Zsédával és Indiával készül az Elysian a nyárra

Bódis Boglárka nevével két évvel ezelőtt, a Triumph Inspiration Award kapcsán ismerkedett meg a hazai közönség, amikor a tervezőnő Les Fleurs du Mal (A romlás virágai) nevű kollekciójával első helyezést ért el a versenyen és 15000 eurós díjazása mellett tervei is kereskedelmi forgalomba kerülhettek.

A nemzetközi siker után alig egy évvel Bódis Boglárka összeállt egykori iskolatársával, Gajer Emesével és piacra dobták az Elysian névre keresztelt márka első kollekcióját, amit a napokban követett a fiatal brand második, 2013-as gyűjteménye.

A szűk körben megrendezett bemutató nem a mennyiségre, inkább a minőségre helyezték a hangsúlyt, így a pár darabos, kelet világa és az indiai építészet ihlette kollekció alapszínei a fekete, a tejeskávé és a korall színek voltak. Bár a tervezőpáros egy smaragdzöld kapszulakollekcióval is szeretné majd bővíteni eddigi, javarészt hernyóselyemből, organzából, tüllből és bőrből készült darabjait.

Az elegáns és szupernőies kollekció keleti beütésének egyik fő apropója, hogy Gajer Emese a tervezési szakaszból három hónapot Indiában töltött, melynek köszönhetően a kelet világa igazán egyedi stílusban passzol a nagyvárosi nő hangulatához, világnézetéhez. Nézze meg a galériában a Zséda által már felkapott márka pár darabból álló nyári kollekcióját!

Oszd meg másokkal is!
Mustra