Kurtizánok és kristályok ihlették meg a fiatal magyar tervezőket

Idén is ellátogattunk a KREA Kortárs Művészeti Iskola évzáró divatbemutatójára, hogy megnézzük, hogyan muzsikálnának a harmadévesek egy olyan nagy divatháznál, mint a Balenciaga, illetve hogy a végzősök hol állnak a márkaépítésben. Részletek a hajtás után!

A Gödör Klub előtt megrendezett esemény első felében a harmadévesek csoportmunkában elkészített fiktív kollekcióját, a Tethyst tekinthettük meg. Míg tavaly a Givenchy ház kreatív csapatának helyébe képzelhették magukat, most a Balenciaga volt soron. A kollekciót főként a színválasztás fogta össze, és látszott, hogy mindenki csempészett bele egy kicsit saját stílusából. A nyomott mintás ruháktól kezdve az áttetsző műanyagból készült baseball sapkán át a mostanában olyan népszerű, de talán feledésbe merülő fátyolestélyiig minden helyet kapott a kollekcióban.

A második körben a végzősök mutatták be diplomakollekcióikat. Sok meglepetésre nem kellett számítani, hiszen mindannyian saját márkát alapítottak, sőt, egyesek már nagyobb honi divateseményeken is részt vettek, esetleg már saját showroommal is rendelkeznek. De ne szaladjunk előre. Ezt a tourt az Aimée nyitotta meg, ami Pákozdi Alexandra és Varga Zsófia közös gyermeke. Aktuális kollekciójuk a kontrasztokra épül, valószínűleg ezért is lett a mottó: "Egy párizsi lány New Yorkban". A kollekcióban jelenlévő erőteljes geometriát az amerikai nagyváros épületei ihlették, és ezt a "keménységet" a lágy mintavilággal próbálták kompenzálni.

Másodikként Galla Zoltán Péter kollekcióját tekinthettük meg. A kiegészítőket látva nem volt nehéz kitalálni, hogy őt a kristályok ihlették meg. "Szerettem volna olyan ruhákat készíteni, amelyek épp azt teszik a fénnyel, amit a kristályok. Visszatükrözik, áteresztik vagy különböző színekre bontják azt" - foglalta össze tervezői gondolatait a KREA végzős diákja, aki olyan nőknek és férfiaknak szánja kreációit, akik magabiztosak, kreatívak és eredetiek.

Harmadikként a Mnemosyne márka alapítója, Strott Tímea következett. A fiatal tervező jelmezszerű ruháit egy fiktív világ, pontosabban egy alternatív múlton alapuló jelen istenségének készítette. "A kollekció inspirációja nemcsak a világban zajló eseményekre, és az emberiség pusztulásától, gazdasági illetve morális válságtól való félelemre reagál, hanem az intelligens textilek egyre nagyobb térhódítására, mindezt úgy, hogy szem előtt tartja a nemzetközi trendeket, és a science fiction toposzokat is" - áll a tájékoztatóban ez a szép körmondat. Ugyan nehezen tudjuk elképzelni, hogy Atargatisz ruhatárának darabjai sorra jönnének majd szembe velünk az utcán, de akarva, akaratlanul is eljátszottunk azzal a gondolattal, hogy a megfelelő sminkben és frizurával bizony szívesen pózolnánk bennük egy sort.

Ezt követően Bódis Boglárka és Gajer Emese közös márkájának, az Elysiannak őszi/téli kollekcióját mutatták be a modellek. A kifutón többek között feltűnt az a kreáció is, amit Iszak Eszter viselt a Comet díjkiosztó gálán. A két tervezőt a 16. század Itáliájának kurtizánjai ihlették meg. "Diplomakollekciónk egyik fő üzenete, hogy a nők vállalják a nőiességüket, de kerüljék a közönségességet, s tegyék mindezt olyan módon, hogy ne elégedjenek meg a szépség külső megnyilvánulásával. A belső szépség forrása a harmónia és intelligencia, eszköze pedig a műveltség és a tudás" - olvashatóak a hivatalos összegzésben a tervezői gondolatok.

Az ötödik, egyben záró kollekciót Dudás Ildikó és Tóth Melinda jegyzi, akik Daige néven alapítottak márkát, és akik a 2012-es Marie Claire Fashion Days keretében már a nagyközönségnek is bemutatkozhattak. A tervezőpáros nagyon ad az összhatásra, így a HIKE! kollekciójuk darabjait bemutató modellek keze mintha magnéziumporral lett volna bekenve és többen sisakot is viseltek. Már korábban is előfordult, hogy a Daige egy sportágból merített ihletet, és ezen jó szokásukon most sem akartak változtatni, bár lehet, hogy az időzítés a Kancsendzöngán történt tragédia miatt nem tökéletes, de ez nyilván nem az ő hibájuk.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek