Mellközzel és csipkével operálnak a KREA fiatal tervezői

Itt a június, ismét megismerheti a nagyközönség a művészeti iskolák divattervezéssel foglalkozó diákjainak munkáját. A KREA másod- és harmadéves hallgatói például az Ötkertben megrendezett Divatkollázs Show&Party keretében mutathatták meg az idei tanév legjobban sikerült öltözékeit a sajtónak, a szakmának és mindenki másnak, akit érdekelnek a jövő reménységei. Jó, azért volt, aki már nem csak a jövő reménysége, ott van például Bódis Boglárka, aki ugyan csak jövőre diplomázik, de 2011-ben már megnyerte a Triumph nemzetközi fehérnemű-tervező versenyét. Bár a díjnyertes body kereskedelmi változatai most nem vonultak végig a kifutón, több olyan darabot is láttunk, amelyek Bódis induló márkájának is részét képezi majd.

Míg két évvel ezelőtt a meghívóban arra hívták fel a figyelmünket, hogy a ruhák többsége nem tartozik a hordható kategóriába, most azt írták, „hogy a különböző tematika alapján készült öltözékek mindegyike hordható darab”. És valóban, nagyon extrém megoldásokkal most nem találkoztunk, bár azért akadtak olyan kreációk, amelyek a kifutón kívül nem biztos, hogy működnének, de a nyolcvannégy öltözék közül azért bőven volt olyan, amit szívesen hordanánk. Ezzel egyébként számoltak a szervezők is, minden vendég kapott egy kis füzetkét, amelyben szerepelt több tervező elérhetősége, és a legtöbb szett ára is. Aki támogatná a fiatal magyar tervezőket, az 5900 forintos karkötőtől kezdve a 60000 forintos hernyóselyem ruháig bátran válogathat. A magyar divat továbbra sem olcsó, tudjuk.

A bemutató első felében a legjobban sikerült darabokat tekinthettük meg, a második felében pedig egy különleges csoportmunka végeredményét vonultatták fel a modellek. „Egy fiktív szezon erejéig ők alkották a Givenchy ház kreatív csapatát és közösen készítették a prêt-à-porter kollekciójukat a patinás márka számára. A szezon fő inspirációjául a spanyolországi barokk szolgált, mely sötét  és misztikus tónusával tökéletesen illeszkedik a Riccardo Tisci által megformált francia divatház arculatába” – olvashatóak Tóth Andrásnak, a USE Unused tervezőjének szavai a korábban már említett katalógus elején.

Az utóbbi pár szezonban a Givenchy-nek több celebvillantást is köszönhetünk, és ha   a KREA hallgatóin múlik, a divatház nem változtat jó szokásán, hiszen a Golden prays fiktív kollekció darabjaiban gyakran kibukkantak a combok, a hátak és klasszikus dekoltázsban sem volt hiány.

A 2012-es tavaszi kollekció bemutatóján észlelt mellbimbó-cunamit mindenesetre csak kis híján sikerült reprodukálni, de ez nem is baj. Ami a többi darabot illeti, az eszkimólányok, a kikapós accountok, a különc kiegészítőkért rajongó hipsterek és a fetisiszták is megtalálhatják a számításukat. Nézze meg a különleges szetteket galériánkban!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek