Milánó: barokkos giccsek között töltjük az őszt

Azon a tényen, hogy a divathét a végső állomás előtt, Milánóban indul be igazán, idén sem sikerült változtatni a londoni vagy New York-i divatvilágnak. A Londonban feltűnt szoknyával kombinált nagyméretű pulóvereket az olasz divatfővárosban felváltották a kosztümök és a kabátruhák. Megnéztük, mi újat mutattak be az olyan nagy nevű divatházak mint a Prada, vagy a Dolce & Gabbana, és mivel hívta fel magára a figyelmet az igazi nagyágyúk mellett Fausto Puglisi és a Marni.

A Prada ismétli önmagát

Függetlenül attól, hogy a Prada minden egyes szezonban óriási elvárásnak van kitéve, ebben a szezonban – talán reagálva Olaszország rendezetlen politikai helyzetére – nem teremtett teljesen új világot, hanem korábbi, jól ismert ötleteit bevetve készítette el 2013-as őszi-téli kollekcióját. A divatház kifutóján látott darabok talán annyiban különböztek a tavalyi, japán ihletésű együttesektől, hogy inkább hétköznapi, mint provokatív stílusban készültek. Tekintve, hogy a Prada övvel feldobott kabátai és túlméretezett táskái sosem mennek már ki a divatból, az idei piros, kék, fekete illetve arany és ezüst színű darabok közül is bátran elfogadnánk bármelyik együttest. Műszőrrel vagy anélkül.

Punk mohikánok a Fendinél

A Fendi két tervezője, Karl Lagerfeld és Silvia Ventiruni Fendi a márka örökségéből, a védjegyükké vált szőrmékből, a nyolcvanas évek nu-rave stílusából és a New Yorkban, illetve Londonban is látott punk szellemiségből táplálkoztak a kollekció tervezésénél. „A divat szinte mindig csak egy illuzió” – nyilatkozta Lagerfeld a színes prémekkel felturbózott bemutató előtt.

A neonszínű, narancs és lila árnyalatú csíkos bundák nem győzték meg száz százalékosan a divatszakmát, de a kollekció a hatásvadász színes póttarajnak köszönhetően gyorsan bejárta a világot és mindenki számára ismerté tette a Fendi különös világát. Kedvenceink az XXL-es méretű kabátok mellett a kissé futurisztikus stílusban készült szőrrel díszített körömcipők és táskák voltak.

Olasz büszkeség a Dolce & Gabbanánál

Domenico Dolce és Stefano Gabbana egyszerűen nem tudnak hibázni, ha kivitelezésről és látványról van szó. Tavalyi kollekciójukat a szicíliai hagyományok és életérzés inspirálta. Idén sem számítottunk rá, hogy valami gyökeresen eltérővel rukkolnak elő, így meg sem lepődtünk, hogy előző kollekciójukat az olasz büszkeséggel és utánozhatatlan kulturális örökségükkel egészítettek ki.

A kis hercegnőként és megkoronázott királynőként kifutóra lépő modellek javarészt mozaikokkal és freskókkal díszített ruhákban jelentek meg, amiket remekül kombináltak a Dolce & Gabbana féle ötvenes évek stílusát idéző eleganciával. A nagyrészt piros, zöld, arany, kék és szürke kollekcióban a barokkos kiegészítők voltak az igazi slágerek, például a madárkalitkára emlékeztető cipő, a csillárnak is beillő fülbevaló, vagy a freskómintás táska.

Fausto Puglisi: „I do sex with fabrics”

Anna Dello Russo földije, az 1976-ban született Puglisi kollekciója félúton van a menny és a pokol között a New York Times kritikusa szerint. Ráadásul a tervező milánói showja csak a kezdetet jelentette számára a divathéten, mivel Puglisi hamarosan bemutathatja első, Ungarónak tervezett kollekcióját is Párizsban. A 18 évesen az Egyesült Államokba települt Puglisi-t – aki olyan hírességek színpadi ruháiért felel, mint Beyoncé, Madonna vagy Jennifer Lopez – kollegáihoz hasonlóan idén a görög és római örökség, illetve a punk korszak ikonikus darabjai inspirálták leginkább a tervezésnél.

De az őszi daraboknál felfedezhető Gianni Versace 1980-as évekre tehető fénykorának pazar és giccses ízlésvilága is. Ha Puglisi punk cuccaitól és telitalpú, csatos gladiátorcipőjétől nem is estünk hasra, földig érő színes kabátait és különleges mintájú ruháit szívesen látjuk majd ősszel a fast-fashion üzletekben is.

Melankólikus hangulat a Marninál

Az első feltűnő és jelentős eltérés az eddigi Marni bemutatókhoz képest a kifutó háttere volt, ugyanis sima fehér falat idén kísérteties erdőre és fekete sziluettekre cserélte a divatház. Ha nem ismernénk a márka összetéveszthetetlen "marnis" stílusát, talán elsőre fel sem tűnt volna, hogy egy Marni kollekció van az orrunk előtt. A divatház klasszikus, fényűző darabjai mellett idén előtérbe került a fekete, a peplum modern, hosszított változata, a műszőr stóla és a nadrág fölé felvett, térdig erő szoknya.

„Szerettem volna valami valami melankólikusat, romantikusat, lágyat, szőrméset, férfias vonalvezetésűt tervezni” – monda a divatház tervezője, Consuelo Castiglioni. Arra a kérdésre, hogy miért éppen melankólia, csak annyit felelt: „Csak egy érzés.”

Oszd meg másokkal is!
Mustra