Hat ember, két fizetés: így spórol egy négygyermekes anyuka

GettyImages-89243358

Ha több gyermek van egy családban, még jobban át kell gondolnunk a kiadásokat, de az így szerzett tapasztalatok bárkinek segítségére lehetnek. Bevásárláshoz, főzéshez adunk tanácsokat, amivel egyszerűbb a spórolás.

Amikor kirepülünk a családi fészekből, és először szembesülünk azzal, hogy az albérlet mellett a számlákat, az utazást, a ruháinkat és az élelmiszert mind az egy szem fizetésből kell kihozni, úgy, hogy lehetőleg még félre is tegyünk, rá kell döbbennünk, hogy ez nem egyszerű feladat. Különösen manapság, amikor az élelmiszerárak szinte naponta változnak, és legalább a dupláját költjük el egy-egy bevásárlás alkalmával, mint egy éve. Ki tudna jobban zsonglőrködni a kiadásokkal és bevételekkel, mint egy családanya, hisz gyerekek mellett mindig akad valamilyen nem várt pluszkiadás.

Szerencsések vagyunk

Őszintén szólva én nagyon szerencsésnek tartom magunkat, mert amikor a legkisebb gyerkőc elkezdte az óvodát, én is el tudtam helyezkedni, és így mire jöttek ezek a drasztikus áremelkedések, a család bevétele is nőtt. El sem tudom képzelni, hogy egy fizetésből hogy jöttünk volna ki. Borzalmasan nehéz lehet egy egyedülálló szülőnek, vagy egy olyan családnak, ahol az anyuka esetleg nem tud visszamenni dolgozni, még akkor is, ha nincs ennyi gyerek.

Kuponokkal, akciókkal könnyebben megy a spórolás
Kuponokkal, akciókkal könnyebben megy a spórolásAja Koska / Getty Images Hungary

Az idő pénz

Szerintem annál, aki kicsit is tudatosan kezeli a pénzét, alap, hogy nézi az akciókat, kuponos lehetőségeket. Sajnos itt is igaz, hogy az idő pénz. Megnézem előre, mi és hol akciós, mennyibe kerül, amiket venni szeretnék, és az alapján állítom össze a bevásárlást, de így persze több idő elmegy vele. A másik, ami még lényeges lehet, hogy mikor megyek vásárolni. Én úgy vettem észre, hogy az itteni boltokba reggel vagy zárás előtt legfeljebb egy órával érdemes menni, mert akkor szokták rátenni a leértékelős matricákat a rövid lejáratú ételekre, így ha tehetem, próbálom akkorra időzíteni a vásárlást. Sokszor veszek így fél áron húst, ami másnap vagy két nap múlva járna le. Ha tehetem, akkor veszek nagyobb mennyiséget, és berakom a fagyasztóba.

Nem vagyok különösebben márkahű, szívesen kipróbálok saját márkás termékeket, mert sokszor jobb áron vannak, de csak akkor, ha a minőségük is megfelelő. Egy gyengébb mosogatószer például hiába olcsóbb, ha gyorsabban elfogy, mint egy jó minőségű, kicsivel drágább fajta. Szóval mérlegelni kell.

Az egységár lényeges

Sokan esküsznek rá, hogy előre készítenek menüt, és szigorúan csak ahhoz vásárolnak, hogy ne essenek az impulzusvásárlás csapdájába. Én inkább a kreatívabb megoldás híve vagyok. Bevásárolok úgy, hogy amit lehet, olcsóbban vegyek, aztán ahhoz alakítom a menüt. Igyekszem hetente csak egyszer menni, és csak gyerekek nélkül. Odafigyelni is egyszerűbb, és nem próbálnak meg folyton rábeszélni valami édességre. Próbálok nem rutinból bepakolni, mindig nézem a kilós árat, és az alapján döntök, melyiket választom. Nemegyszer előfordult már, hogy a megszokott terméknél változtattak a csomagolt mennyiségen, és bár az ára nem változott, a kilós ára már nem volt olyan kedvező. 

Viszonylag kevés feldolgozott élelmiszert vásárolunk, például felvágottakat, de azért az esetükben megnézem, mit tartalmaznak. Mivel mi sokan vagyunk, nekünk érdemesebb egész rudat venni, az általában egységárban olcsóbb is, de csak akkor gazdaságos, ha előre szeleteltetem géppel szép vékonyan, mert ha a fiaimra bízom, akkor két nap alatt eltüntetik a heti adagot. Sajttal ugyan ez a helyzet, de azért figyelni kell itt is, mert előfordul, hogy a szeletelt változat akciós, és akkor olcsóbb kilója, mint a tömbnek. Persze a nagy kiszerelés csak akkor éri meg, ha nem romlik ránk, vagy nem veszünk a kedvezőbb egységár miatt jóval többet, mint amennyire szükség van.

A tanácsok közül nem maradhat ki a leértékelések kihasználása sem
A tanácsok közül nem maradhat ki a leértékelések kihasználása semInverse Couple Images / Getty Images Hungary

Egyszerre nagyobb kiadás, de hosszú távon spórolás

Ha valamilyen tartós élelmiszer vagy egyéb háztartási cucc akciós, mondjuk zsebkendő, tusfürdő, tisztítószer, akkor abból próbálok többet venni, amennyire a keret engedi, hogy kitartson a következő akcióig. Általában itt is jobban megéri a nagyobb kiszerelést választani. Amikor valamiből többet veszek, akkor mindig csak a heti adag van elöl hagyva mindenből, mert úgy vettem észre, hogy ha látványosan sok van valamiből, akkor kevésbé takarékosan használjuk.

Nem feltétlenül akkor veszem meg a dolgokat, amikor épp szükség van rá. A ruhákat, cipőket például szezon végén olcsóbban szokták adni. Olyankor előre megveszem a nagyobb méretet a gyerekeknek, amibe a következő időszakra belenőnek. De az iskolaszerekkel, füzetekkel is meg lehet ezt tenni, hogy amikor november, december körül kiárusítják a megmaradtakat, akkor vesszük meg következő évre, amit tudunk. 

Tanácsok a konyhából

Azt gondolom, hogy az étkezésen is sokat lehet spórolni. Sokkal olcsóbb, ha munkába viszünk magunkkal reggelit, ebédet, amit előre megfőztünk, és a főzésnél is lehet néhány olcsóbb megoldást alkalmazni. A spagettiszószt például úgy főzöm, hogy fele-fele arányban van benne darált hús és reszelt répa. Finom is, és legalább a gyerekek is több zöldséget esznek. Rakott ételeknél is fele husi, fele rizs, bulgur vagy hajdina. 

Amit lehet itthon készítek. Ritkán veszek kész édességeket, inkább sütök sütit, vagy készítek pudingot. Beszereztünk kenyérsütő gépet, így mindig van itthon friss kenyér, kalács, de itthon sütjük a zsömlét, kiflit, pizzát. Jó recepteket lehet találni, és ha belefog az ember, rájön, hogy nem is olyan nagy dolgok ezek. Lekvárt, szörpöt is szoktam eltenni, de sajnos nem saját gyümölcsből. Nincs akkora kertünk, hogy ültetni tudjak bármit, pedig biztosan az is gazdaságosabb, mint boltban vásárolni.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek