A borotválkozás és a fájdalomcsillapító sem ajánlott terhesen, mutatjuk, miért

Ahogy a növekvő pocak egyre nagyobb teret foglal el fizikai és lelki értelemben egyaránt, úgy merülnek fel a terhességgel kapcsolatos kérdések.

Ezek közül az egyik legfontosabb az, milyen gyógyszereket szabad várandósan szedni és milyeneket nem. Ebben a kezelőorvos az, aki folyamatosan tud segíteni. Ám nemrég 91 tudós állt össze, hogy egybehangzóan arra kérjék a szakmabelieket, ne adjanak paracetamol tartalmú tablettát rutinszerűen a betegeiknek. Eddig úgy tudtuk, hogy nagy károkat nem képes okozni a fejlődő magzatban, ám ezt az állítást most cáfolják. Mint kiderült, a fájdalomcsillapító gátolhatja a baba fejlődését, emellett több tanulmány is összefüggést mutatott ki a paracetamol és a figyelemzavar, az autizmus, a kései beszédfejlődés, a petefészek és a herék működési zavarai vagy az alacsonyabb IQ között. 

A károk minimalizálása érdekében az új ajánlás szerint az anyák csak a lehető legkisebb adagot szedjék belőle a lehető legrövidebb ideig. A kutatók pedig további vizsgálatokat végeznek annak érdekében, hogy minél teljesebb képet kapjunk a paracetamol méhen belül kifejtett hatásairól. Alanyok vannak bőven, hiszen csak Amerikában a terhes nők 65 százaléka használ ilyen hatóanyagú fájdalomcsillapítót. Az ellenvéleményre sem kellett sokat várni, nyilatkozni kezdtek nőgyógyászok, akik szerint a 91 kutató által összegyűjtött bizonyítékok nem elég alaposak ahhoz, hogy bármit is kijelenthessünk a gyógyszerről. Szerintük csak azok a kismamák lehetnek veszélyben, akik vese- vagy májkárosodással élnek, esetleg epilepszia elleni szereket szednek. A paracetamol mellett érvelők szerint ez a hatóanyag még mindig az egyik legbiztonságosabb fájdalom- és lázcsillapító, használatát ezért nem szabad betiltani. 

Vigyázzunk, milyen gyógyszert szedünk a terhesség alatt!
Vigyázzunk, milyen gyógyszert szedünk a terhesség alatt!Bsip / Getty Images Hungary

Egy másik terület, amin a kismamák sokat aggódnak, jóval kevesebb veszéllyel fenyeget. Ettől eltekintve még foglalkoztatja a nőket, nem is kicsit. A probléma a szőr körül forog: vajon terhesen is borotválkozzon egy kismama az intim területeken? Illik-e szülés előtt a gát környékét is epilálni? Azok, akik a várandósság előtt is rendszeresen szőrtelenítettek, nem kell, hogy felhagyjanak ezzel a szokásukkal. Ám csak és kizárólag a szülés kedvéért nem szükséges senkinek sem borotválkoznia. Ezt Angela Grant Buechner dúla, szülészeti nővér és szoptatási tanácsadó erősítette meg. Angela szerint nyugodtan hagyjuk békén az intim területet, olyan szőrösen, ahogy csak szeretnénk, s pláne ne álljunk neki borotválkozni a szülést megelőzően. A 36. terhességi hét után történő szőrtelenítés ugyanis növeli a szülés közben előforduló fertőzés kockázatát, akár természetes úton, akár császármetszéssel jön világra a baba. 

Azoknak az aggódó kismamáknak pedig, akik azon gyötrődnek, vajon az orvosuk vagy a szülésznő mit fog szólni a manapság ápolatlansággal összefüggésbe hozott szeméremszőrzethez, Angela szintén megnyugtatást tartogat. Szerinte - és tapasztalatból beszél - a kórházban dolgozókat egyáltalán nem érdekli a szőr. Néhány országban még tartja ugyan magát a gyakorlat, amely szerint ilyenkor a nővér az, aki kéretlenül leborotválja a gáttájékot a gátmetszés előkészítéseként, esetleg a hasat a császár előtt. A szakértő szerint azonban ez nem mindenhol gyakorlat, ezért ha fontosnak érezzük, érdemes előre tájékozódni az adott kórház szülészetén. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek