Így jár, ha vezetés közben sminkel

A legújabb felmérések szerint a természetes szépség még biztonságos is. Néhány évvel ezelőtt a Telegraph kimutatta, hogy Angliában közel 500 ezer közúti balesetet okoznak a nők azzal, hogy sminkelnek a volán mögött, ez a szám körülbelül minden ötödik női autósnak felel meg. A balesetet okozók 3 százaléka el is ismeri, hogy az ütközés során éppen a kozmetikai szerekkel bíbelődött. A közvéleménykutatás után Angliában szigorították a halált okozó gondatlan vezetés büntetését, így legfeljebb két év letöltendő börtönt kaphat, aki sminkel, eszik vagy térképet olvas vezetés közben.

A 17 és 21 év közötti fiatal lányok esetében találták a legvalószínűbbnek, hogy szépítik magukat a visszapillantó tükörben, a 18 évesek, vagy annál fiatalabbak 9 százaléka átlagosan háromszor okoz balesetet sminkelés miatt. Az 56 éves, vagy annál idősebb nők csupán hat százaléka ütközik mással szemfestés miatt, az ő korosztályuknál a legkevésbé valószínű, hogy balesetet okoznak.


„A vezetés koncentrációt igényel, még egy pillanatnyi, nem a vezetésre való figyelés is súlyos, vagy akár halálos kimenetelű balesetet okozhat. Magától értetődőnek kell lennie, hogy a sminkelés vezetés közben veszélyes dolog” – mondta a közlekedésbiztonságért felelős Kevin Clinton.

Így a Volkswagen és a berlini DDB reklámügynökség úgy határozott, hogy egy figyelemfelkeltő videót készít az ügy érdekében. A koncepciójuk főszereplője egy Youtube-on ismert aktív sminkes, Nikkie Tutorials, aki egy 1 perc 10 másodperces, megrendítő gyorstalpalót mutat be a vezetés közbeni sminkelés veszélyeiről.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek