Liu Wen vagy Joan Smalls domborított jobban a divatheteken?

Pár héttel ezelőtt New Yorkban vette kezdetét az a Párizsig tartó divatshow, melyen a 2013-as tavaszi/nyári kollekciókat mutatták be a közönségnek. Megnéztük, hogy az idei szezonban kik voltak azok a modellek, akik a legtöbb tervező kifutóján megfordultak a divathét alatt. Döntse el ön, melyik modell a legszebb, legjobb, legszimpatikusabb!

Elena Bartels

A német származású szupermodell annak ellenére, hogy a New York-i divathét egyik bemutatóján sem vett részt, Londonban egyértelműen tartolt: 17 show-n is felbukkant, köztük a tavalyihoz hasonlóan ő nyitotta és zárta Jean-Pierre Braganza bemutatóját, valamint Nicole Farhi showját is. Továbbá, ahogy a 2012-es őszi szezonban is, feltűnt Christopher Kane, a Burberry Prorsum, Peter Pilotto, Alexander McQueen és a Chanel bemutatóján, illetve első alkalommal válogatták be Jonather Saunders kifutójára is. Ön hogy látja, esélyes a komoly karrier előtt álló Elena Bartels az ötös lista első helyére, vagy túl átlagosnak találja?

Joan Smalls

A nem éppen a kislányos arcú modellelek táborába tartozó Joan Smalls láttán idén is felkapta a fejét a bemutatókat figyelemmel kísérő közönség. A 24 éves Smalls a 2013-as bemutatókon ott volt a Ralph Lauren, Anna Sui, Michael Kors, Proenza Schouler, Oscar de la Renta, Vera Wang, Carolina Herrera, Derek Lam, Diane von Furstenberg, az Altuzarra és Prabal Gurung kifutóján is. Önnek hogy tetszik a Puerto Ricó-i szupermodell, aki idén kolleganőjével, a vállahatóra retusált Karlie Klossal az MTV-n futó 'House Of Style' című műsor házigazdája is?

Ava Smith

A chicagói származású modell a Milánói Divathét egyértelmű győztese, ugyanis a 23 éves Smith 19 bemutató kifutóján volt látható, ezekből ő zárta a 2-Fay és az Iceberg showját. Továbbá megfordult a Bottega Veneta, a Fendi, a Gucci és a Versace bemutatóin is. A kék szemű modell 16 éves kora óta modellkedik, fotózta már a Vogue-nak Paolo Roversi és David Sims, illetve pózolt már a Calvin Klein, a Benetton és a Dolce & Gabbana kampányképein is.Ön mit gondol Ava Smithről, üdítő jelenség vagy túl hűvös teremtés?


Liu Wen
Az 1988-ban született Wen első ázsiai modellként kapott lehetőséget két évvel ezelőtt a Victoria's Secrettől és a Estée Laudertől. A különleges adottságokkal rendelkező modell az idei szezonban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, lenyűgözte a közönséget a J. Mendel, Anna Sui, Michael Kors, Proenza Schouler, Oscar de la Renta, a Rodarte, Carolina Herrera, Donna Karen, a 3.1 Phillip Lim, Derek Lam, Diane von Furstenberg, Alexander Wang, Prabal Gurung, Helmut Lang, Jason Wu, Peter Som, a Rag & Bone, a BCBG, és Richard Chai bemutatóin. Annak ellenére, hogy Milánóban általában mellőzik az ázsiai lányokat, Wen nyitotta meg Tian Yi-vel a Missoni showt, illetve Gianfranco Ferre bemutatóját is vele zárták. Önnek tetszenek az egzotikus modellek, vagy nem értékeli annyira túl az idén csak Milánóban tizenkét bemutatót végigjáró Liu Went?

Ön szerint ki volt a divathét legszebb modellje?

Julia Nobis

A tavalyi szezon egyik legfoglalkoztatottabb 'catwalkere' (kifutó modellje), Julia Nobis a 2013-as tavaszi szezont felvonultató divathét alatt csak New Yorkban 23 tervező kifutóján fordult meg.

Az ausztrál modellt sokat vitatott időtlen szépsége idén is a legjobbak közé emelte, ami által olyan divatházak nyitották meg előtte kapuikat, mint Roberto Cavalli, Isabel Marant, a Prada, a Versace, a Marni, a Missoni, a Dior, a Saint Laurent vagy a Lanvin. A szőke modell nyitotta a 2Cool, a Derek Lam és a Narciso Rodriquez showt, illetve zárta a Diesel Black Gold és a Reed Krakoff bemutatót. Ön mit gondol, legyőzheti a hamvas bőrű Nobis az olyan egzotikus szépségeket, mint Joan Smalls vagy Liu Wen, vagy önnek egyáltalán nem tetszenek a beteges arcú modellek?

Julia Nobis a Roberto Cavalli bemutatón
Julia Nobis a Roberto Cavalli bemutatónKarl Prouse/catwalking / Europress / Getty
Oszd meg másokkal is!
Mustra