Nézze meg a Miss Universe legextrémebb ruháit!

A Miss Universe szépségkirálynő választás keretében a 89 versenyzőből Miss Svédország kivételével mindenki bemutatta országának nemzeti viseletét. Természetesen nem a tipikus népviseletről beszélünk, a résztvevők leginkább kosztümökben vonultak végig a színpadon. Az Egyesült Államok versenyzőjét Szabadság-szobornak öltöztették, Miss Angola ruháján pedig félmeztelen törzstagok voltak láthatók. A nemzeti viselet egyébként nem befolyásolja, hogy ki nyeri meg a nemzetközi versenyt.

Konkoly Ágnes ruháját Bélavári Zita tervezte, akinek alkotását egy pályázaton választották ki. „Egy hónap alatt kellett tervezni egy nemzeti ruhát a királynőnek. Ahogy a tervezésnél általában, először képanyagot gyűjtöttem” – mesélte a tervező a Diványnak.

„Azt tudtam, hogy nem szeretnék kalocsait vagy matyót, mert ezeket már nagyon sokan használták. Olyan tájegységet szerettem volna, ami eddig kevesebb figyelmet kapott, pedig gyönyörű ruháik vannak” – indokolta Bélavári Zita a palóc tájegység bujáki népviseletének választását.

A tervező által megálmodott ruha alapja eredetileg menyasszonyi viselet. A teljesen natúr színű ruhát csupán szalagok díszítik, amik eredetileg a menyasszony pártája alatt voltak. „A ruhára tettem ezeket a szalagokat, ezzel szerettem volna feldobni az egyszínű viseletet” – mesélte.

Fontos volt számára a különleges anyaghasználat, ami hajtogatásban, plisszírozásban mutatkozott meg. A ruhához egyébként 40 méter organza anyagot használt fel, ami tulajdonképpen nem számít soknak, hiszen 13 rétegű a szoknya, valamint a felsőrészhez és az ujjmegoldáshoz is sok anyagra volt szükség.

A magyar nemzeti viselet nemzetközi szinten is elismerést aratott, Bélavári Zita szerint valószínűleg pont az egyszerűsége miatt. „Először kicsit megijedtem, hogy Ági el fog veszni a jelmezbemutatón” – utalt arra, hogy néhány ország versenyzőjének ruhája finoman szólva is túlzás volt. „Egy-egy ruha inkább már jelmez volt, az adott ország egész történelme megjelent benne. Ági ruhája egyszerű volt, és pont ezzel tűnt ki.”

A galériában megnézheti a többi nemzet érdekes és extrém népviseleteit is, kattintson a képre!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek