Végre egy kismamaapp, ami a leendő apukáknak is segít a várandósság ideje alatt

GettyImages-1308289393

A babavárás – főleg, ha az első – hatalmas újdonság, öröm és felelősség egyszerre. A kismamák többsége minden információt azonnal be szeretne gyűjteni, minden emléket megőrizne, és persze mindenre fel akarnak készülni. Ebben már egy magyar fejlesztésű mobilapplikáció is segít.

A mobilapplikáció egyedülálló módon az édesanyák mellett a kispapákat is hasznos és releváns tudnivalókkal látja el a várandósság ideje alatt. Egészségügyi szakértők által készített és lektorált, egy helyre összegyűjtött naprakész szöveges és videós tartalmai nemcsak azoknak segítség, akik a kezdő szülők szerepébe kerültek, hanem azoknak is, akik már túl vannak egy, akár két terhességen.

„Az alkalmazás indulása óta azt vettük észre, hogy a szülők mellett az egészségügyben dolgozók számára is komoly segítség az app. Használatával a kismamák sokkal felkészültebben érkeznek a különböző orvosi vagy védőnői konzultációra, tudják, mire számíthatnak, csökken a bizonytalanságuk, és célzottan tudnak kérdezni” – mondta Németh Nóra, a PregHello tulajdonosa.

Végre egy kismamaapp, ami az apukáknak is hasznos
Végre egy kismamaapp, ami az apukáknak is hasznosPregHello

Új funkciók: súlygyarapodás, fájásmérő és kismamanapló

Az applikáció folyamatosan bővül olyan tartalmakkal, melyek figyelembe veszik a leendő szülők igényeit.

„A felhasználók sokszor jelzik felénk akár e-mailben, akár az App Store-ban vagy a Google Playen, hogy milyen további funkciókat fogadnának szívesen az appban. Többen írták például, hogy örömmel követnék a súlygyarapodásukat. Jó ötletnek tartottuk, így megszületett a súlykövető. Hasonló fejlesztés a fájásmérő. Tudunk olyan esetekről, amikor a kismamák úgy érkeztek szülni, hogy mutatták a fájásmérő adatait, amelyek hasznos iránymutatást adtak nekik, mikor érdemes elindulniuk a kórházba. Nagy népszerűségnek örvend a kismamanapló is, amelybe bármilyen képet fel lehet tölteni akár a magzatról, akár a pocakról. Így nem veszik el az emlék, sőt később PDF-formátumban le is lehet tölteni, vagy tovább lehet küldeni e-mailben” – tette hozzá Németh Nóra.

Segítség a kispapáknak is

Az applikáció apukáknak szóló része abban igyekszik segítséget nyújtani, hogy a kispapák ne érezzék magukat teljesen idegennek a babavárás során. Hétről hétre kapnak fotót és információt a várandósság aktuális időszakához kapcsolódóan.

A fejlesztők célja a stresszmentes babavárás
A fejlesztők célja a stresszmentes babavárásOscar Wong / Getty Images Hungary

A Tudástár menüpontban ők is válogathatnak a komoly szakirodalomra épülő, közérthető formába szerkesztett cikkekből. 

De található itt vizsgálatokra, szülésre vonatkozó protokoll is – mi ajánlott, mi választható –, sőt életmódbeli kérdésekkel is segítik őket, valamint az igénybe vehető családtámogatási lehetőségekről is olvashatnak információkat.

A fejlesztők azt szeretnék, ha minél több kismama számára válna természetessé az alkalmazás használata. Az applikáció legfőbb célja, hogy stresszmentes várandós időszakot biztosítson a kismamáknak a fogantatás első napjától: ne legyen kapkodás a gyerekcuccok beszerzéséből, a kórházi csomag összeállításából, tudják, hogy épp melyik az aktuális vizsgálat, vagy hogy milyen adminisztrációs teendőket kell elvégezni, hogy minden fontos papír időben a kezükben legyen.

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek