállító buszBloomberg / Europress / Getty

Alig hat hónappal azután, hogy Bangladesben összeomlott egy gyárépület, a katasztrófában pedig több mint hatszáz ember vesztette életét, máris egy újabb tragédia sújtott az ország ruhaiparára. Bár akkor a hatóságok és a ruhaipari cégek fejesei is ígéretet tettek arra, hogy szigorítanak a biztonsági szabályokon és javítanak a munkakörülményeken, a wwd.com jelentése szerint a napokban legalább kilencen vesztették életüket és 46-an megsebesültek a Dhaka szélén keletkezett gyártűzben. Az áldozatok között volt a gyár vezérigazgatója, Rashed Uzzaman Mandal és egy tűzoltó is.

A fővárostól körülbelül negyven kilométerre fekvő ipari területen egy hibás gép okozta a tüzet, mely gyorsan elterjedt a 250.000 négyzetméternyi területen, aminek köszönhetően a tűzoltók hét órán keresztül oltották a lángokat. Szerencsére a tűz a éjszakai műszak alatt keletkezett, így már csak 170 munkás volt a telepen, szemben a nappali műszakkal, amikor több, mint 3000 munkavállaló lett volna jelen a katasztrófánál.

Ruhagyár Bangladesben
Ruhagyár BangladesbenBloomberg / Europress / Getty

Az Aswad Composite Mills-i ruhagyár tűz a negyedik a sorban, amire sor került a közelmúltban Bangladesben. Az ACM-megrendelői közé tartozik többek között, a brit George, mely a Walmart  tulajdonában van, valamint olyan kanadai cégek, mint a Loblaws vagy a Hudson's Bay.Co. – írja a vogue.com.

Ráadásul a Walmart a H&M, a Zara vagy a Primark mellett tagja annak a vitatott Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek, amely felelős a Bangladesben működő több ezer ruhaipari cég tűz- és épületbiztonsági szabályaiért és az emberi munkakörülmények megteremtéséért.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek