Anya és apa utazna, de gyerekkel. Hogyan érdemes?

GettyImages-1221625293

Gyerekkel utazni nem feltétlenül nehéz, de van, amikor jobb a nagyszülőkre hagyni a csemetéket. Megnéztünk néhány pro és kontra esetet, utazási stílust és célpontot, hogy lássuk, hogyan érdemes nekivágni.

Átlagos szülőként viszonylag kisebb igényekkel, szabadidővel és pénztárcával rendelkezünk, mint azok a feketeöves utazók, akik gyerekekkel kerülték meg a Földet, és sokszor egy wellness hétvégéért is összetennénk a két kezünket. Ugyanakkor némi szervezéssel akár a tengerentúl sem lehet akadály.

Túrázás gyerekkel

Egy hátizsákos vagy kerékpáros, pláne külföldi túra bizony akkor sem egyszerű, ha nincsenek gyerekek, viszont mint mindent, ezt is meg lehet oldani gyakorlással. Jó terep erre a belföld, ahol kicsi korától hozzá lehet szoktatni a gyerekeket a természethez a tanösvényeken és erdei játszótereken, mint például Budapest környékén Katalinpuszta, de népszerűek a kisvasúttal elérhető kirándulóhelyek is, akár Lillafüred, Királyrét.

Gyakorlottabb túrázók szívesen útnak indulnak gyerekekkel hosszabb úti célnak is gyerekhordozó hátizsákkal, például a kéktúrának vagy alacsonyabb hegyeknek. Viszont, ha ebből kinőnek, akkor törvényszerűen az ő kapacitásukat is figyelembe kell venni. Ha fokozatosan hozzászoktatjuk őket a gyalogláshoz vagy a hordozóhoz, akkor könnyebb távokra, akár Erdély vagy Ausztria is szóba jöhet, utóbbi meglehetősen jól kiépített infrastruktúrával várja a családokat számtalan stílusban, a kempingtől a faházon át a szállodáig. 

Biciklivel viszonylag kevesebb probléma akad hazai környezetben a sík alföldön. Ideális erre például a Balaton vagy a Tisza-tó, amely teljesen egyenes, és rengeteg egyéb lehetőség akad a tó körül: strand, kalandpark, kenuzás, vízisétány vagy az Ökopark. Remek tippeket lehet kapni a Teker a család blog írásaiból. 

A bevállalósabbak hosszabb repülőútra is gond nélkül elmennek a gyerekkel
A bevállalósabbak hosszabb repülőútra is gond nélkül elmennek a gyerekkeld3sign / Getty Images Hungary

Városnézés és programok

Úticél-függő, de ha sikerül jól belőni a távokat, és a gyerekek hozzászoktak a hordozóhoz, onnantól már bevállalósabb helyeknek is neki lehet vágni. Természetesen azért nem sziklamászásra és vadvízi evezésre gondolunk, de városi kirándulások, Olaszország, Hollandia vagy Franciaország gond nélkül belefér.  A gyerekek általában szeretik a misztikusabb várromokat és kastélyokat, de egy bortúrára már nem feltételül jó ötlet elvinni őket. Kifejezetten ajánlott Harry Potter londoni stúdiótúrája, az európai Disneyland vagy a Fertő-tó osztrák oldalán található Familypark. 

Tervezzünk okosan, és ha úgy érezzük, minden jó programról le kellene mondani, vagy fárasztó lenne a gyerekek számára egy mozgalmasabb körtúra, akkor inkább maradjanak otthon.

Tuti megoldás: gyerekkel is meg nem is

Ha nincs szívünk otthon hagyni a gyerekeket, akkor pedig nézzünk ki olyan szállodát, amely gyerekbarátnak hirdeti magát, és animátorok több órára képesek lekötni a kicsik figyelmét. Most aktuális a síoktatás, játszóház, nyáron pedig a pancsolós sztorik. 5-6 éves kortól már esélyes, hogy belevághatunk egy ilyen kombinált utazásba.  

Kifejezetten jó úti célnak számít az örök sláger Horvát- és Görögország mellett Portugália vagy Mexikó, így, ha a repülés belefér a gyerekekkel, akkor a hotelhez tartozó tengerpartot gond nélkül ki is pipálhatjuk.

Rengeteg élmény fogja őket érni, a közös programokról sem kell lemondani, és a szállodán belül biztonságos is lesz a nyaralás. 

Aki belföldön tervezi az utazást, annak ebből a szempontból szerencséje van, hiszen rengeteg gyerekbarát szállodát találunk már itthon, ahol kedvükre bandázhatnak a nagyobbak, míg a szülők kettesben lehetnek. 

Egészen kicsi gyerekekkel is megoldható, hogy együtt pancsoljunk a babamedencében, de mégsem kell a fél gardróbot elvinni az ellátásához. Ezeket a helyeket általában bababarát címke alatt lehet megtalálni a szálláskeresőkben.

Oszd meg másokkal is!
Mustra