Tavaszi cipőtrendek férfiaknak

Lábbelik - a férfiak egy része a minőségre esküszik, mások inkább halmoznak és inkább a mennyiségre mennek. Van, akinek a külső számít, egy másik csoport pedig a funkcionalitást részesíti előnyben. Felmérések szerint az első dolgok között szerepel, amit megnézünk egy másik szembejövő emberen az utcán, többet árul el rólunk, mint amit elsőre hinnénk.

Az utcai divatot hívtuk segítségül, hogy kiderítsük, mi számít idén tavasszal igazán menőnek! A trendeket figyelembe véve két fő irány figyelhető meg: az egyik egy sportos vonal, a másik pedig a főleg bőrcipőket felvonultató elegánsabb vonal.

Sportosan az utcán

Két márkát kell megjegyeznünk, ha szeretnénk beleolvadni a tavaszi trendbe: az egyik a Nike, a másik pedig a New Balance. A Nike Air Max modellje már meghódította az utcákat, feszült sebességgel követi őt az utóbb említett márka is.

Tévhit, hogy a sportcipőkhöz csak melegítőnadrágot és -felsőt lehet felvenni, sőt ezt lehetőleg kerüljük is el. Az sem mentség, ha csak edzeni vagy boltba 'ugrunk le'.

Az eladási számok is mutatják, hogy a Földön milliók imádják az Apple termékeit, de kevesen tudják, hogy a cég egykori vezérigazgatója, Steve Jobs is sportcipő-mániás volt. Szinte mindig ugyanúgy öltözött: fekete garbó, kék farmer és az elmaradhatatlan New Balance-cipők.

Steve Jobs éppen magyaráz - természetesen az elmaradhatatlan sportcipőjében
Steve Jobs éppen magyaráz - természetesen az elmaradhatatlan sportcipőjébenJustin Sullivan / Europress / Getty

Steve nyilván nem divatból hordta őket, a sors fintora, hogy nem csak a műszaki tárgyak vitték tovább a nevét.

Elegancia a köbön

Ahogy említettük, itt főleg a bőrből készült lábbelik dominálnak, azonban egy-két cipőfazonnál az idei tavasz nagy slágere, a bársony is helyet kap. Ahogy a sportcipőt is felvehetjük zakóval, úgy az elegáns cipőket sem kimondottan csak öltönnyel kell viselnünk, egy farmer-póló összeállítást is fel tudunk velük dobni.

Mokaszin, loafer, oxford. Mind olyan szavak, amelyekkel cipővadászat közben összefuthatunk, de mit is jelentenek?

A mokaszin bőrből készül, általában egy darabból és az van összeillesztve a tetején – a varrás ezért elég feltűnő rajta. Az amerikai őslakosoknak köszönhetjük ezt a cipőtípust, ők szarvasbőrből készítették és vadászatra használták. Manapság gumitalprésszel készül és az esetek nagy részében nincs jelentősebb sarka. A tetején diszkrét fűző található.

Mindössze 450 euróért Önnek is Gucci lehet loaferje. Kérdés, hogy bevállalje-e!
Mindössze 450 euróért Önnek is Gucci lehet loaferje. Kérdés, hogy bevállalje-e!

A loafer több darabból van összeillesztve, a mokaszinhez képest jóval nagyobb sarokkal és keményebb talprésszel bír. Fűzője nincs, de gyakran apró díszítés kerül annak helyére, a leghíresebb a Gucci patkója.

Tipp

Ne feledje, idén a felhajtott nadrágszárak nagy népszerűségnek örvendenek. Éppen ezért ügyeljen arra, hogy milyen zoknit húz: kerülje a fehér, frottír anyagból készültet, helyette válasszon mintás darabokat!

Önhöz melyik stílus áll közelebb?

Az oxford legfőbb ismertetőjele a felsőrész alá benyúló fűzőrész. A cipő megfelelő befűzésekor a teteje teljesen záródik, legtöbbször bőrből készül és az orrán gyakran találhatunk díszítést is. Először Skóciában és Írországban tűnt fel.

Bármelyik fazon mellett is döntünk, a legfontosabb az, hogy jól érezzük magunkat benne és ne azért viseljük, mert éppen az a trend. Már csak egy kérdés maradt: Ön melyiket választaná?

Oszd meg másokkal is!
Mustra