A leszexisebb zöldség: medvehagyma

Szeretem a szezonális termékeket. Szexisebbek, mint az egész évben kapható alma, banán, narancs. Nem lehet őket mindig megkapni. Várni kell. Gyűlölök várni, ezért minden, amire muszáj, felértékelődik.

A medvehagyma ráadásul nem tartósítható elég hatékonyan, ízét fagyasztva elveszti. A legszexisebb zöldség. Pedig hagyma. De nem büdösít be napokra.

A medvehagyma vadul nő sokfelé, elsősorban a Mecsekben található. Szezonban (MOST!!!) 400-1000 forint között kapható egy csokor, szezonon kívül nincs. Íze a fokhagyma és a zöldhagyma között ingadozik, de van benne egy kevés zeller is, mennyei. danny lotiont nemrég hoztam össze vele, ő is odavolt tőle, ezt mondta: "A pult alól adta a csarnokban a bácsi, ugyanaz, akinél a hátsó bejáratnál az ibolyát is vásároltam, ami tudom, hogy szupervédett, de a kedvencem, és beteríti az illata a lakást. És már léptem odébb, amikor mondta a bácsi, hogy medvehagyma, az nem érdekli, nagyság. Akkor kicsit elgondolkodtam, mert nagyságnak lenni hízelgő, és mondtam, hogy dehogynem, és mire kiértem a csarnokból, nagyjából addigra fogyott el a zacskó fele. Úgy mosatlanul, magában. Aztán tettem otthon a vajaskenyérre, meg a salátába, meg a rántottába, még a párolt zöldségbe is, mert eléggé elkapott a medvehagyma-szerelem. De vigyázat! A salátában épp úgy viselkedik, mint a rukkola, nagyon is képes dominálni az ízeket, úgyhogy vigyázni a mértékkel. A szerkesztőségbeli kollégák szerint nagy mennyiségben fingszagot áraszt, de velük egyáltalán nem kell törődni."

Lehet főzni is vele, én nyersen szoktam felhasználni, elkeverem salátával és megesszük, vagy felvagdalom és mascarponéval rárakom egy pizzára, egy pastával, vagy kenyérrel. Vajas kenyérre is elég magában, Macaroon lazaccal tolja, egyszer tejszínnel és chipotlével összevágva adtam fel előételnek olívás kenyérhez. El tudom képzelni sós torta töltelékének, vagy egy omlettet feldobni. Sokoldalú fűszernövény, nem pusztító hagymaízzel.

És kedves Olvasók, mit csináltok a medvehagymából?

Oszd meg másokkal is!
Mustra