Így néznek ki a világbajnok fehérneműk

Bódis Boglárkával, a Triumph fehérneműgyártó cég nemzetközi tervezőversenyének 2011-es győztesével tavaly szeptemberben találkoztunk utoljára, de akkor még csak kezdetleges formában léteztek a fehérneműnek azon változatai, amelyek ősszel kerülnek majd az üzletekbe. „Öt hónapon keresztül álltam kapcsolatban a Triumph nemzetközi tervezőcsapatával, velük együtt készítettem el a minikollekciót. Több tervezői megbeszélésen vettem részt, és bepillantást nyerhettem a cég szakmai életébe. Ez nagyon nagy lehetőség volt számomra és nagyon sokat tanultam” – nyilatkozta Bódis, aki hozzátette, a prototípus már 2011 végére elkészült.

A Krea hallgatója ezzel párhuzamosan folytatta a tanulmányait és saját márkája elindulásán dolgozott. „Most zárom a harmadévet, még egy hátra van, és természetesen dolgoztam a saját kollekciómon. Ez utóbbi iskolai vizsgamunkákból áll, illetve egyéb általam megálmodott darabokból. Egységes kollekcióról beszélhetünk, hiszen azok a kreációk alkotják, amelyek leginkább képviselik azt a stílust, amit a ruháimmal a hölgyeknek meg szeretnék mutatni. Olyan nőket szeretnék megszólítani, akik vállalják a nőiességüket, felveszik a finom, elegáns anyagokat, szeretik a letisztultabb formákat. Akikben egyszerre van meg a női törékenység és a belső erő”.

A márka honlapja egyébként még fejlesztés alatt van, de Bódis Boglárka ide tölti majd fel a kreációit és az elérhetőségeket, amelyen keresztül meg lehet rendelni a ruhákat. A Triumph tervezőversenyének idei magyarországi döntőjén természetesen a győztes fehérnemű kereskedelmi változatai mellett megtekinthettük a kollekció eddig elkészült darabjait. A zsinórok kicsit vastagabbak lettek, mint a győztes bodyn, de a stílus valóban nem változott. Az idei divatszínek és megoldások is visszaköszöntek a ruhákon, és a narancssárga, hátul mélyen dekoltált, pliszírozott estélyi talán az idei MET-gálán nem lógott ki volna a sorból.

Oszd meg másokkal is!
Mustra