Gigantikus ékszerek, nyolcvanas évek és magyar tervezők a párizsi divathéten

A 2013-as trendeket bemutató divatheteknek nem is lehetne méltóbb végső állomása, mint a párizsi, hiszen egyes elemzők állítása szerint elég csak a párizsi kifutókon látottakat szemügyre venni ahhoz, hogy tájékozottak legyünk a divatvilágban. Karl Lagerfeld például hosszú évek óta nem néz meg a Chanel Show előtt egyetlen más bemutatót sem (nem is feltételeztünk róla ilyesmit). A magyar modellek a francia fővárosban is helyet kaptak a legnevesebb divatházak kifutóin, Mihalik Enikő a Paco Rabbane, Axente Vanessa az Alexander McQueen és a Valentino kifutóján, Bogár Niki pedig a Junko Shimada shown volt látható.

A modellek mellett idén magyar tervezők is szép számmal képviseltették magukat Párizsban. Abodi Dóra – akit Vogue ösztöndíjjal felvettek a milánói divatakadémia mesterkurzusára és az olasz Vogue őszi kiegészítőket ajánló válogatásába is bekerült – Szegedi Katával, Nanushkával és a USE unuseddal együtt állított ki Párizsban a divathét alatt.

A betonruhákkal berobbant Ivanka pedig a divatvilág egyik legrangosabb kiállításán, a Tranoi Tradeshow-n debütált kollekciójával. Az évente négyszer megrendezésre kerülő seregszemle meghívásos alapon működik, ahol idén az Ivanka Studio egyetlen magyarként volt jelen. Ivanka Katalin és Ivanka András termékei már a világ számos országában kaphatóak, ügyfeleik között olyan márkák szerepelnek, mint a Levi's, az Oakley, a Vodafone vagy a londoni Liberty áruház.

A legjobban várt bemutató – Saint Laurent

A Stefano Pilatit váltó Hedi Slimane márciusi kinevezése után most debütált Saint Laurent névre keresztelt kollekciójával, mellyel magasan sikerült megütnie a tőle elvárt szintet. A pénteki Dior Showhoz hasonlóan Slimane bemutatója előtt is izgatottság és feszültség volt a levegőben. Saint Laurent 2013 tavaszi kollekciójához a hetvenes évekből, a cigányok stílusából, illetve a tervező kedvenc műfajából, a rock & rollból merített inspirációt – írja a vogue.co.uk.

A dandynek öltözött modelleken javarészt túlméretezett kalapok, köpenyek, pelerinek, sifon blúzok, maxi ruhák, szuper vékony nadrágok és szmokingkabátok voltak láthatóak, melyek egyszerre sugároztak luxust és a bohémságot. A fantasztikus ékszerekben sem szűkölködő show első sorában olyan hírességek és tervezők ültek, mint Alber Elbaz a Lanvintól, Diane von Furstenberg, Kate Moss, Mario Testino, Marc Jacobs és Vivienne Westwood. A divatelemzők Slimane első bemutatóját a Stevie Nicks-stílusú ruháktól eltekintve különösen erős kezdetnek ítélték.

A klasszikus párizsi elegancia felelőse – Lanvin

A francia divatház maximalista tervezője, Alber Elbaz idei témájához Marc Jacobshoz hasonlóan a feketét és a fehéret választotta alapszínnek. 2013 tavaszára tervezett kollekcióját könnyen dekonstruált darabokból, kis fekete ruhákból, szmokingnadrágokból és aszimmetrikus, olykor rövidujjú, V nyakkivágású kabátokból építette fel. A nyári esküvőkre vagy tárgyalásokra illő, meglepően sötét, minta nélküli darabokat a ruhákra hímzett vaskos arany és ezüst kristályokkal dobta fel a tervező. A Lanvintól idén a legemlékezetesebb a különböző anyagok, például a bőr és a szatén párosítása volt.

A hírességek egyik kedvenc divatháza – Balmain

A Balmain tervezője, a mindössze 27 éves Olivier Rousteing fiatal kora ellenére már a harmadik sikeres szezont tudhatja a háta mögött a divatháznál. Az esztétika szinonimájává vált márka idén is egy lenyűgöző kollekciót vonultatott fel a díszes csillárokkal díszített Grand Hotelben. A nyolcvanas-kilencvenes évek hangulatát idéző együttesek színeire a fekete, a fehér, a sárga és a babakék volt a jellemző. A már több kifutón is feltűnt BeetleJuice hangulat mellett a hatalmas Harlequin nyomatok, a karikafülbevalók, a nőies vállmegoldásokkal bemutatott zakók, a strukturáltság és hordhatóság tették figyelemfelkeltővé a kollekciót.

A nyolcvanas évek bűvöletében – Jean Paul Gaultier

A Diet Coke kreatív vezetésével is foglalkozó Gaultier-t tavaly a nyolcvanas évek graffiti mintái és a bomberdzsekik ihlették meg. Szofisztikáltabban, de a punkos vonalat megtartva Gaultier idén is maradt a nyolcvanas éveknél. 2013-as tavaszi kollekcióját a harminc évvel ezelőtt híressé vált ikonok, például David Bowie, Grace Jones, Madonna, Annie Lennox, Amanda Lear, vagy Boy George ihlették. A feltűnő sztárokra emlékeztető modellek javarészt az akkori fellépőruháikat mutatták be a közönségnek, melyek közül a Jones féle fekete zakó, a Bowie-s, hatalmas karkötő, vagy a madonnás, több helyen kivágott ingruha azonnal nagy kedvenc lett.

A kötelező bemutató – Chanel

A Chanel bemutató már jó ideje nem csak egy divatshownak, inkább kulturális eseménynek számít Párizsban. A már kora délelőtt hullahopp táskával flangáló Karl Lagerfeld egy igazán drámai beállítást álmodott meg kollekciójához az üvegkupolás Grand Palais-ban. A futurisztikus hatást keltő szélturbinák között felvonuló modellek tavaszias, könnyű, vállnélküli ruhákat, túlméretezett felsőket és szoknyákat, kivágott kabátokat mutattak be, melyekhez remekül passzoltak a divathét alatt többször emlegetett platform szandálok. A klasszikus színek mellett felbukkant a kék, a lila, illetve a rózsaszín is a Chanel palettáján. A Delphine-Charlotte Parmentier közreműködésével tervezett gigantikus golyós ékszerek mellett kedvencünk volt az átlátszó, műanyag karimájú kalap és a farmerkék szín.


+1: Martin Maison Margiela, a rejtélyes belga

A közelgő H&M kollaboráció miatt a szokásoshoz képest jobban a középpontba került Margiela. A tervező ebben a szezonban is jól látható módon a praktikára, az eleganciára és az anyagok minőségére helyezte a hangsúlyt. Az innovatív belga tervező ragyogó, de minimalista stílusban képzeli el 2013 tavaszát, de letisztult eleganciájába egy kevés szexualitást is csempészett idén. A javarészt fekete-fehér gyűjteményből a pántnélküli bőrruhákért, a vállig felhúzható kesztyűkért és a bokáig érő, rövidujjú kabátokért lelkesedtünk idén leginkább.

Oszd meg másokkal is!
Mustra