Meglehetősen szörnyű tapasztalatokról számolnak be a mostani kisgyerekekkel kapcsolatban óvodapedagógusok. „Azok a kicsik, akikről tudják, hogy játszhatnak otthon okostelefonnal, leginkább csak rombolni akarnak. Ezek a gyerekek alig vonhatóak be valamilyen figyelmet igénylő játékba, nehezen bánnak az érzelmeikkel, gyakran és gyorsan lesznek indulatosak” – mondta el a Népszavának Tari Annamária klinikai pszichológus, akinek egy óvodában tartott előadás után számoltak be az ott dolgozók problémáikról.
A szakember szerint rendkívül aggasztó, hogy ma már az óvodások 35-40 százaléka okoseszköz-használó. Pedig a gyerekeknek ebben a korban nem erre lenne szükségük.
„Naponta legalább egy órát kellene úgynevezett strukturálatlan módon eltölteni, amikor elkezdik gyakorolni a később fontossá váló tevékenységeket.
Olyan hétköznapi dolgokra kell gondolni, mint például a kisfiú tologatja az autót, és közben berreg, mert képzeletben ő vezeti a járgányt” – mondta Tari. A pszichológus szerint ez azért nagyon fontos, mert az ilyen tevékenységek hatására nem fog a későbbiekben sem szorongani a gyerek attól, ha strukturálatlan ideje van.

Nehezebben barátkoznak ezek a gyerekek
A kisgyermekek okoseszköz-használata a társas képességekre sincs jó hatással. „Nem lesz képes szociálisan kötődni, nem lesz kíváncsi a másik gyerekre. Nem tud beilleszkedni az óvodai csoportba, nem lesznek barátai” – sorolta a szakember.
Az érintőképernyők által közvetített ingercunami figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar-szerű (ADHD) tüneteket okozhat. A gyerek „idegrendszere felkészületlen az ilyen mértékű impulzusáradatra. Nem tud vele mit kezdeni, nem képes feldolgozni és tárolni, ezért az a fordított jelenség alakul ki, hogy amíg az eszköz a kezében van, és elárasztja ingerekkel, addig nyugodt, amikor viszont le kell tennie, hirtelen nyugtalanná válik” – magyarázta Tari, hozzátéve: „a gyerek indulatvezérelt, nem tud mit kezdeni magával, nincs kedve semmihez, láthatóan nem érzi jól magát.
Így alakul ki egy ördögi kör, mert ha újra nyomkodhatja a játékát, újra megnyugszik.”

Ez a trend elvette a felhőtlen gyerekkort
Ráadásul az okoseszközök hatalmas dopaminlöketeket (boldogsághormont) adnak, amitől függőség alakul ki. A klinikai pszichológus szerint az egyik legnagyobb probléma ezzel az, hogy
„hagyjuk, hogy az örömszerzés átkerüljön arra a kis készülékre, amit a kezünkben tartunk, mert ez azonnal kielégíti az érzelmi szükségletünket.”
„Nem félek kimondani: a túlzott okoseszköz-használat, a közösségi média kitolt a gyerekekkel, mert elvette a felhőtlen gyerekkor lehetőségét. Nem enged végigfutni egy olyan kiegyensúlyozott állapotot, ami az idegrendszer érésével összehangolt ütemben történik” – mondta a szakember.
Hasonló aggályaiknak adtak hangot korábban az ELTE kutatói is, akik azt vizsgálták, milyen hatással van a gyerekekre, hogy a pandémia alatt bevezetett korlátozások idején sok óvodás a korábban megszokottnál jóval többet nézett tévét, és az okostelefonokat, tableteket is többet használták.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés