Programajánló: Utcai divat egykor és ma Magyarországon

Kevesebb mint egy évvel azután, hogy a Kiscelli Múzeumban megtartották a Street Fashion Konferenciát, ugyanezen a helyszínen megnyílt maga a kiállítás is, amelyet két hónapig tekinthetnek meg az érdeklődők. Bár nem volt könnyű a nyár eddigi legforróbb napján felkaptatni a múzeumhoz, mindenképpen megérte. Nem, ezt nemcsak azért mondjuk, mert a kőfalak között sokkal kellemesebb hőmérsékleti viszonyok voltak. Ugyan Magyarország több éves késésben van a divatblogok tekintetében – tudtuk meg Simonovics Ildikó divattörténésztől, azért egy elég látványos kiállítást hozott tető alá csapatával, és nem is győzött nekik köszönetet mondani a megnyitón.

„A tárlat Utcadivat ANNOrésze a hétköznapi emberek öltözködését tekinti át az 1900-as évektől, míg az Utcadivat MOSTrész a Magyar divatblogszféra történetét villantja föl, és a Street Fashion Budapest 50 karakterét mutatja be, akik a mai divat legjellemzőbb stílusirányzatait képviselik. A tárlat archív és kortárs képek párba rendezésével teremt dialógust letűnt korok viseletei és mai öltözékek között. A kiállításra ellátogatók is gyarapíthatják a múzeumi tárgyak sorát, amennyiben a kihelyezett polcokra teszik akár a régmúlt, akár a ma divatjával kapcsolatos ereklyéiket, és fel is kartotékozhatják azokat, vagy saját divatfotóikkal, emlékeikkel, észrevételeikkel hagyhatnak nyomot a hazai streetfashion történelemben” – olvasható a hivatalos leírásban.

Így könnyítse meg a muzeológusok dolgát!

A megnyitóbeszédekben többször is felhívták a figyelmünket arra, hogy bizony a mi viseletünk is múzeumi tárgy lehet majd, ezzel meg is könnyíthetjük a jövőbeli muzeológusok, történészek dolgát. Egyébként nagyon sokan jelen voltak azok közül, akik szerepelnek a fotón és/vagy a ruháikat is felajánlották a tárlathoz. Éppen a beszédekre vártunk, amikor odalépett hozzánk az egyik kiállított kosztüm eredeti tulajdonosa, mert éppen az általa adományozott szettet tanulmányoztuk. Kedvesen elmesélte, hogy a kosztümöt ajándékba kapta még több évtizeddel ezelőtt, de sajnos már nem jó rá. Óbudaiként egyébként nagyon kedveli a Kiscelli Múzeumot és szívesen ajánlotta fel a kosztümöt, amely egyébként galériánk harmadik képén szerepel. Később készségesen állt nekünk modellt az egyik hölgy, akiről kiderült, nem véletlenül olvasgatta éppen azt a leírást, amit, hiszen pont az ő régi fotója látható mellette.

Érdekes történetekben egyébként nincs hiány, jó, hogy megvártuk a kicsit későn kezdődő tárlatvezetést, amelyet Simonovics Ildikó tartott. A egyik digitális képkeretekből álló falnál például megtudhattuk, hogy az a bácsi, aki óriási divatbűnt követett el, ugyanis zoknit viselt szandállal, eleinte nem akart modellt állni, amikor a Nyugatinál fotózták az embereket. Amikor azonban megtudta, hogy egy kiállításhoz készülnek a fotók, igent mondott, mert a Hadtörténeti Múzeumban volt teremőr. Bizony, így megy ez.

A jelen a múlt jövője

A beszédekben egyébként szinte mindenki a múlt, a jelen és a jövő kapcsolatáról beszélt, nem véletlenül lett a tárlat mottója az, hogy a jelen a múlt jövője. Ennek mentén tudhattuk meg, hogy míg régen az volt egy úriember ismérve, hogy nem tűnt ki a tömegből, ma már csak annyira létezünk, amennyire kommunikáljuk magunkat, és ennek remek eszköze az öltözködés. A kiállítást hivatalosan is megnyitó Lakatos Márk tovább emelte a tétet, szerinte az öltözködést akár egy művészeti ágként is felfoghatjuk, ha „nagyon elszabadul a fantáziánk”. Ó, igen, és a divat a kor hangulata, ahogyan azt Karl Lagerfeld is megmondta.

Az öltözködés mellett betekintést nyerhettünk a muzeológusok világába is. Dr. Sepseyné Dr. Vígh Annamária, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közgyűjteményi főosztályvezetője szerint a múzeumoknak is lépést kell tartani az idővel, nem tehetnek úgy, mintha nem ebben a világban élnének, szóra kell bírni a gyűjteményeket és olyan nyelvre kell lefordítani a mondanivalójukat, amelyet a közönség is megért. Természetesen az Utcai divat egykor és ma című kiállítás ezt a feltételt teljesíti. Mi viszont nem akarunk lelőni minden poént, tessék megnézni személyesen!

Nyitva tartás: Megtekinthető 2012. június 22 - augusztus 21 között hétfő kivételével minden nap, 10.00-18.00 óráig

Helyszín: Kiscelli Múzeum, templomtér, 1037 Budapest, Kiscelli utca 108.

Megközelítés: A parkolás ingyenes a múzeum parkolójában, vagy tömegközlekedéssel a Kolosy térről a 165-ös autóbusszal, a Margit hídtól a 17-es villamossal, a 160-as autóbusszal vagy a 260-as busszal.

Oszd meg másokkal is!
Mustra