Dr. Caspar Addyman fejlődéspszichológus 15 éve veti alá alapos vizsgálatoknak a kisbabákat, hogy kiderítse, valójában mire is képesek. Például gondoltad volna, hogy az első két esztendő egész életünk legjobb két éve? Pedig az – kezdhetünk gyászolni. Boldogok vagyunk, hiszen megéljük a flow-t, azaz átszellemült állapotban csakis az adott tevékenységre koncentrálunk, ez pedig a boldogság egyik manapság sokat emlegetett kulcsa. Emellett érezzük, hogy szeretnek, annyit alszunk, amennyit akarunk, kötelezettségeink nincsenek, mindenki elbűvölőnek tart minket, cipelnek, ahová kérjük, etetnek, pelenkáznak, vigasztalnak, játszanak velünk, felfedezzük a világot, mindennek és mindenkinek tudunk örülni. Az első két évben többet tanulunk – ráadásul az élet legfontosabb dolgairól –, mint utána egész életünkben együttvéve.
Ahhoz, hogy ez a hihetetlen tanulási folyamat végbemenjen, viszonylag nagy agyra van szükségünk. Az ember csecsemői azok, akik az élővilágban testarányaikhoz képest a legnagyobb koponyával és agyállománnyal jönnek a világra, és ez a születés utáni két évben még meg is kétszereződik. Erős kíváncsiságunknak köszönhetően mást sem csinálunk, mint próbálkozunk, tapasztalunk és tanulunk. Nem követünk el hibákat, mert akármilyen eredményeket is kapunk kísérletezéseinkből, azok mind hozzáadnak a tudásunkhoz. Megértjük az ok-okozati folyamatokat, a világ törvényszerűségeit – például ha eldobunk valamit, az leesik a földre és ott is marad, amíg valaki az ordításra reagálva vissza nem adja.
Ha mindez nem lenne elég, a csöppnyi babák egy sor olyan képességgel is rendelkeznek, amiket mi, felnőttek csak hosszas gyakorlás után szerezhetünk meg – vagy még úgy sem. Például meglepően erős a markuk. Percekig képesek megtartani a saját testsúlyukat egy kézre álló eszközbe – lehetőleg nem a hajunkba, a fülünkbe vagy a nyakláncunkba – kapaszkodva. Még a leggyengébb kisbabák is megtartják magukat tíz másodpercig gond nélkül – most mérd le, ugyanez neked meddig megy? Ezt a bébierőt egyébként bizonyos vizsgálatoknál is figyelik: odanyújtják nekik a két kezük egy-egy ujját, a picik pedig rámarkolva tulajdonképpen megemelhetők.
Vagyunk olyan ügyesek, mint a gyíkok
Apropó ujjak: ha valami baleset folytán károsodna a kisbabák ujjbegye vagy akár elveszítenék, vissza tudna nőni – és ez a képesség 8 éves korig meg is marad! A körmük körüli felhámban ugyanis olyan őssejtek találhatók, amelyek olyan regenerációs képességekkel bírnak, ami a gyíkok letörhető farkának visszanövesztéséhez hasonlít. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy elvágott ujjal nem kell azonnal orvoshoz fordulni: a sebfertőtlenítés, az orvosi kontroll, szükség esetén az orvosi ragasztás vagy varrás ugyanúgy elengedhetetlenek az egészséghez. Az említett visszanövesztés kismértékben ugyan, de a baba szívével is megtörténhet. A műtéti úton tizenöt százalékától megfosztott szívizom ennyit még képes magától regenerálódni. Legalábbis elméletben: etikai okok miatt ezt csak egereken kísérletezték ki. Az őssejtekről azonban érdemes még szót ejteni: már az anyaméhben képesek visszahatni az anyára, javítani az immunrendszerét, és a sérüléseknél szükséges gyógyulásba is besegítenek.
Mindannyian tudtunk úszni – valamikor
A csecsemők ráadásul minden előzetes kellemetlen uszodai edzés nélkül is kiválóan elboldogulnak a vízben. Nem szégyenkeznek felnőtt társaságban azon, hogy ők bizony sosem tanulták meg a szükséges mozdulatokat és vízfekvést. Ha egy nagyobb gyerek vagy felnőtt esik vízbe, akkor okkal aggódhatunk, ám egy baba pontosan tudja, mit kell tennie, ha alámerül. Ösztönösen visszatartja a lélegzetét és kutyaúszó-mozdulatokkal halad. Ezért olyan sikeres a babaúszás: a kicsik mosolyogva élvezik, ha víz alatt lehetnek – persze csak akkor, ha mindig elegendő levegőhöz jutnak a felszínről. Ez a képesség azonban szépen eltűnik a korral, és maradnak a fárasztó úszóleckék – hacsak nem tudjuk elnyújtani a babaúszást egyfajta állandó programként a gyerekkor során.
Ezért hall mindent a baba
A kisbabák hallása kifinomultabb a felnőttekénél. Szimultán érzékelik az összes hangfrekvenciát, azokat az apró háttérzajokat is hallják, amiket mi nem. Ez lehet a magyarázata annak, miért nem tudunk könnyen kilopakodni egy alvó csecsemő szobájából: az utolsó pillanatban mintha érzékelné, mi történik és hevesen tiltakozni kezd. Idővel aztán ez a képesség is átalakul, és a kicsik elkezdik gyakorolni a felnőttekéhez hasonlító koncentrálást: amikor valaki hozzájuk beszél, csak az ő hangjára összpontosítanak, és a háttérzajokra nem figyelnek. Ezenkívül képesek megkülönböztetni az anyanyelvükön kívül hallott külföldi beszélgetőpartnerek akcentusai közötti különbséget, illetve két hasonló arcot is meg tudnak különböztetni egymástól már egészen kis korukban is. Kilenc hónapos kortól ez a plusz „arcfelismerő szoftver” a háttérbe szorul, majd idővel teljesen eltűnik. Ugyanígy csak a 3-4 hónapos babákra jellemző, hogy képesek megkülönböztetni egymástól az alig eltérő fényviszonyokat – pár hónappal később már nem. Ennek is megvan a maga oka: miközben a gyerekek irdatlan mennyiségű információt fogadnak be és dolgoznak fel, idővel elkezdenek szelektálni, ezt nevezik perceptuális szűkítésnek. Már inkább azzal foglalkoznak nagy részletességgel, ami közelről érinti őket, aminek a legnagyobb értéket tulajdonítják.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
