Katalin végre estélyiben jelent meg

Katalin hercegné most jelent meg harmadszor hivatalosan György herceg születése óta: először még július 22-én lépett a nyilvánosság elé, pár órával szülés után, aztán augusztusban az Anglesey ultra-maratonon mosolygott kedvesen egy Zara felsőben, de csak most került először elő estélyiben.

Természetesen megint kedvenc tervezőjétől, Jenny Packhamtől választott ruhát Katalin a Tusk alapítványi gálára, melyen férjével, Vilmossal együtt vettek részt Londonban, szeptember 12-én – írja a Daily Mail. A flitteres, földet söprő, ezüstszín estélyi remekül állt a hercegnének, aki mostanra tényleg minden fölös grammot leadott, ami rajta ragadt a terhesség alatt.

Gyémánt kiegészítőket és egy szintén ezüstös Jimmy Choo magassarkút vett a hercegné a feltűnő ruhához, mely merész választás volt: a flitteres ruhák optikailag vastagítanak, főleg adott darab, melynek magas nyakkivágása és ejtett hátrésze nagyítja viselőjét – ez még amúgy még jól is jött Katalinnak, mellei nagyobbnak tűnnek az estélyiben. Ráadásul egy ennyire csillogó ruhában az ember lánya annyira feltűnő, hogy ha akar, sem tud beolvadni a tömegbe – Katalin persze ezt az akadályt is jól vette, mindenkin túlragyogott.

A hercegnét egyébként kicsit megváltoztatta az anyaság, sokkal felnőttesebb, nőiesebb, mint korábban: 2011-ben egy nagyon hasonló Jenny Packham estélyiben, de szinte vészesen soványan vett részt egy hivatalos eseményen, nézze csak meg!

2011 június vs. 2013 szeptember
2011 június vs. 2013 szeptember
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek