Ezért ne kövesd Shakira példáját – nem így kell lezárni egy kapcsolatot

GettyImages-1399234963

Shakira bosszúdalt ír exéről, anyósa lakására néző erkélyére boszorkányfigurát állít, a lekvárosüvegből jött rá, hogy férje szeretőt tart: a sztárpár válása zajos, de a gyerekekről valahogy nagyon kevés szó esik a történetben.

Feleannyi idős lányra cserélte feleségét a frissen visszavonult focista, akivel a hírek szerint hosszan csalta őt háta mögött: míg az énekesnő távol volt, a barátnő a közös otthonban élvezte a friss szerelmet. 

Tegyük félre azt, hogy ez csak az érem egyik oldala, meg azt is, hogy mit gondolunk arról, ha Piqué tényleg így viselkedett.

Mit érezhet a két közös kisiskolás gyerek, ha eljut hozzájuk valami ebből a harcból?

Sok pár válása mérgesedik el

A válás során a gyerek mindenképpen nehéz időket él meg, hiszen korábbi világa, mely apával és anyával együtt volt kerek és egész, összeomlott.

Egy ilyen viharos szétválás esetén megérezheti azt a hatalmas feszültséget, amely szülei közt kialakult, már ezzel is nehéz megküzdenie,

ráadásul megtörténhet az is, hogy a különköltöző felek két új otthonban kezdenek új életet, így még a korábbi családi fészek is semmivé lesz.

Mindezen felül új rétegként rakódik eddigi szüleikkel kapcsolatos ismereteikre az, ahogyan az immár egymástól független életet élő anya és apa minősítik a másikat, akár gyerekeik füle hallatára. Nagyon nehéz mindebben sérülésmentesen túlélni, és ahogyan ez a sztárválás zajlik, szinte lehetetlen. Ne legyenek illúzióink: ez nemcsak Shakira és Piqué, hanem rengeteg más pár válásának jellemzője is.

A szülők válásának minősége a gyerekek életére is kihat
A szülők válásának minősége a gyerekek életére is kihatAnnie Otzen / Getty Images Hungary

A gyerek érzelmeit mindvégig óvni kel

„A gyerekek nem magában a válásban sérülnek, hanem abban, hogy ez a válási folyamat hogyan zajlik. Fontos látni, hogy egy gyerek számára a család egységének felbomlása, illetve az, hogy az együttélés és az addig megszokott napi kapcsolata valamelyik szülőjével megszakad, veszteséget fog jelenteni. De egyáltalán nem szükséges, hogy ez mindenképp traumatikus élmény legyen a gyerek számára” – fogalmazott a válás potenciálisan traumatizáló hatásával kapcsolatosan dr. Bárdossy-Sánta Nóra, a Hintalovon Alapítvány szakmai vezetője, egyben kuratóriumi elnöke.

A szakértő szerint ha a szülők válása a nyilvánosság előtt zajlik – és ennek része az is, hogy nyilvánosan üzennek a szülőtársuknak –, akkor olyan teret nyitnak meg, ami a gyerekre nézve veszélyes lehet.

„Megjelenhetnek pletykák, fényképek, üzenetek, álhírek, melyek mind-mind bizonytalanságot és lojalitáskonfliktust okozhatnak a gyerekekben”

– tette hozzá. Ráadásul ha ismert emberek válásáról van szó, amely a nyilvánosság előtt zajlik, a gyerekek magánélethez való joga mindenképpen sérül.

„Ezt a példát követni, bátorítani gyerekjogi oldalról nézve semmiképpen nem lehet, mert tudjuk, hogy a gyereknek fájdalmat, sérülést, stresszt okoz” – vélekedik dr. Bárdossy-Sánta Nóra.

A szülőknek később is kapcsolatban kell maradniuk egymással

A szakember szerint bár a válás nem a gyerek döntése, mégis érinti őt, ezért fontos átgondolni, hogy mit tudunk tenni szülőként azért, hogy a lehető legkevésbé sérüljön a válás folyamatában.

„A gyerek érdekében fontos, hogy a szülők tudjanak egymással a kapcsolat megromlását követően is kommunikálni, hiszen a későbbiekben is állandó kapcsolatban kell majd maradniuk.

Tudniuk kell, hogy még a legbékésebb válások esetén is érzik a gyerekek, hogy valami nincs rendben közöttük. A legjobb, amit egy szülő tehet, hogy őszintén, a gyerek életkorának megfelelően beszél vele a kialakult helyzetről.

Odafigyel arra, hogyan reagál a gyerek, válaszol a feltett kérdéseire, és biztosítja arról, hogy nem ő tehet róla, hogy a szülők között a kapcsolat megromlott. Az őszinte és reagáló kommunikáció nagyon sok nehézségen átsegíti a gyerekeket” – mondta el a szakember.

Érettség kérdése, ki hogyan viselkedik egy ilyen helyzetben
Érettség kérdése, ki hogyan viselkedik egy ilyen helyzetbenskynesher / Getty Images Hungary

Példát is mutatnak ezzel

Nagyon fontos tehát tudatosítani, hogy a szülők a válás után is szülőtársak maradnak: a partneri kommunikáció nemcsak segít a gyerekkel kapcsolatos mindennapi teendők megoldásában, hanem példát is mutat a gyerekeknek.

„Nagyon fontos, hogy mind a két szülő függetleníteni tudja a saját, másik szülővel kapcsolatos érzését: felismerje azt, hogy a gyereknek nagyon fontos referencia az, ahogyan ő viszonyul a szülőtárshoz; hogy felül tudjon emelkedni a saját korábbi sérelmein, és a gyerek érdekében ne a másik szülő »szidását« helyezze előtérbe, ezzel megelőzhető a lojalitáskonfliktus kialakulása, amikor azt érzi, hogy választania kell azok közül, akiket szeret” – foglalta össze dr. Bárdossy-Sánta Nóra.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek