7 nehézség, amivel a bezzeggyerekeknek szembe kell nézniük

GettyImages-1083680244

A legtöbb családban van bezzeggyerek, aki a teljesítményével hatalmas örömet szerez a szülőknek, aki eredményesebb és sikeresebb, mint a többi gyerek a családban. Ennek ellenére tetemes árat fog fizetni a kiemelt pozícióért, ami nemcsak a gyerekkorát, de felnőtt éveit is beárnyékolja.

A legtöbb szülőnek van kedvenc gyereke, ez a gyerek pedig jellemzően eredményesebb és sikeresebb, mint a testvérei. Ezek a tehetséges és szorgalmas gyerekek teszik büszkévé a szülőket, és bár első pillantásra úgy tűnik, hogy könnyű dolguk lesz az életben, szerepükből kifolyólag valójában számos nehézséggel találkoznak majd.

#1 A bezzeggyerekek gyakran kimaradnak azokból a tevékenységekből, amikben kevésbé jók

Barbara Greenberg pszichológus szerint ezek a gyerekek törekednek arra, hogy a szüleik szemében tökéletesek maradjanak, ezért sokszor nem is próbálkoznak olyan tevékenységekkel, amikben nem érnek el kiemelkedő sikereket. Ez a minta sokszor felnőttkorban is megmarad, minek következtében a korábbi bezzeggyerekek nem sok új, örömteli tevékenységet próbálnak ki.

#2 A tökéletes gyerek csendben szenved

Gyakran előfordul, hogy ezek a gyerekek nem beszélnek a problémáikról, a mentális egészségükkel kapcsolatos küzdelmeikről, a baráti konfliktusokról, az iskolai nehézségekről, mert úgy érzik, erre nincs lehetőségük. Mivel mindent megtesznek annak érdekében, hogy illeszkedjenek a szüleik által elvárt keretek közé, nem szeretnének csalódást okozni a tökéletlenségükkel.

#3 A tökéletes gyerekek gyakran szenvedik el testvéreik haragját a szülők hasonlítgatása miatt

A bezzeggyerekség rányomja a bélyegét a testvéri kapcsolatokra is. Az osztatlan szülői figyelmet a többi gyerek irigykedve élheti meg, aminek következtében a kedvenc gyereket kiközösíthetik, bánthatják.

#4 A tökéletes gyerekek gyakran úgy érzik, nem értik meg őket és láthatatlanok

Sok bezzeggyerek úgy érzi, hogy csupán a teljesítményükkel azonosítják őket, nem számít a valódi személyiségük, az érzéseik. Ez a fajta üzenet felnőttként problémás kapcsolatokhoz vezethet.

#5 A tökéletesnek címkézés mindenféle önpusztító magatartást eredményezhet

Ha a gyerek elnyomja magában a problémáit és az érzéseit, az egy idő után fizikai formát ölt. Az étkezési zavarok és a szomatikus tünetek, a szorongás és a depresszió pedig végigkísérheti a gyerek felnőtté válását.

Tökéletesnek lenni lehetetlen, ezért nem is lenne szabad elvárnunk ezt senkitől.

#6 Rossz üzenetet közvetítünk arról, hogy milyen dolgok fontosak az életben

Valóban azt akarod megtanítani a gyerekeidnek, hogy az iskolában szerzett jegyek fontosabbak, mint a kapcsolataik minősége vagy az, hogy bár tökéletlen, de jó ember váljon belőle? Mindenki megérdemli, hogy időnként hibázzon és pihenjen, ne kelljen állandóan maximumon teljesítenie.

#7 A bezzeggyerekek gyakran neheztelnek a szüleikre

Az állandó elvárások a szülő-gyerek kapcsolatot is megnyirbálják. Hagyd, hogy gyerek legyen, hagyd, hogy úgy csinálja a dolgokat, ahogy neki kényelmes.

Hadd legyen tökéletlen, de valódi gyerekkora.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra