Ilyen brutális volt régen egy szülés – csoda, hogy nem halt ki az emberiség

GettyImages-1362974114
Bálint Lilla

A szülést és a születést, amióta világ a világ, fájdalom kíséri, a 20. század elejéig pedig kifejezetten veszélyes esemény volt, az anyára és a csecsemőre nézve egyaránt. Nem meglepő hát, hogy az eseményhez számtalan szokás, hiedelem és rítus is tartozott.

A szülés eseménye mindig is közösségi esemény volt. Egészen a 20. század közepéig, a kórházi szülések elterjedéséig a szülés a nők, a női közösség meghatározó élményeként zajlott. Az eseményen részt vettek a szülő nő nőrokonai és jó ismerősei, leginkább azok, akik maguk is anyák voltak már, továbbá a bába. Kivételesnek számított, hogy a férj is segédkezzen, erre leginkább csak akkor került sor, ha fizikai erő is szükségesnek bizonyult. De a férjek inkább a szomszédban, az udvaron vagy a kocsmában várakoztak. Rosszabb esetben őket szalasztották az orvosért, vagy – ha a szülés tragikus fordulatot vett – a papért.

A bábákról már a Bibliában is említést tesznek, s ez a foglalkozás is feltehetőleg egyidős az emberiséggel. Valószínűleg az ügyesebb, bátrabb, tapasztalt, a gyógyítással egyébként is foglalkozó asszonyok vállalkoztak erre a szerepre. (Pont ezen speciális tevékenységük miatt gyakran szerepeltek boszorkányperek vádlottjaiként is a középkorban.) A szülő nők, ha segítségre volt szükség, inkább a bábákat hívták, nem az orvosokat, akiknek a 19. század közepéig nagyon rossz hírük volt Magyarországon. Ha egy szüléshez orvost hívtak, a katasztrofális higiéniai viszonyok miatt, a Semmelweis által bevezetett fertőtlenítő kézmosás megjelenése előtt, nem sok jóra lehetett számítani.

Kamra, istálló vagy ól?

A szobát, amelyben a szülés zajlott, jól befűtötték, ugyanis a huzat a hiedelmek szerint megfázást és pangást okozhatott. Az ágynemű helyére rossz rongyokat, szalmazsákot tettek az ágyba, ezeket aztán elégették, hogy megszabaduljanak a tisztátalannak tekintett vértől. Más helyeken az volt a szokás, hogy kamrában, istállóban vagy ólban szülték meg gyermeküket a nők. Ezekben az archaikusabb közösségekben úgy tartották, hogy – a menstruációs vérhez hasonlóan – a szülés során távozó vér is tisztátalan, ami anyára, csecsemőre, de még a rokonságra is bajt és betegséget hoz. Leterítették a rongyokat vagy a szalmazsákot az ólba, majd a szülés után a nő megvárta, hogy az istállóban távozzon a méhlepény is, aztán bemerészkedett a házba.

Szülés magányosan

Humánusabb gyakorlatnak tűnik az, hogy a szülő nő hazament a szülői házba, és ott is maradt a szülést követő hathetes időszak végéig. De nem mindenkinek volt erre lehetősége: az is sokszor előfordult, hogy a nő mindenórásan kiment a határba dolgozni, a szülés pedig kint a földeken indult meg. Ha nem ért haza időben, akkor bizony egyedül szült, elvágta, elrágta vagy elszakította a köldökzsinórt, a gyermeket a kendőjébe csavarta, és elindult hazafelé – ha tudott, mert sokszor tragikus vége lett ezeknek a magányos szüléseknek.

Tyúkepe és kígyóbőr

A bábák feladata volt, hogy a szülést segítő tárgyakat, talizmánokat, amuletteket előkészítse. Úgy tartották, a saskő különösen hasznos: „ha az szülő és vesződő asszony állatnak, az ki nehezen szülne, az ágyékára teszik, mindgyárt elhozza az gyermeket, de mindgyárt el kell onnét vennyi, mert nyavalya következik miatta, kiben meg kell halnyi”. A szülést ezenkívül segíthetik még a különböző főzetek, fémek (különösen az arany), kegytárgyak, állati eredetű dolgok (például kígyóbőr), mint ahogy Pápai Páriz Ferenc írta a Pax Corporis című művében: „Vegyék azért tyúknak epéjét, és kennyék meg a köldökét véle; igen segíti. Övedzék által kígyóbőrrel, mellyet le szokott vetkezni a kígyó.” Természetesen imádkoztak is, különösen Szűz Máriához. Mások a szülési övet (cingulum) kötötték magukra (erre előzőleg varázsigéket írtak), és mágikus erőt tulajdonítottak a férjtől származó ruhadaraboknak is, különösen a gatyamadzagnak vagy az övnek.

Középkori bába csecsemőt fürdet
Középkori bába csecsemőt fürdetGrafissimo / Getty Images Hungary

Amikor eljött a szülés ideje, az asszonyokat bő, kényelmes ruhákba öltöztették (faluhelyen sokszor piszkos, rossz ruhába, amit aztán elégettek az ágyneművel együtt). Kibontották a haját is, hiszen a hiedelem szerint semmi nem lehetett az anyán befonva, begombolva vagy megtűzve. Utána következett a masszírozás (azaz a kenés), vajjal, sótalan zsírral vagy olajokkal. A szülőcsatorna ellazítása érdekében az anyát gyakran alulról füstölték vagy forró vízzel gőzölték, majd következett a beöntés, tejjel vagy főtt árpalével, amelybe mézet, lenmagolajat és vajat kevertek. Ami a fájdalomcsillapítást illeti, faluhelyen nem akadt más, mint az alkohol. A 18. századtól kezdve ugyan tiltották, hogy a bábák ilyen célból alkoholt adjanak a vajúdóknak, de mindhiába: a korabeli orvosi jelentésekben visszatérő elem, hogy a szülő nő, a bábával és a jelenlevőkkel együtt, a bódulatig leitta magát. Ha a szülés nem indult meg, a járkáltatás segített, de akadnak feljegyzések a nők vonszolásáról, ugráltatásáról vagy a széktámlán történő húzásáról is. Kiegészíthették az eljárást hagyma vagy toll füstölésével is.

Füstölés igen, kézmosás nem

A tágulást külső és belső kitapogatással, „tapasztással” határozták meg. Természetesen semmilyen rendelet nem írta elő a kézmosást Semmelweisig, csak a véletlenre volt bízva, hogy a bába megmossa a kezét és a körmeit. Ha a szülés elakadt, a mandulaolajos kenegetés és a hasra tett meleg, megfüstölt ruhák mellett újbóli beöntést lehetett alkalmazni, mégpedig a következő összetevőkből: tehénhúsleves (!), cukor, tojássárgája, mandulaolaj. Magyarországon szülőszéket elsősorban a nyugati régiókban használtak, akinek nem volt, támaszkodhatott két kisszékre, a bába pedig előtte guggolt vagy térdelt, és egy előre odakészített edénybe „fogta ki” a gyereket.

Mire jó a placenta?

A köldökzsinórt az esetek többségében a bába felszerelésének részét képező ollóval vágták el, de egyes településeken sarlót, nádkést vagy fejszét is használtak a művelethez. A hiedelem szerint, minél több vér folyt ki a köldökzsinórból, annál ellenállóbbá vált a gyermek a betegségekkel szemben. A köldökzsinórnak kitüntetett szerepe volt a hiedelmek között, nem ásták el, mint a méhlepényt, hanem megszárították, és a Bibliába vagy kis papírba csomagolták. Ezt aztán 10-12 év múlva elővették, és a gyermeknek a saját megszárított köldökzsinórját kellett kibontania – ha sikerült, úgy látták, jóravaló férfi vagy asszony lesz belőle. A placentának szintén mágikus erőt tulajdonítottak: lehetett belőle jósolni a további gyermekszámot illetően, le lehetett vele törölni az anya arcát a terhességi májfoltok ellen, a meddő nők pedig szárítva megehették, vagy rá is ülhettek.

Az idézetek és a cikk forrása: Deáky Zita–Krász Lilla: Minden dolgok kezdete. A születés kultúrtörténete Magyarországon (XVI–XX. század). Századvég Kiadó, Budapest, 2005.

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra