Neonáci jelképet printelt pólójára Marc Jacobs

Alapból kínos a helyzet a tervező számára, ha koppintáson érik, még inkább akkor, amikor kiderül, hogy a szimbólum, amit a ruhájához használt, neonáci körökbe ismert. Így járt Marc Jacobs is, aki a héten kénytelen volt visszahívni boltjaiból azokat a fehér pólókat, amelyeken egy pár bakancs látható.

Hogy mi is a gond vele? Önmagában nem tulajdonítanának az emberek nagy jelentőséget egy pár surranónak egy felsőn, de ha az történetesen egy nyíltan szélsőjobboldali zenekar egyik lemezének borítóján jelent meg, akkor bizony nem elég a magyarázkodás. Mutatjuk a két fotót és azt is, hogy mik az aggályaink.

Közlemény

A botrány kirobbanása után rövid idővel Marc Jacobs közleményt adott ki. "Felhívták a figyelmünket, hogy a termékünkön található rajz hasonlít a szóban forgó zenekar egyik lemezének borítójára. Szeretnénk kijelenteni, hogy elhatárolódunk minden ilyesfajta szélsőségtől és nem is szeretnénk, ha valaki összekapcsolná ezt a két dolgot. Azonnal levesszük a boltok polcairól a kérdéses terméket" - áll az írásban.

Hogy nem tűnt fel?

Az egyik legnagyobb kérdés számunkra az, hogy - mivel láthatóan másolás történt - az illető, aki előterjesztette ezt a printötletet, miért nem nézett utána a zenekarnak? Vagy csak a logóval találkozott az interneten? A luxusáruházak világában veszélyes üzlet más tollával ékeskedni, millió eurós forgalomtól eshet el a márka, ha olyanokat haragít magára, akik amúgy potenciális vevők lennének.

Ön mit gondol a tervezői bakikról?

Hasonló esetek történtek a közelmúltban: Russell Brand a Hugo Boss rendezvényén nácizta le a márka alapítóját és az Urban Outfitters is megütötte a bokáját, amikor vasvillás pólót töltött fel a webshopjába. Érdekes kérdést vet fel amúgy a HuffingtonPost is: nem kéne a boltokba kerülés előtt háromszor ellenőrizni, hogy nem történhet-e esetleg valami baki vagy a tervezőknek úgyis mindegy és egy bocsánatkéréssel el van intézve az ügy? Ön mit gondol?

Bal oldalon Marc Jacobs pólója, jobb oldalon a zenekar logója. Hasonlít, nemde?
Bal oldalon Marc Jacobs pólója, jobb oldalon a zenekar logója. Hasonlít, nemde?Marc Jacobs
Oszd meg másokkal is!
Mustra