A hugenották inspirálták a Je Suis Belle-t

Kevés magyar márka készül el egy évvel előre kollekcióival, a Je Suis Belle pont ilyen. Stabilan hozzák a nemzetközi színvonalat, őszi-téli kollekciójukat bemutatták már a Budapest Fashion Weeken, pár héten belül pedig a 2014-es tavaszi-nyári kollekciójuk is elkészül.

Az őszi-téli kollekciónak a Ludwig Museumban rendezett a márka elővásárlási estet, itt kérdeztük Kiss Tibit, a tervező-páros egyik felét arról, mi inspirálta őket a kollekció tervezésénél és arról, Rita Ackermannal közös gyűjteményük mekkora sikert aratott. Interjú a folytatásban.

Hogy fogadták a vásárlóitok a színes-csillagos nyári kollekciót és a Rita Ackermannal közösen készített tavaszi darabokat?

A nyári kollekciónk nagyon friss, körülbelül 2 hete publikáltuk talán, de már régebb óta lehet kapni nálunk és elég jó eladások voltak belőle. Nagyon kíváncsiak voltunk, milyen lesz a fogadtatása, mert a Rita Ackermannal készített, és már március óta kapható kollekció nagyon hamar elfogyott, már egy utánrendelt adagból kell dolgoznunk.

Terveztek más művésszel is együtt dolgozni?

A jövő tavasz-nyári kollekciónkban lesz ismét képzőművésszel közös munka, de egyelőre pontosabbat nem tudok mondani.

Mi inspirálta az őszi-téli kollekciótokat?

Összetett inspirációkból állt össze, de a két fő inspirációnk Joseph Beuys Coyote Action című munkája, ami egy 70-es évekbeli performansz, egy akcióművészeti munka (bővebben itt olvashat róla angol nyelven).

A másik pedig a XIV. Lajos és a hugenották közötti ellentét (erről bővebben magyarul itt olvashat). A XVII. században a puritán és a luxus közti, egy időben élő ellentétpár izgalmas határokat jelentett a számomra, érdekelt, hogy milyen határokon belül lehet ezt a párbeszédet folytatni a mai világban is.

A ruhákon hogy jelenik meg ez az ellentét?

Főleg az anyagválasztásnál. Olyan anyagpárosításokat választottunk, amik első benyomásra is sugallhatják ezt az ellentétet, tehát durvább és strukturáltabb vásznakat, szöveteket választottunk, amik nagyon egyszerűek, és ezek mellé tettünk olyan selymeket, flitteres anyagokat, amikkel előbbiek nyersségét próbáltuk kicsit ellensúlyozni. A kétféle anyag néha nagyon erősen szemben áll egymással, de van, amikor csak nagyon finoman, talányszerűen.

Láthatjuk még bemutatón az őszi-téli kollekciót?

Az őszi-télit nem biztos, hogy bemutatjuk itthon, ha igen, akkor talán a Marie Claire Fashion Days-en, ez még szerevezés alatt áll. A jövő tavaszi-nyári kollekciónak tervezünk bemutatót októberben.

Mekkora sikeretek volt a távol-keleti pop-up boltokban?

EZ az egész egy nagyon friss együttműködés egy itt élő ázsiai származású lány és köztünk, ő 4 márkát karolt föl Magyarországon és gyakorlatilag disztribútorként közreműködik Ázsia és a márkák között. Számunkra ez nagyon jó volt, nagyon pozitív volt a fogadtatásunk, a pekingi bolt tudom, hogy nagy eladásokat produkált. Ez egy speciális pop-up bolt volt, ahová a kinti ügynök rendelte a dolgokat, de emellett több ázsiai bolt is rendelt már tőlünk.

Egyre többen külföldön látják a jövőjüket, ti?

Teljesen nem szeretnénk soha kiköltözni, de most egyre több megkeresést kaptunk külföldről, amik újra megerősítettek minket abban, hogy van értelme a külföldi piacokat bevonni. Úgy másfél évig jegeltük a külföldi terveinket, mert nem találtuk ezt a legjobb lépésnek a márka számára, és úgy érzem, hogy ez jó ötlet volt, mert most már nem mi keressük azokat az embereket, akikkel szeretnénk együtt dolgozni, hanem ők találnak meg.

Az ázsiai vonalunk most elég jó és egyre fejlődik, szezonról szezonra, ez izgalmas vonal, Európában Londonban kezdtünk el kapcsolatokat építeni, de ez még nem jelenti azt, hogy London a cél. New Yorkban 3 éve folyamatosan kapható ruhánk egy brooklyni üzletben, Európában egyelőre csak itthon és az online shopban lehet vásárolni.

A kiegészítő-vonallal mik a terveitek? Cipőt, táskát mikor vehetünk a Je Suis Belle-nél?

Cipőt még biztos nem tervezünk, az egy külön etap lesz a márka történetében, amikor újra cipőzhetünk. A kiegészítő-vonalat azzal fogjuk erősíteni, hogy adunk egy különdíjat a Gombold újrán, ahol kiegészítő kategóriában is díjazzák a „newcomer-eket”, és mi úgy írtuk ki a díjunkat, hogy a tehetséges kiegészítő-tervezőket együttműködésre hívjuk meg. Így szeretnénk majd készíteni egy komolyabb kiegészítő-kollekciót a nyereménnyel kombinálva.

A férfivonal szünetelt most kicsit, mert más volt fókuszban, az hogy ennyire sok emberrel, csoporttal működünk együtt, az elvette az időt a férfivonaltól. A legrövidebb távú tervünk most az, hogy a jövő tavaszi-nyári kollekcióval elkészüljünk nyár közepére. Van még több futó projektünk, a design-hétre is készülünk, a Gombold újrán június 9-én egy showroomban prezentáljuk a jövő őszi-téli ruháinkat és a jövő őszi-téli kampány elkészítésén is dolgozunk.

Oszd meg másokkal is!
Mustra