Victoria Beckhamnek öltöznek jövőre a londoni férfiak?

A napokban zajlott a londoni divathét, ami nem csak abból a szempontból érdekes, hogy a tervezők hogy látják a 2014-es tavaszi-nyári szezont, de ugyanúgy lehet következtetni a frizuratrendekre és látványnak sem utolsóak a sokszor kastélyokban, parkokban rendezett bemutatók.

Összegyűjtöttük önnek a legnépszerűbb márkák trendszetter összeállításait, de ugyanígy szemezgettünk a legfurcsábban kinéző ruhadarabokból is. A Burberry most sem hibázott, az Alexander McQueen csipkékben és mintákban látja a jövőt, a Hackett London hozta a megszokott stílusos szetteket, a J. W. Anderson-kollekcióra pedig nincsenek szavak. Galériával készültünk!

Alexander McQueen

A márkát 1992-ben alapította Alexander McQueen, aki 2010-ben sajnálatos módon véget vetett az életének. A márka jelenlegi kreatív igazgatója Sarah Burton, aki eddig úgy tűnik, hogy sikeresen viszi tovább a McQueen által megálmodott, néha utópizmusba hajló, Földön kívüli világot.

A jellegzetes, decens öltönyök a jövő nyári kollekcióból sem hiányozhatnak, a barokkos, helyenként nyomasztó minták mellett Burton a csipkével is remekül bánik. Érdemes amúgy végiggondolni, hogy mennyire a nők kiváltsága lett ez az anyag, pedig kétszáz évvel ezelőtt a nemesi réteg férfi tagjai ugyanúgy viselték. A luxusmárkák által diktált tempó és trendek akarva-akaratlanul megjelennek az utcai divatban is, kíváncsiak vagyunk, hogy vajon a csipke mennyire fog magának teret hódítani.

Burberry

A brit márka hosszú idő után újra a londoni divathéten mutatta be legújabb kollekcióját Milánó helyett. Christopher Bailey a 2013-as metálos csillogás és állatminták sokasága után újra az egyszerűség mellett tette le a voksát. Szerencsére ez nem jelent egyet az unalmassal, a pöttyök, a pasztellszínek és ezek különböző tónusai és árnyalatai izgalmas mixben keverednek a kifutón. A zsákszatyrokat nem teljesen értjük, de biztos népszerűek lesznek, ha lecsap rájuk valamelyik fast fashion bolt és felveszi kínálatába.

Hackett London

A leginkább férfiakat megcélzó Hackett London esetében trendekről nem igazán beszélhetünk, hiszen ők mint minden kollekciójukban, most is inkább a klasszikus, elegáns vonalat vitték tovább. A márka jó választás lehet azoknak, akik időtálló darabokat szeretnének beszerezni és szeretik a jól szabott ingeket és öltönyöket.

A márkánál most éppen leárazás van, érdemes felnézni a honlapjukra - igaz, "csak" az idei nyári kollekciót vásárolhatjuk meg. A fotókat elnézve amúgy nem csoda, ha a legújabb filmadaptáció miatt újra népszerű A nagy Gatsby című film jut először eszünkbe: kalapok, csíkos öltöny, bőrcipők, mind-mind a '20-as éveket idézik.

J. W. Anderson

Gyengébb idegzetű olvasóink ezt a bekezdést most ugorják át, J.W. Anderson ugyanis uniszexnek már nem mondható kollekciót tervezett a férfiaknak jövő nyárra. Megkérdőjelezhető azoknak a ruhadaraboknak a létjogosultsága, amik már a modellen is furán hatnak, de ki tudja, biztos akad majd olyan férfi, aki szívesen veszi fel őket. Vagy ha nem ők, akkor Victoria Beckham biztosan, a teljesen fekete összeállítást például el tudjuk rajta képzelni. Az átátszó vagy a nyakba kötős topok úgy gondoljuk, hogy inkább a négy fal közti játszadozás kellékei lesznek, az utcán nem nagyon találkozhatunk majd velük.

Rag & Bone

A Rag & Bone meglehetősen komor hangulatú kollekciót álmodott meg jövő tavaszra és nyárra, a szürke, fehér és fekete színek nem igazán passzolnak a naposabb évszakokhoz. A márka kínálata jó választás lehet azoknak, akik minőségi, letisztult, de nem unalmas alapdarabokkal kívánják bővíteni a ruhatárukat. A szürke öltöny-világos ing összeállítást - a napszemüveget leszámítva - mi is nyugodt szívvel viszontlátnánk a magyar férfiakon.

Topman

Habár az etno minta népszerűsége halványádik és a matyómintaláz is lecsenget immáron sokadik alkalommal is, a Topman úgy gondolta, hogy népviseleti mintákba bújtatja a 2014-es cowboy férfiakat. A kifutón látott ruhák közül szinte mindegyik mellrészén fellelhetőek a virágminták, a jól szabott zakókon ugyanúgy megtalálhatóak, mint a selymes anyagból készült ingeken.

A kollekció színei itt is jellemzően a sötétebb árnyalatok, úgy látszik, hogy a mély tónusok nem csak a hidegebb szezonok kiváltságai lesznek jövő évtől kezdve?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek