no

Terhes modell a 2013-as Pirelli naptárban

Még nyár elején felröppent a hír, hogy a 2013-as Pirelli naptárban kivételesen nem meztelen modellek lesznek és a negyven éves múltra visszatekintő Pirelli következő sorozatát rendhagyó módon nem divatfotóssal, hanem egy fotóriporterrel, Steve McCurry-vel készítteti el. Az olasz Vanity Fairben megjelent exkluzív backstage képek alapján a 2013-as naptárban első alkalommal jelenik majd meg terhes nő, Adriana Lima személyében.

A képeket Brazília egyik legnagyobb városa, Rio de Janeiro kivételes helyein, történelmi kerületeiben és másfél milliós lakosságú nyomornegyedében fotózzák. A 12 művészi fénykép főszereplői olyan modellek, akik támogatnak valamilyen alapítványt, civil szervezetet, vagy humanitárius projectet. A brazil származású modellt, Isabeli Fontanát például a Santa Teresa környékén kapta lencsevégre McCurry. A 31 éves Adriana Lima a Rio jelképének számító Corcovado hegy előtt pózol domborodó hasával.

„Nem felejtettem el, hogy milyen szegény sorsból jöttem. Nem érzem magam hírességnek, bár ma már képes vagyok végigmenni New Yorkban egy vörös szőnyegen és kihívásnak veszek egy olyan munkát, mint ez a naptárfotózás” – mondta a második Pirelli fotózásán részt vevő Adriana Lima, aki Marko Jaric szerb kosarastól várja második gyermekét.

fair

A naptárban látható lesz többek között Elisa Sednaoui, aki a modellkedés mellett filmes karrierrel is büszkélkedhet. Petra Nemcova cseh modell 2004 óta a ' Happy Hearts Fund' alapítvány alapítója és elnöke. Nemcova vőlegényét, Simon Atlee fotóst a 2004-es indiai-óceáni szőkőár ölte meg. De helyet kapott a naptárban a több humanitárius szervezetet is támogató amerikai aktivista, Kyleigh Kuhn és a WHO nagykövetként ismert etióp modell, Liya Kebede is, aki amellett, hogy már háromszor került az amerikai Vogue címlapjára, az anyák, az újszülöttek és a gyermekegészségügy szószólója is.

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra