Jennifer Aniston és Eva Mendes sem felismerhetetlen smink nélkül

Jennifer Aniston és udvarlója, Justin Theroux kedden (szeptember 20-án) elmentek – feltehetően új, közös otthonukhoz – konyhai felszereléseket venni New Yorkban, és ez a kis túra persze vonzott magával egy csomó fotóst.

A színésznő úgy öltözött fel, ahogy a pórnép általában bevásárláshoz szokott: felkapott egy bő pulóvert, farmerrel, csizmával. Vett hozzá kalapot is, vagy azért, mert az menő, vagy mert nem volt kedve hajat mosni – merthogy még az üzletben sem vette le.

Aniston így vásárol
Aniston így vásárolT/x17online.com

A bevásárlós szettnél azonban jóval érdekesebb, hogy Aniston nem festette ki magát, úgyhogy most jól megnézzük pőre arccal.

Sminkeletlen Aniston - nem gonoszak vagyunk, csak ez a kép volt
Sminkeletlen Aniston - nem gonoszak vagyunk, csak ez a kép voltT/x17online.com

Mondhatnánk, hogy meglepődtünk, de annyira azért nem: a színésznő sminkkel nagyjából ugyanúgy néz ki, mint anélkül. Aniston ugyanis egyrészt mindig is jó plasztikai sebészeket foglalkoztatott, másrészt arca is szépen idősödik, úgyhogy nincs szüksége vakolatra ahhoz, hogy jól nézzen ki. Aniston és pasija egyébként a Sur la table-ban jártak, ami egy elég felkapott szaküzlet a Sohóban. A praktikus, hétköznapi cuccoktól kezdve árulnak ott elég furcsa, bár csúcsgasztronómusok számára bizonyára hasznos cuccokat is, himalájai grillező sótányértól sáskaszínű zöldbabhentelőig.

Amúgy mostanában nem csak Aniston hanyagolja a dekorkozmetikumokat, Eva Mendes szintén nem sokat készülődött mielőtt elment volna vásárolgatni: az öltözékére nagyobb gondot fordított, mint az egyéb járulékos dolgokra, sminket például nem viselt. Sebaj, a paparazzók így is felismerték, és készítettek róla egy sorozatot: van fejtetőre tolt napszemüveges, valamint nagyon elgondolkozós, kosaras-táskás és lazán sétálós fotó is.

Hiába, nagy szám, ha egy hírességet a maga természetes valójában lehet lencsevégre kapni. A lesifotósok ezt szeretik is kihasználni, noha szemmel láthatóan a celebek nincsenek túlzottan elragadtatva tőle. Ha már smink nélkül fotózzák őket, akkor legyen az egy jó ügy érdekében és lehetőleg egy jól felszerelt stúdióban. Jó, hát nincs ezzel semmi baj, mi is így tennénk, ha lenne rá lehetőségünk.

Kinek áll jobban a természetesség?

Rajtuk kívül is szoktak smink nélkül vagy minimális festékkel az arcukon nyomulni a celebek: áprilisban Halle Berry kocsikázott úgy, hogy nem viselte magán dekorkozmetikumok nyomát, majd a remekül grimaszoló Tyra Banksről került elő egy terhelő fotó. Júliusban Pamela Anderson és Nicole Scherzinger, majd Kylie Minogue következett, aki ráadásul a szintén jó seggűnek tartott Pippa Middleton kabátjának mását viselte, amikor visszafogottan – szinte láthatatlanul – sminkelve rótta az utcákat. De ki néz ki legjobban a sok festék nélkül? Nézze végig a galériánkat:

Klikk a többi képért!
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek