Dominák és csipkeálmok a Fashion Days-en

Hosszú sorban vártak az emberek a bejutásra hazánk egyik legfontosabb divateseményére, a Marie Claire Fashion Days-re, melyet idén is a VAM Design Centerben rendeztek meg. A tömeg gomolygott, a műsor jó másfél órás csúszással indult, a színpad idén a levegőben lógott, így többen tömegbalesetet vizionáltak, ez szerencsére elmaradt.

A három napos eseményen szinte az összes ismert divattervező kreációi megtekinthetőek, pénteken a szakmai napon tizen mutatták be, mit alkottak. A megszokott nevek mellett feltűnt Daniel Benus férfiruháival, hiányzott azonban a tavaly még megjelenő Je Suis Belle és Nanushka.

A műsor házigazdája Szűcs Péter, a Marie Claire főmunkatársa volt, mellette Marozsán Erika tűnt fel, akiről maximum az derült ki, hogy egyenesen New Yorkból érkezett, USE Unused ruhát viselt, és hogy New Yorkban a nők sokkal jobban és kreatívabban öltözködnek. Szűcs elég hamar be is szólt a közönségnek, mert szerinte a divatérzékeny népség nem figyelt eléggé. Persze csak addig, míg meg nem kezdődött a show.

A sort Anh Tuan nyitotta, aki ugyan főleg fantasztikus táskáiról ismert, de a ruhái is nagyon izgalmasak. Tavaly a citromsárga és a királykék dominált, idén visszatért a feketéhez, ehhez barnát csempészett. A kollekció még letisztultabb, a hosszú, apró, mozaikszerű darabokból összevarrt bőrkabátok, a hosszú kesztyűk, a szőr jellemezte az idei kollekciót. A vietnami tervező visszafogottsága megmaradt, az idei télre jellemző szegecsek minden mennyiségben őrületet a pálya széléről szemléli.

Benus Dániel kollekciójának első modellje Juronics Tamás volt. A 2011-ben az év fiatal divattervező díját is elnyerő Benus a katonai formaruhákat értelmezte újra. Szigorú szabásvonalak, a szürke mimikri hatású nadrágok mellett a kardigánok és a hatalmas kapucnik kölcsönöznek izgalmas részleteket a kollekciónak. A túlméretezett zsebek, a széles hajtások különösen az anyaghasználat tükrében izgalmasak, a gyapjú mellett a kötött anyagok és a bőr is megjelent.

D. Tóth Kriszta Dora Abodi ruháiban lépett színpadra, akinek ezt a kollekcióját Londonban és Tokióban már bemutatták. A Titkos rétegek címet viselő kollekció a sziklák és kőzetek eddig rejtve maradt titkait tárta fel. Míg tavaly a szürke és a korallszín volt jellemző, addig idén az őszi erdő színei, na meg a fekete és a szinte kötelező kék jelent meg a kollekcióban. A toll mellett a rackás anyagok és a bőr volt hangsúlyos. A gazdagon díszített kollekció fő darabja, a Swarovski Elementsszel közösen készített köves kabátja hallhatóan megdobogtatta a közönség szívét.

Abodi után Dora Mojzes következett, aki keményen indított. Pásztor Anna valódi dominaként vonult végig a kifutón, és akárcsak tavaly, idén is feketében, de most szájába kapott egy lovaglópálcát, ami nagyon bejött a közönségnek. Az extrém darabjairól is ismert tervező kollekcióját idén a Prometheus filmre alapozta. A hangsúlyos vállmegoldások a japán szamurájok vértjeit idézik, nem véletlenül, Mojzes a legtöbb ruháját Kínában és Japánban értékesíti. A bőrt ő sem hagyta ki, a fekete mellett a zöld tűnik fel, a rátétekkel dobva fel a sötét alapszínt, de a kapucnis, elnagyolt ruhák felhős mintája is jól illeszkedik a kollekcióba.

Szegedi Kata, akinek ruháit Mihalik Enikő is kedveli, idén főleg alkalmi ruhákat mutatott be. A Paradise City nőies, de megvadította egy kis rock and rollal. A tervező eljátszik a sziluettekkel, bő és szűk, oversize és szűk darabok vannak összekombinálva. A mustársárga és a palackzöld kapott helyett a fekete mellett, a hangsúlyos cipzárok mellett az izgalmas hátkivágásoktól lesz érdekes a kollekció.

Muri Enikő mutatta be, hogyan áll a KEPP Showroom ruhája egy átlagos nőnek. A studióban Hajdú Anett, Havancsák Teréz, Hofstädter Szandra és Kovács Adél dolgozik, akik idén úgy döntöttek, hogy a szürke-fekete színekkel játszanak. A plexi bevonása a kollekcióban rátétek formájában tesz izgalmassá a darabokat, a geometria kontra lágyan leomló selyem furcsa hatást ad a ruháknak. A két színben gondolkodó tervezők ruhái a fiatalabbak között bizton sikerre számíthatnak.

A KEPP-el ellentétben Konsanszky a könnyedséggel és a komolysággal játszott el. Míg tavaly a '60-as évek minimalizmusát keverte a '90-es évek vagányságával, idén Michelangelo Antonioni Nagyítás című – egyébként eszméletlenül jó – filmje inspirálta a tervezőt. A hideg és meleg színekkel való játék, a benzinkék és a rozsdabarna, a csillogó és a matt ellentététől izgalmasak a ruhái.

Szekeres Nóra láthatóan jól érezte magát Nora Sarman ruhájában, széles mosollyal nyitotta meg a show-t. A magazin főszerkesztője, László Krisztina is ebben lépett színpadra, és tényleg talán ez volt a legnőiesebb kollekció. Az idei a tavalyi prêt-à-porter kollekció folytatása, ahol főleg fekete és fehér darabok jelennek meg. A csipke meghatározó, de a selyem is sokszor feltűnik. Mi többször is a menyasszonyi ruhákra asszociáltunk, nem véletlenül, Sármán Párizsban pont ezt tanulta. A hol rövid, hol hosszú ruhák már a '90-es évek elején egyszer feltűntek, aztán el, és most úgy látszik, megint helyük van a divat világában.

A NUBU Garam Judit, Hajdu Anett és Kovács Adél tavaly a rafinált részletekkel tette izgalmassá a kollekcióját, idén az izgalmas szín- és anyagpárosításoknak örülhet a márka kedvelője. A fekete-drapp mellett a tyúklábminta, az elszegetlen szélek, a fotónyomatok és a maszkulin fazonok találkoznak egymással. A neoprén, a gyapjú, a bárányszőr kombinálva a sötétkék és élénkzölddel alkot egységet, és bár nagyon letisztult, helyenként spártai a hatás, ez még nőiesebbé teszi a kollekciót.

USE Unused

színre lépését sokan várták. Talán nem véletlen, hogy a legismertebb hazai tervezők kollekciója zárta a sort. Füzes Eszter, Godena-Juhász Attila és Tóth András ruhái tavaly kiszabadultak a fekete fogságából, és ez kitartott idén is. Ők nem választották a megszokott szegecses-punkos vonalat, a földszínek, a narancssárga, a piros jellemezte a kollekciót. A bőr keppek, az erőteljes mellrészek, a hangsúlyos nyakmegoldások a USE megszokott stílusában jelentek meg, és tették nőiessé a kollekciót.


A hosszúra nyúlt este során csak azt sajnáltuk, hogy a magyar cipőtervezők helyett a VANS és az Official Shoes biztosította a lábbeliket, és hogy a VIP meghívottak egy perc alatt ették le a teljes svédasztalt. Na meg, hogy hiába a várakozás, a magyar tervezők a megszokottól nem tudtak eltérni. Akárcsak tavaly.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek